Sáfrány
Péter Marcell

A sportág egyik ígéretes tehetsége, Sáfrány Péter korán kiemelkedett a kortársai közül, és az utánpótlás korcsoportok világversenyeiről rendre éremmel tért haza. A junior-világbajnok, U23-as Eb-győztes cselgáncsozó 2023-ban lépett a felnőttmezőnybe.

Születési hely
Miskolc
Születési idő
2002. jan. 30.

Érem az első világversenyről

Sáfrány Péter igen fiatalon, már hatévesen megismerkedett a cselgánccsal, a Miskolci Vasutas SC-Miskolci Városi Sportiskola csapatánál Kálmán Tibor edző szárnyai alatt. Kiemelkedett kortársai közül, tizenkét évesen már megnyerte a diákolimpiát, és az utánpótlás korcsoportok bármely versenyére elutazott, szinte mindig éremmel tért haza – többnyire a legfényesebbel. 2018-ban már ifjúsági magyar bajnok volt, 2019-ben pedig – immár a versenyzéstől visszavonuló, és az edzői pályára lépő Bartha Ákos irányításával – kilépett a nemzetközi porondra is, és pályafutásának első világversenyét dobogós helyezéssel zárta: bronzérmet nyert a varsói ifjúsági Európa-bajnokságon.

Az utánpótlásban vb-címmel, Eb-arannyal bizonyított

2020-ban, tizennyolc évesen már a juniorok mezőnyében gyűjtögette a címeket, az első junior Európa-bajnokságán, Porecben is bronzérmes lett, majd egy évvel később Luxembourgban ugyancsak a Eb-dobogó harmadik fokán állhatott. Bemutatkozhatott a felnőtt válogatottban is a 2021-es budapesti világbajnokságon, de a felnőttmezőny még túl erős volt neki. Ugyanakkor az év utolsó nagy versenyén, a junior-világbajnokságon nagy fölénnyel utasította maga mögé a teljes mezőnyt, az olaszországi Olbiában aranyérmes lett. Még 2022-ben is a juniorok között szerepelhetett, és bár egy makacs sérülés miatt hónapokra kidőlt a sorból, a nyár végén ismét döntős volt a világbajnokságon, végül ezüstéremmel térhetett haza Ecuadorból. 2023-ban lépett a felnőttmezőnybe, nyert érmet az olimpiai kvalifikációs sorozatban szereplő mongol Grand Slam-tornán, a potsdami U23-as Európa-bajnokságon pedig övé lett az arany. A sportág egyik legígéretesebb tehetségének tartják, aki a 2028-as ötkarikás játékokon súlycsoportjának meghatározó alakja lehet.

Kiemelkedő eredményei

• U23-as Európa-bajnok (2023, Potsdam, 90 kg) • Junior-világbajnok (2021, Olbia, 90 kg) • Junior-világbajnoki ezüstérmes (2022, Guayaquil, 90 kg) • 2x Junior Európa-bajnoki bronzérmes (2020, Porec, 90 kg; 2021, Luxembourg, 90 kg) • Junior Európa-bajnoki 5. (2022, Prága, 90 kg) • Ifjúsági világbajnoki 7. (2019, Almati, 90 kg) • Ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes (2019, Varsó, 81 kg)

Forrás

• Judoinside.com • Judoinfo.hu • Arcanum

Egyesületei

2006 —
Miskolci Vasutas SC
Miskolc

Eredményei

2021
Budapest
Judo világbajnokság
Egyéni 90kg
Helyezetlen
2024
Abu Dhabi
Egyesült Arab Emírségek
Judo világbajnokság
Egyéni 90kg
Helyezetlen
2021
Budapest
Judo világbajnokság
Egyéni 90kg
Helyezetlen
2024
Abu-Dzabi
Egyesült Arab Emírségek
Vegyes csapat
7