Kövessy
Margit Mária Ilona

Kövessy Margit egyéniben egyszer, csapatban háromszor nyert magyar bajnokságot. A Testnevelési Főiskola első növendékei közé tartozott és ugyanakkor a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti fakultásán matematika-fizikai tanulmányokat is végzett.

Születési hely
Besztercebánya
Születési idő
1907. szept. 1.
Halálának ideje
1992. aug. 30.
Halálának helye
Budapest

Selmecbányai kezdetek

Kövessi Margit 16 éves korában, szülővárosában, Selmecbányán kezdte tornász pályafutását. Budapestre, a Testnevelési Főiskolára kerülve 1926 és 1928 között előbb a TFSC, majd a BBTE tornásza volt. A torna mellett rendszeresen versenyzett evezésben, síelésben, úszásban, teniszben és atlétikában.

Olimpiai részvétel

1928-ban tornászként részt vett az amszterdami nyári olimpiai játékokon, ahol a magyar csapat tagjaként az összetett csapat versenyszámban (szabadgyakorlat, buzogánygyakorlat és alacsony korlát) a 4. helyen végzett.

Az olimpiai után is aktív maradt

A Testnevelési Főiskola első növendékei közé tartozott és ugyanakkor a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti fakultásán matematika-fizikai tanulmányokat is végzett. Tornában 1931-ben Kövessi Margit nyerte az első összetett egyéni bajnoki címet, ami után rövid időre felhagyott a sportolással és az ország egyik első leányiskolájának, az Erzsébet Nőiskola leánygimnáziumának testnevelő és matematika tanárnőjeként kezdett el dolgozni. 1933-ban visszatért az edzőtermekbe és nemcsak az összetett bajnoki címet szerezte meg, de első lett szabadgyakorlatban, talajtornában és lóugrásban. A BBTE színeiben háromszor nyert csapatban bajnoki címet (1931, 1933-34).

Tanári pálya

1934-tól 1941-ig a Testnevelési Főiskolán óraadó tanárként dolgozott. 1940-ben őt kérték fel a Magyar Rádió reggeli tornaanyagának összeállítására. A második világháború után, 1950 és 1960 között általános iskolai matematika tanárként dolgozott.

Egyesületei

1926 — 1928
Testnevelési Főiskola SE
Budapest
1928 — 1934
Budapesti Budai Torna Egylet
Budapest

Eredményei