Édesanyja is válogatott kosárlabdázó volt
Rátkai Eszter kosarascsaládból származik: édesanyja a 48-szoros válogatott Eördögh Edit. 2012-ben kezdett el ő is kosarazni a Vasasban, majd kilenc év után, 2021-ben úgy döntöttek edzőjével/édesanyjával, hogy a fejlődése érdekében a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémián folytatja pályafutását, amellyel tavasszal már ezüstérmet nyertek a kadétok országos döntőjében. A juniorcsapatban továbbra is főszerepet kapott, de az NB I/B-ben már új edző, Meszler Balázs irányításával dolgozott tovább. A 2022-es év sokáig nem alakult ideálisan a korosztályos válogatott ígéret számára, hátsérülése miatt nyáron a debreceni U17-es világbajnokságot és a portugáliai U16-os Európa-bajnokságot is ki kellett hagynia, majd a négy hónapig tartó felépülése után, 2023 januárjában debütált a felnőttek közt is az élvonalban, majd februárban – a döntő legjobbjaként – Hepp-kupa-győzelemre vezette az NKA Universitas PEAC II. csapatát.
Válogatottság, magyar bajnoki cím, WNBA-draft
Miközben meghatározó szerepet töltött be a korosztályos válogatottakban, 2025 novemberében, már 18 évesen bemutatkozott a felnőttválogatottban is, és neki ítélték a „Jövő legértékesebb sportolója” díj bronzfokozatát a nemzetközi Sport Forum Awards rendezvényen. A 2026-os éve nagyon sűrű és sikeres volt. Előbb áprilisban lefoglalta a játékjogát az észak-amerikai profi női kosárlabda-bajnokságban (WNBA) szereplő Phoenix Mercury, amivel Nagy Andrea, Iványi Dalma, Ujhelyi Petra és Juhász Dorka után az ötödik magyar női játékos lett, akit draftoltak a tengerentúlon. Aztán idény végén magyar bajnoki címet szerzett az NKA Universitas Pécs együttesével, majd szezon végén klubot váltott, és a KSC Szekszárd csapatába igazolt, végül, még utánpótláskorú játékosként helyet kapott a felnőtt női kosárlabda-válogatott világbajnoki bő keretében.
Nagyon boldog vagyok, hogy kiválasztottak, és büszkeséggel tölt el, hogy én lehetek az ötödik magyar kosárlabdázó, akit a WNBA-be draftoltak. Ez egy fontos visszajelzés számomra, hogy jó úton haladok, és még keményebb munkára ösztönöz a jövőben.
„„
