Olimpiai bajnoknak nevelték
Celjében született, egy családi nyaraláson, de Budapesten nőtt fel, testnevelő tanár és tornászedző édesapja Korondi (szül. Kronstein) Ferenc már a pólyában lóbálta. Édesapja olimpiai bajnoknak akarta nevelni, az első pillanattól a torna felé terelte. "Azt hiszem, bennem akarta saját magát látni, mert neki nem sikerült kijutni az olimpiára, pedig igazán közel állt hozzá."
Olimpia előtt
1949 őszén, a középiskolai bajnokságon nagy feltűnést keltett a Szilágyi Erzsébet Gimnázium tanulója, Korondi Margit. Óriási fölénnyel nyerte a bajnokságot, a neve bekerült a mesterprofesszor, Kerezsi Endre noteszébe.
Korondi Margit 1950 decemberében már a bolgár-magyar mérkőzésre Szófiába utazott. Keleti Ágnes és Tass Olga mögött harmadik, sőt gerendán és felemás korláton Keleti mögött második lett!
Az 1951. évi berlini főiskolai világbajnokságot megnyerte. Az olimpia évében Varsóban a lengyel-magyar viadalon az egyéni összetett versenyt Korondi Margit nyerte, Keleti Ágnes előtt!
Tégy meg mindent, hogy nyerjünk!
1950-től szerepelt a magyar tornász válogatottban. 1951-ben érmeket szerzett a főiskolai vb-n. Az 1952-es csapatban az egyik legfiatalabb tornász. Aranyérmének különleges története van. Az egyéni összetettben a harmadik helyen végzett, felemás korláton a legjobb pontszámmal került be a döntőbe. A kapitány, Herpich Rezsőné azonban egy táviratot kapott Magyarországról, a pártvezetés délelőtt még azt üzente, nem nyerhetnek a szerenkénti döntőkben. Délutánra azonban változott az álláspont, és jött Budapestről: "tégy meg mindent, hogy nyerjünk!" Korondi nagyszerű gyakorlatot mutatott be, és a 16 aranyérmet hozó helsinki olimpián neki szólt először a Himnusz. A győzelmét így értékelte:
Reggel nagyon ideges voltam, de amikor megfogtam a karfát, már úgy éreztem magam, mintha csak a Sportcsarnokban lennék, összpontosítottam, és minden sikerült. Nem hiába gyakoroltam ezt hónapokon át. El se merem hinni, hogy én vagyok az a kis Korondi, aki olimpiai bajnokságot szerzett hazájának. Nem is tudok többet mondani, csak szeretnék elvonulni valahova, hogy jól kisírhassam magam az örömtől
„„
Két bronz is az arany mellé
Szepesi György és Lukács László így tudósítottak a könyvükben az első 1952-es magyar aranyéremről. Zsúfolásig megtelt a Messuhalli, lehettek négyezren is a csarnokban, hiszen Finnországban nagyon népszerű a torna.
Korondi a felemáskorláton frissen üdén, a maga kis pilletermetéhez illő könnyedséggel röppent, libbent, mosolyogva, megvesztegető kedvességgel. Megjelenése, tetszetős mozgása, szép tartása és erőlködés nélküli technikája lefegyverezte a zsűrit. Hosszan kitartott mérlegállása, jó ütemű billenései és a végén remekül sikerült leugrása után dübörgött a vastaps. A zsűri egyöntetű elismerését mutatta az érvényes pontszám: 9,7, az előírt gyakorlat pontszámával együtt: 19,4! Ujjongott a magyar tábor, hiszen ismerte már a nagy ellenfél, Gorohovszkaja csak 19,26 pontig vitte. Ezzel Keletit (19,16) megelőzte, más versenyző pedig nem ért el 19 pontnál többet.
