Szepesi

István

„Fiatal kora ellenére rendkívüli fizikai adottságokkal rendelkezik, okos, jó szemű sportoló” – jellemezte a korabeli Népsport az akkor tizenhat esztendős Szepesi Istvánt, aki meglepetésre aranyérmet szerzett a szocialista blokk népszerű utánpótlástornáján, az Ifjúsági Barátság Versenyen, amit Miskolcon rendeztek meg. Az Újpesti Dózsa fiatalja tíz évesen kezdett dzsúdózni, és végig hűséges maradt a lila-fehér színekhez. Az utánpótlásversenyeken rendre bizonyította rátermettségét, 1976-ban megnyerte a Kurszkban megrendezett szocialista országok belügyi szpartakiádját, majd Lódzban megszerezte első Eb-érmét is: harmadik lett az ifik közt. Egy évvel később Berlinben ismételt, az 1978-as miskolci ifjúsági és junior Eb-n pedig már a juniorok között nyert ezüstérmet. „Fantasztikusan laza, robbanékony, kellemetlen harcmodorú versenyző, akiben benne lakozik a klasszis, a nagyság szikrája. De még elképesztőek a hiányosságai, és elkövet olykor szarvashibákat is” – jellemezte ekkor a felnőttek szövetségi kapitánya, Horváth István.

Nem csoda, hogy egy esztendővel később, húsz évesen bekerült a párizsi felnőtt világbajnokságra készülő magyar válogatottba. A francia fővárosban hetedik lett, két győzelem után a későbbi olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok szovjet Tengiz Hubuluri állította meg. Az 1980-as bécsi Európa-bajnokságon debütált a felnőttek között, noha két vereséggel kiesett, a helye megkérdőjelezhetetlen volt a moszkvai ötkarikás csapatban. Az 1980-as olimpián feliratkozott a magyar cselgáncs ötkarikás pontszerzői közé, pedig a sorsolása nem ígért sok jót. Mindjárt az első körben az egyik favorit, a belga Robert Van De Walle várt rá, aki aznap megszerezte az aranyérmet. A borítékolható vereség után a vigaszágon legyőzte zambiai kihívóját, de a következő körben a világbajnok, négyszeres Európa-bajnok francia klasszis, Jean-Luc Rouge keresztezte az útját. A Dózsa sportolója óriási bravúrral nyert, és már csak egy lépésre volt az éremtől, azt azonban végül a világbajnoki bronzérmes holland Henk Numan szerezte meg. Szörnyű sorsolás ide vagy oda, Szepesi István az ötödik helyen végzett, hozzátette saját sikerét a magyar csapat két bronzérméhez, amelyet Ozsvár András és Kincses Tibor gyűjtött be.

Az ünnepi hangulat 1981-ben is folytatódott, a sportág történetében először rendeztek hazánkban Európa-bajnokságot. Szepesi kiemelt figyelmet kapott, de nem tudott az elvárásoknak megfelelni. A sportág hazai vezetése feltűnően kritikusan elemezte a debreceni szereplést, és a hollandiai Maastrichtban sorra kerülő világbajnokságra készülő válogatottból kizárta két óriását, Szepesi Istvánt és az első világbajnoki érmest, Varga Imrét. „Nem indultam klasszis versenyzőnek. Kezdetben elég erőtlen voltam, de nyerni akartam, hát kibekkeltem a kedvező dobásindítási lehetőségeket. Aztán amikor fizikailag már jobban megértem, egyenes támadásokra is vállalkoztam, ez volt a csúcskorszakom. Ez tartott néhány évig, de közben, mert nem volt semmi új a felkészülésemben, egy kicsit elkényelmesedtem, voltak velem bajok, elismerem” – fűzte hozzá a Dózsa dzsúdósa. Aki a folytatásban sem adta fel, harcba indult az 1984-es olimpiáért. Szorgalmasan gyűjtögette az érmeket, helyezéseket a nemzetközi versenyeken, addig jutott, hogy a Molnár Lajossal való versenyfutás végén a saját kezében volt a döntés. Érmet kellett szereznie az 1984-es Európa-bajnokságon, Liege-ben. Aztán... „Szó szerint átaludta a lengyel Bielawski elleni összecsapását, mire a dudaszó felébresztette, már ki is kapott. Mivel a lengyel nem jutott végig saját selejtező ágán, rövid öt perc alatt köszönt el a tatamitól” – számolt be a Belgiumban történtekről a Népszava.

Az olimpia elúszott, de nem csak Szepesi István számára, Los Angeles-ben – ahogyan más magyar sportoló sem – Molnár Lajos sem léphetett a küzdőtérre. Az ekkor huszonöt éves Szepesi István nagy vállalkozásba fogott, felvételizett az ELTE jogi karára. Abban az évben még nem járt sikerrel, de egy évvel később felvették, levelező tagozatra. A tanulás és a dzsúdó mellett munkát is vállalt, és bár a tatami mellett még évekig feltűnt, a kiemelkedő eredmények helyét átvette a civil élet. 1990-ben jogi doktori végzettséget szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A második danos dzsúdómester – akinek pályafutása során Erdődy Miklós, Andrássy László, Horváth István, Szabó Mihály és Moravetz Ferenc volt az edzője – új hivatásával foglalatoskodott, s külföldre költözött, mégis jelen volt a sportág két legnagyobb sikerénél. Az 1992-es barcelonai olimpián a Magyar Televízió szakértőjeként szurkolhatta végig Kovács Antal diadalmenetét. „A körülöttem ülők még a csoportdöntő után is csak ezüstérmet emlegettek. Én optimistább voltam, azonnal fogadásokat ajánlottam. Valamennyit megnyertem, de nem csak ezért vagyok boldog. Kovács Antal ugyanabban a súlycsoportban lett a sportág első magyar olimpiai bajnoka, amiben annak idején – kevesebb sikerrel – magam is versenyeztem” – nyilatkozta akkor. Egy évvel később, a kanadai Hamiltonban ő mentette meg az eredményhirdetést, a szomszédos Torontóban található lakásából magnókazettán vitte át a Himnuszt a szervezőknek, hogy lejátszhassák az első magyar világbajnoki győzelem, Kovács Antal aranyérme tiszteletére...

• Olimpiai 5. helyezés (1980, Moszkva, 95 kg) • Világbajnoki 7. helyezés (1979, Párizs, 95 kg), • Junior Európa-bajnoki 2. helyezés (1978, Miskolc, 95 kg) • Junior Európa-bajnoki 3. helyezés (1977, Berlin, 95 kg) • Ifjúsági Európa-bajnoki 3. helyezés (1976, Lodz, 85 kg) • Ötszörös magyar bajnok (1978, 95 kg; 1983, open; 1984, 95 kg; 1984, open; 1986, +95 kg)

• Sági József: A magyar judosport fél évszázada • Judoinside.com • Judoinfo.hu • Arcanum