Nemcsak magas volt már fiatalon, hanem elszánt is
Josepovits Kinga Budapesten született, először a cselgáncsot próbálta ki, majd ötévesen kezdett el kosárlabdázni a zuglói Telepes Tigriseknél, 11 évesen pedig átment a Kőbányai Darazsakhoz, a Zsíros Tibor Akadémiára. Edzője Gyarmati István, majd Tatár István lett, fejlődése pedig töretlen volt, behívták a korosztályos válogatottakba, sokszor a saját korosztályánál idősebb csapatokban is helyet kapott, és centerként rendszeresen kiemelkedő teljesítményt nyújtott a világversenyeken: a 2022-es Olimpiai Reménységek Versenyén, Szlovákiában például beválasztották a torna All Star-csapatába. A 2023–2024-es idényt még Kőbányán kezdte, de 2024 januárjában Pécsre igazolt, a Rátgéber Akadémiára, és mivel magasposzton játszott, sokan Juhász Dorkához, a török Galatasaray és a Minnesota Lynx klasszisához hasonlították.
Néhány éve még azt mondtam volna, utálom az ilyen összehasonlításokat, mert én Josepovits Kinga vagyok, nincs példaképem, én akarok azzá válni. Ma már megtiszteltetésnek tartom, ha Dorkával hasonlítanak össze.
„„
A felnőttválogatottal 28 év jutott ki a világbajnokságra
Vezéregyénisége volt a pécsi akadémia korosztályos csapatainak, 2025 tavaszán, megismételve előző évi remek teljesítményét, ismét ő lett a junior országos döntő legértékesebb játékosa, ráadásul teljesítményével főszerepet vállalt abban, hogy az NKA Pécs csapata hazai pályán megvédte elsőségét. 2024. október elsején mutatkozott be a magyar élvonalban, a még nála is fiatalabb, 15 éves Kecsmárik Olívia társaságában. Azóta még nagyobbat lépett előre, bekerült a felnőttválogatott keretébe, közben a korosztályos válogatott tagjaként – 17 évesen – nyolcadik lett az U19-es vb-n. 2026-ban részt vett az isztambuli selejtezőn, ahol női válogatottunk 28 év után harcolta ki a világbajnokságon való szereplés jogát.