Korondi a gerendán is a harmadik helyig jutott, és nem sok hiányzott még egy aranyhoz! A kéziszer-csapatversenyben csapatunk a harmadik helyre szorult. Miért? Bizony, ha éppen Korondi el nem ejti a buzogányt, a kéziszerrel is könnyen megelőzhettük volna a győztes svéd és a második helyett szovjet csapatot. Elvégre a svédek kétszer is a földről emelték fel a labdát, és az egyik szovjet lány is utánakapott a makrancoskodó karikának. De mi a legnehezebb szert, a buzogányt választottuk, amivel győzni is lehetett volna, ha Korondi hibájáért nem varrják a nyakunkba a legtöbb büntetőpontot.
A maszek olimpikon
Korondit az olimpia után ünnepelték, osztályvezetőnek léptették elő a Ganz Villamossági Vállalatnál, egészen pontosan kreáltak neki egy osztályt. 1953-ban viszont megsérült egy bukaresti versenyen, majd 1954-ben munkanélküli lett, mert racionalizálták a vállalati működést. 1954 novemberében a Szabad Ifjúságban jelent meg egy cikk Maszek olimpikon címmel. Ember Mária írásában tudatta, hogy Korondi ekkoriban kötöttáru üzletet akart nyitni, noha előképzettsége nem volt. Meg akarta tanulni, hogyan kell harisnyát kötni, hiszen mivel nem volt válogatott, gondoskodni akart a megélhetéséről. A cikk egyik fontos mondata az volt: lehet, hogy rosszul szeretjük a sportot.
Melbourne, és egy történelmi aranyérem
Korondi nem lett kisiparos, és visszatért a tornához, és 1956-ban ismét beverekedte magát az olimpiai csapatba. AZ utolsó válogató napját 1956. október 23-ra írták ki, neki azon már nem kellett részt vennie, mert biztosította a helyét az olimpiai csapatban. Ötven évvel később így emlékezett vissza: "Már túlestünk a ruhapróbán, és ahogy annak vége lett, a Petőfi Sándor utcában arra lettünk figyelmesek, nem sétálnak, hanem özönlenek az emberek, és '48-as dalokat énekelnek, máig itt cseng a fülemben, hogy hangosan, kórusban szavalták: rabok tovább leszünk. Nemcsak hallottam arról, hogy lövöldözés volt, egy sorozat elől egy kapualjba menekültünk. Nagyon nehezen jutottam haza. Otthon nem volt élelmünk, mert hetekig edzőtáborban voltam, a házban lakók szántak meg, és másnap együtt örültünk a győztes forradalomnak." Korondi felemás korláton nem tudta megvédeni a címét, azt az aranyat Keleti nyerte meg, egyéniben nem volt éremközelben, de a csapattal kárpótolta magát. Ezúttal nem buzogánnyal, hanem a szalaggal mutatták be a gyakorlatukat, ami hatalmas sikert aratott, és megérdemelten nyerték meg az aranyérmet.
A fitnesz előfutára Amerikában
Korondi már a megérkezésekor tudta, nem tér haza. Kapóra jött neki, hogy a Sports Illustrated egy amerikai túrát szervezett, amire elfogadta a meghívást. Mivel mindig napfényre és melegre vágyott, a kaliforniai utat választotta. Ott már nem folytatta a tornát, de az egészséges életmódra, és a megfelelő táplálkozásra felhívta a figyelmet, és a fitnesznek lett az egyik előfutára. Fogyókúrás tanfolyamokat hirdetett, vele reklámozták azokat, televíziós show-műsorokban szerepelt, és egyre ismertebb lett. Két gyereket szült második férjének Szalay Jánosnak, a hetvenes évektől, ahogy már lehetett gyakran jött haza. 2022-ben halt meg Las Vegasban.
A sors legnagyobb ajándéka, hogy olyan géneket örököltem, amikkel a sportban sikeres lehettem. Hatalmasabb dolgot nem kaphattam, és nem is kérhettem volna. Amikor kérdezték tőlem, elveszítettem-e a gyerekkoromat, helyesbítek. Hogyan veszíthettem volna el, amikor imádtam? Ugyan pici vagyok, de a sportnak köszönhetően be tudtam lépni úgy egy társaságba, hogy elegáns legyek, és figyeljenek rám.
„„
