Török
Ágnes

A győri nevelésű kosárlabdázó, Török Ágnes tíz év után csapatkapitányként hagyta el nevelőklubját, majd a Péccsel magyar bajnokságot nyert. A magyar válogatottal 2023-ban negyedik lett az Európa-bajnokságon, 2026-ban, 28 év szünet után pedig kiharcolta a világbajnoki szereplést.

Születési hely
Komárom
Születési idő
1998. jan. 23.

Győrben lett élvonalbeli és válogatott kosárlabdázó

Török Ágnes Komáromban született, de erdélyi származású családból származik. Édesanyja, Sándor Zsuzsanna román válogatott kosárlabdázó volt, édesapja, Török András, a Győri Nemzeti Színház színésze, ő pedig hatévesen ment le először egy edzésre, ahova csak elkísérte a nővérét, de onnantól nem lehetett visszatartani. A győri utánpótlás-akadémián fejlődött tovább, ahol a nevelőedzője Gálos László volt, később Fűzy-Antolovics Adél vette át az edzései irányítását. Végigjárta a ranglétrát, és már rendszeresen behívták az utánpótlás-válogatottakba, melyekkel szerepelt U16-os, U18-as és U20-as Európa-bajnokságon is, valamint kijutott az olaszországi Udinében rendezett 2017-es U19-es világbajnokságra.
A több poszton is megforduló játékos a 2019-es a nápolyi Universiadén – a Széchenyi István Egyetem hallgatójaként – a magyar csapat egyik legjobbja volt. Még gimnazista volt, amikor a 2014–2015-ös szezonban Völgyi Péter behívta az UNI-Győr felnőttcsapatához, majd 2016 szeptemberében az U18-as 3×3-as Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett a magyar válogatottal.

Úgy gondolom, a tehetség egy dolog, azzal el lehet lenni egy ideig, de hosszú távon a munka visz előre, a befektetett energia biztosan megtérül. Akik hajlandóak dolgozni, sokra vihetik. Én a mai napig mindent megteszek azért, hogy még jobb játékos legyek.

A Péccsel magyar bajnok lett, a válogatottal kijutott a vb-re

A klubbal a következő tíz évben a magyar bajnokságban három ezüst- és két bronzérmet, a Magyar Kupában pedig két bronzérmet szerzett, és bemutatkozott a nemzetközi kupában, az Euroligában és az Európa-kupában is. Tíz győri év után, 2024 nyarán a magasbedobó 260 mérkőzéssel és 1521 ponttal a háta mögött – amivel vezeti a klub örökranglistáját – csapatkapitányként távozott Győrből, és az NKA Universitas Pécs együtteséhez igazolt, amelynek fontos játékosa lett, és amellyel 2026-ban megnyerték a magyar bajnokságot.
A felnőttválogatottban 2020-ban mutatkozott be, részese volt a 2023-as Európa-bajnoki 4. helyezésnek, és fontos tagja volt annak a csapatnak is, amely 2026-ban, Isztambulban 28 év után kiharcolta a világbajnoki szereplést.

Egyesületei

2006 — 2024
UNI-Győr
Győr
2024 —
NKA Universitas Pécs Női Kosárlabda Klub
Pécs

Eredményei

2023
Ljubljana / Tel-Aviv
Szlovénia / Izrael
Kosárlabda női kosárlabda
4
Szerző: Vincze Szabolcs
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 08. 29. 14:07