Kalmár

János

Édesapja, a Tangókirálynak is nevezett Kalmár Pál a harmincas-negyvenes évek egyik legnépszerűbb dalénekese volt. A példa nélküli világsikert elért, Seress Rezső-sláger, a „Szomorú vasárnap” első két felvételének előadója. Ugyanígy ő énekelte elsőként a „Szeressük egymást, gyerekek” című dalt is. A II. világháború utáni években – finoman szólva - a hatalom nem hordozta a tenyerén, sőt, a dalai nem is kerülhettek a rádió műsorára. Az 50-es évek elején hegesztő lett. Kalmár János 1960-ban a budapesti Bólyai János Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Orvostudományi Egyetemen 1966-ban általános orvosi oklevelet szerzett és radiológus szakvizsgát tett. A Budapesti Radiológiai Klinikán tanársegéd lett a Kossuth-díjas Zsebők Zoltán mellett (1966-1970). Kalmár imádta a sportokat. Kezdetben úszott, kosarazott, kipróbált mindent, amihez csak hozzáfért. 1956-ban az Angyalföldi Sportiskolában (ASI) kezdett a vívással foglalkozni, majd átlépett az Orvosegyetem Sport Clubba (OSC, 1960-1966), végül a Bp. Honvéd igazolta le (1967-1970). Hátszegi József, Hátszegi Ottó és Szabó László voltak a mesterei.

Már ifjú korában figyelemreméltó eredményeket ért el. 1961-ben korosztálya bajnoka és csapatbajnok. 1962-ben különös figyelmet érdemelt, hiszen 20 esztendősen megnyerte az ifjúsági világbajnokságot. A kairói versenyen mindhárom magyar bejutott a döntőbe. Torday kezdett a legjobban, legyőzte Teréket és Kalmárt is. Az első négy kör után Torday veretlenül állt, Kalmárnak két veresége volt. Torday bár fáradt, de eljutott oda, hogy ha az utolsó asszóját nyeri szovjet Vinokurov ellen, ő a világbajnok. Már 4:2-re vezetett is, karnyújtásnyira volt a címtől, de végül vesztett. Újra nyílt lett a verseny a feltámadt Kalmár, a zsibbadó Torday és a szovjet Nyikityin között. A szétvívás során már a kedvezőbb idegállapot, a jobb fizikai felkészültség döntött - s e tekintetben Kalmár felette állt ellenfeleinek. A holtverseny első csörtéjében 5:2-re legyőzte Tordayt, majd két perc szünet után Nyikityint is (5:3), s már, mint ifjúsági világbajnok hagyta el a pástot.

Az elsőéves orvostanhallgató „…nem csüggedt, nem izgult, s ez volt sikerének titka. Vas idegeinek, nagyszerű versenyzői készségének köszönheti, hogy amikor újra lehetőség nyílott a győzelemre, győzött is. A szétvívás során már felette állt ellenfeleinek, biztos volt sikerében, s valósággá váltotta álmát” – írta a Népsport. A felnőttek közt 1965-ben tűnt fel igazán, Bécsben és Grazban egyéniben ezüstérmes, a Hungária Kupán 6. helyezett. Jutott viszont aranyérem is, a csapattal (Kovács Tamás, Kovács Attila, Kalmár János, Meszéna Miklós és Bakonyi Péter) megnyerték a budapesti Universiadet. 1966-ban a válogatott első lett a Santelli Kupán, Kalmár a Hungária Kupán megismételte a 6. helyét. 1967-ben a mexikói előolimpián második a csapattal, a Bp. Honvéddal 3. a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, egyéniben Szófiát nyerte és a Martini Kupán bronzérmes.

1968-ban csak úgy szórta a jobbnál jobb eredményeket. Az országos bajnokságon ezüstérmes, a 2. helyre lépett előre a Hungária Kupán is és Münchenben sem adta alább. A Bp. Honvéddal a BEK-ben harmadik, a válogatott a mexikói olimpián bronzérmes. A csapat öt mérkőzése közül csak az olaszok elleni elődöntőben (6:9) nem jutott szóhoz. Botrányos elődöntő zajlott. Az olaszok 7:6-os vezetésnél nyerték a következő csörtét, de a győztes találatot úgy vitte be Salvadori (5:4), hogy Kovács Tamás még nem állt készen a vívásra. 40 percig állt a mérkőzés, óvás óvást követett. Meszéna a következő asszóban veszített, ezzel a csapat is 6:9-re. Írország ellen 16:0, az NSZK ellen 13:3, 4-4 dr. Kalmár győzelemmel. A negyeddöntőben újra az NSZK-val futottak össze, 9:4 lett és akkor már dr. Kalmár is kevesebbet mutatott: két győzelem és két vereség. A bronzmérkőzésen a franciák ellen (9:5) ismét vívott, két győzelem és két vereség volt a mérlege. Dr. Kalmár János, azaz „Dzsoni” hátrányból elért győzelmével (Panizzát 1-3-ról 5-3-ra verte) az egész meccs menete jó irányba fordult. A bronzérmes társak: Bakonyi Péter, Kovács Tamás, Meszéna Miklós és Pézsa Tibor.

