Gyorstalpaló a Szentkirályi utcában
Molnár Lajos a dzsúdót „nagyon későn”, tizenhét éves korában kezdte, bár erre akkoriban nem volt recept.
„Hogy mit tudtam a cselgáncsról? Hát, nem sokat. Azt láttam, hogy valami pizsamakabát-szerű öltözékben csinálják, ám a látott mozdulatok nem győztek meg arról, hogy a küzdelem minden pillanata csodálatosan megkomponált mű. Persze, nem is érdekelt különösebben a dzsúdó. Atletizáltam, fociztam, azzal traktáltak, hogy nevet szerezhetek magamnak a zöld gyepen. Ehelyett egy jó barátom azt ajánlotta, nézzük meg, mit tudnak a cselgáncsozók a Szpariban. Gyere, próbáljuk meg, hívott, és én mentem” – idézte fel a kezdeteket néhány évvel később a Népsport hasábjain.
A Szentkirályi utcai műhelyben az akkor tizenhét éves, nyolcvanhárom kilós tinédzsert a korszak egyik legsikeresebb edzőpárosa, Króner Ferenc és Varga Imre vette a kezei közé, és a „gyorstalpaló” meglehetősen sikeresnek bizonyult, hiszen Molnár Lajos egy évvel később, 1977-ben már országos rangsorversenyt nyert az ifjúságiak mezőnyében.
A lépcsőfokokat kettesével vette, ennek ellenére 1982-ig kellett várnia az igazi áttörésre: abban az évben megnyerte a felnőtt országos bajnokságot, és remekül szerepelt a nemzetközi tornákon, ez pedig helyet biztosított számára a válogatott Európa-bajnoki keretében.
Újoncból lett Eb-hős
„Párizsban, Tbilisziben és Kerkradéban is harmadik helyet szerzett a Bp. Spartacus huszonhárom éves cselgáncsozója. Tulajdonképpen ő az az újonc, akit úgy küldhet tatamira Moravetz edző, hogy a kedvező sorsolás esetén helyezést kell elérnie. Jogos is ez az elvárás, hiszen ebben a hullámzó súlycsoportban (egyszer dúskálunk a tehetséges 95 kilósok között, máskor pedig nagyítóval kell keresni őket) az ő teljesítménye, erőállapota volt a legkiegyensúlyozottabb” – írta felvezetőjében a Népsport szakírója 1982 májusában, amikor az Európa-bajnoki csapattagokat mutatták be. Arra aligha gondolt bárki, hogy az újonc lesz majd a kontinensbajnokság egyik magyar hőse.
A rostocki Európa-bajnokság 95 kilogrammos mezőnyében Molnár Lajos a lengyel Wojewnik elleni győzelemmel kezdett, a legjobb nyolc közé jutásért azonban veszített, az osztrákok junior-világbajnoka, az Európa-bajnoki aranyéremig meg sem álló Köstenberger győzte le a magyar fiút. A Szpari fiatalja a vigaszágon élt a felkínált lehetőséggel, a norvég Nielsen és a bolgár Atanaszov skalpját begyűjtve jutott el a bronzmérkőzésig, amelyen a szovjet színeket képviselő grúz Hubulurit is legyűrte, egy három pontot érő ledöntéssel. Újoncként lett Európa-bajnoki bronzérmes.
Figyelni kellett, összeszorított foggal koncentrálni néhány órán át. Sikerült, a dobogón álltam. Olyan boldog voltam, amit sem akkor, sem most nem tudok visszaadni. Csak én tudom a saját örömömet.
„„
Tíz üveg kólával ünnepelt
„Molnár Lajos nagyot mulatott csütörtöki bronzérme tiszteletére. Legalább tíz üveg kólát ivott meg az őt ünneplőkkel, így aztán alig-alig tudta értékelni villámsikerét.
– Akkor oldódtam fel igazán, amikor a visszamérkőzésekre került sor. A csoportküzdelmekben éreztem és értettem meg, hogy nem gyerekjáték egy Európa-bajnokság. Utána azonban már azt csinálta a kezem és a lábam, amit a fejem parancsolt – mondta, és üdítővel teli gyomorral felment a szobájába” – írta másnap a Népsport.
Nos, Molnár Lajos az olimpiai ciklus második felében tartotta a helyét a legjobbak között. 1983-ban ismét magyar bajnok lett, a párizsi Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett, és bemutatkozhatott a világbajnoki mezőnyben is, igaz, a moszkvai út nem tartogatott számára sikerélményeket. Óriási csatát vívott Szepesi Istvánnal, hogy melyikük indulhasson a súlycsoportban az 1984-es Los Angeles-i olimpián, ám arról végül – a kommunista blokk ötkarikás bojkottja miatt – mindketten lemaradtak.
Bronzérem az ellenolimpián
Varsóba, a Barátság-versenyre (amelyet itthon csak ellenolimpiaként aposztrofáltak) szárnyaszegett csapat érkezett, amely a szocialista riválisok ellen mégis jó eredményeket produkált: Nagysolymosi Sándor aranyérmet nyert, Molnár Lajos pedig a dobogó harmadik fokára állhatott – ennek a rendszerváltás után lett jelentősége, amikor az olimpiai életjáradékot tekintve az 1984-es Barátság-versenyek érmeseit is jogosultnak ítélték erre. Más kérdés, hogy Molnár Lajos ebben már nem részesülhetett.
Még ugyanebben az évben tagja volt a Wágner József, Bujkó Tamás, Nagysolymosi Sándor, Fogarasi Dénes, Gyáni János, Szepesi István, Tamás László összeállítású válogatottnak, amely a hetedik helyezést szerezte meg a párizsi csapat-Európa-bajnokságon – ami után megnyerte a B-csoport küzdelmeit.
A Budapesti Spartacus harcosa Varsó után elveszítette motivációját, 1985-ben bejelentette, nem kíván többé a válogatott színeiben szerepelni. A folytatásban 1986-ban nyert még egy magyar bajnoki címet, sportolói pályafutásának utolsó nemzetközi tornáján, 1987-ben pedig ezüstérmes lett a Hungária Kupán, de ezt követően végleg szögre akasztotta a dzsudogit.
A kilencvenes években Németországban vállalt munkát, egyik alkalommal éppen hazafelé tartott, amikor tragikus közlekedési balesetben életét veszítette.
Kiemelkedő eredményei
• Európa-bajnoki bronzérmes (1982, Rostock, 95 kg)
• Európa-bajnoki ötödik helyezett (1983, Párizs, 95 kg)
• csapat-Európa-bajnoki hetedik helyezett (1984, Párizs, 95 kg)
• 3× magyar bajnok (1982, 95 kg; 1983, 95 kg; 1986, 95 kg)
Forrás
• Arcanum
• Sági József: A magyar judosport fél évszázada
• Judoinside.com
• Judoinfo.hu
