Levitzky

Károly Sándor

1903-ban kezdett el versenyszerűen evezni a Nemzeti Hajós Egyletben, amelynek színeiben gazdag és változatos győzelemsorozatot ért el. A klub 75 éves történetét feldolgozó könyvben 1926-ig 49 győzelmét sorolják fel. Legtöbbször egypárevezősben versenyzett, ebben a versenyszámban nyert ötször (1905, 1907, 1908, 1912, 1913) országos bajnokságot, de 1907-ben és 1908-ban osztrák bajnokságot is. A Duna Bajnokságnak nevezett, Budapesten vagy Bécsben rendezett nemzetközi versenyen kilencszer győzedelmeskedett. Az evezés mellett eredményes volt gyorskorcsolyázásban is, 1907-ben a Budapesti Korcsolyázó Egyesület tagjaként 1000 méteres távon ő nyerte az első magyar főiskolai bajnokságot. Ekkor ugyanis már a Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt, 1909-ben szerzett diplomát az Orvosi Karon.

Evezős pályafutásának kiemelkedő éve 1908, amikor az angliai Molesey-ben nemzetközi versenyen, majd a Henley-ben rendezett olimpiai előversenyen is elsőként ért célba, így ő képviselte hazánkat a londoni olimpián. Ott azonban csak az elődöntőig jutott, ahol a brit versenyzőtől vereséget szenvedett, és – mivel a versenyhelyszín méretei miatt csak páros futamokat bonyolítottak le, egyenes kieséses rendszerrel – számára itt a verseny véget ért, a 3-4. hely eldöntéséért nem eveztek a résztvevők. Az olimpia hivatalos kiadványában, az Official Reportban az elődöntők vesztesei – Levitzky és a német von Gaza – nincsenek harmadik helyezettként feltüntetve. Neve a hazai korabeli dokumentumokban, sajtóhíradásokban sem szerepel helyezettként, sem kor-, sem sporttársai nem tekintették bronzérmesnek, mint ahogy nem is kapott bronzérmet. Ám egyes később megszülető nemzetközi olimpiatörténeti összefoglaló kiadványokban harmadik helyezettként tüntették fel, ezekre hivatkozva a 2000-es évek elején a MOB vezetői is elfogadták ezt az értékelést, s azóta harmadik helyezettként tartják számon. 1912-ben a stockholmi olimpiára ismét őt nevezték Magyarország képviseletében az egypárevezős versenyszámba, ahol a középfutamig jutott, de az elődöntőbe már nem került be.

A háborúba 1914. júliusban vonult be, mint tartalékos főorvos a cs. és kir. 20. gyalogezredhez a boszniai Bjelinára. 1915. júliusig a szerb harcvonalon zászlóaljorvos volt, ezt követően a karinthiai St. Jakob-ba helyezték át, ahol a dandár egészségügyi intézet parancsnokaként dolgozott 1917 decemberéig. 1918. október végéig tartó katonai szolgálatának utolsó idejét Trientben töltötte, ahol egy tartalék-kórház bőrgyógyászati osztályát vezette. Katonai rendfokozata ezredorvos volt. Katonai érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztje a kardokkal, a Károly csapatkereszt, az Ezüst katonai érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján, valamint a Bronz katonai érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján kitüntetésekben részesült. 1916-ban lépett a budapesti magyar királyi államrendőrség szolgálatába. A bőr és nemi bajok szakorvosa volt. A VIII. kerületi állomány rendőrségi fogalmazója, majd a VI. kerületben rendőrorvos-tanácsos, később a Mosonyi utcai rendőrségi fogház- és toloncügyosztály orvos főtanácsosa, végül 1942-től rendőrorvosként az Országos Társadalombiztosítási Intézet osztályvezető főorvosa volt.

Még versenyzőként is többször, több évre bekerült klubja választmányába, majd a versenyzést abbahagyva 1927–29 között klubjának igazgatója volt, azt követően választmányi tag maradt. 1931-ben elveszítette egyetlen fiát. Leánya, Piroska (szül. 1911) háromszoros (1929, 1930, 1931) országos bajnok műkorcsolyázó volt.

A Farkasréti temető 23/1-2-428 sírjában nyugszik.

• Kertész Árpád: A Nemzeti Hajós Egylet 75 éves története 1862 – 1936. Bp. ,1937. • Kahlich Endre - Gy. Papp László - Subert Zoltán: Olimpiai játékok 1896-1972. Bp., 1972. • Evezés 1978. október, 6.o.