Az 1969. évi havannai világbajnokságról egyéni ezüsttel és csapat bronzzal térhetett haza. „Még a középdöntőben történt, a Kalmár-Nazlimov csörtében. Kalmár vezetett 4:3-ra. Flessel nekilódult, a szovjet Nazlimov védett, és vissza is vágott. Az eredmény 4:4. Ám Kalmár elrepült, és a röptéből hasra esett. A rettenetes melegtől és az ütéstől elájult. 10 percet pihent, aztán felállt, hasat vágott, és a döntőbe került." (részlet a Népsport tudósításából, 1977. október 07). A döntőbe három szovjet és három magyar került. Dr. Kalmár 5:4-re győzött Kovács Tamás ellen, 5:3-ra verte Bakonyit, 5:4-re Rakitát és 5:2-re Vinokurovot. Szigyak ellen azonban megtorpant. Az újravívásban Szigyak 2:0-ra vezetett, Dr. Kalmár egyenlített, sőt egy védés-visszavágással a vezetést is megszerezte. 3:2. Szigyak egyenlített, majd ismét átvette a vezetést. 4:3 után Dr. Kalmárnak még sikerült egy találatot bevinnie, de az ötödik már ismét nála ült. Szigyak egy sikeres védés-visszavágással megszerezte az aranyérmet. „Azt a meccset megnyertem. Akkor is tudta mindenki, ennyi idő távlatából is határozottan állítom, de már nincs értelme visszaidézni, milyen fondorlat volt a háttérben. Ha akkor nyertem volna, talán másként alakul a sorsom” – nyilatkozta a Telexnek. A középdöntőben azt az olimpiai bajnok lengyel Pawlowskit verte ki, aki aztán vezette a holtversenyt. Élete első felnőtt világbajnokságán Dr. Kalmár remekül helyt állt és abban az évben elnyerte az év vívója címet. „Dzsoni” a csapattársai között kitűnt kis termetével, viszont gyors volt, dinamikájával, vagányságával sok mérkőzést nyert.

Az 1970. évi ankarai világbajnokságon a csapat egy helyet előre lépett és ezüstérmes lett, 3:9-re vesztettek a sorrendben harmadszor világbajnok Szovjetunió ellen. Kalmár dr.-t figyelték, besúgók jelentettek róla, a leveleit felbontották, a házkutatások sem voltak ismeretlenek előtte. 1965-től vezettek róla dossziét. Az állambiztonság azonban csak 1970-ben tartott attól, hogy nem tér haza. Bevonták az útlevelét, - közbenjárásra - csak a világbajnokság előtt kaphatta vissza. Az ankarai vb után hazatért, de pár hónappal később egy bécsi versenyről már nem. Amikor elhagyta az országot, börtönbüntetésre ítéltek, minden ingóságát elkobozták, de a szüleinek sikerült valahogy bejutniuk a lakásába, és a tiszteletdíjakat ők mentették meg. Ezeket később Schmitt Pál és csapattársai vitték utána az USA-ba.

Először Bécsben élt, majd pár hét után Svédországba került. Ott kitüntetéssel tette le az orvosi vizsgáit. 1975-ben az Egyesült Államokba, New Orleansba költözött. Ott kezdetben a kard olimpiai bajnok Hámori Jenőnél lakott. Két év múltával letette az amerikai diplomához szükséges próbákat, és megfelelt két radiológiai szakvizsgán is. 1981-ben tulajdonos lett egy kórházban, amely akkor már vezető intézmény volt délen. Honosították a diplomáját, orvosként helyezkedett el, valamint orvosokat tanított. Hatszáz amerikai és európai orvost képzett ki az általa szervezett MRI-tanfolyamokon és előadásokon. A radiológia kiemelkedő szaktekintélye. Svédországban és az Egyesült Államokban is országos bajnok lett kardvívásban. Az 1984. évi olimpián versenybíróként tevékenykedett.

Antal Zoltán: Világ-és Európa-bajnokságok 1893-1973 (1974), Hencsei Pál-Ivanics Tibor: Magyar vívók az olimpiai játékokon (2006), Jocha Károly: Bronzérmes győztesek (2010), Kozák Péter: Ki kicsoda a magyar sportéletben? I.-II.-III (1995), Nemzeti Sport, Népsport, Telex, fie.org, arcanum.com.