Pekler
Zalán Tibor

Pekler Zalán juniorként világ- és Európa-bajnok. A felnőttmezőnyben versenyezve kétszeres olimpikonnak vallhatja magát, első Európa-bajnoki címét 2025-ben Eszéken szerezte légpuska szólóban, a döntőben Péni Istvánt legyőzve, illetve csapatban egy világbajnoki bronzérmet is magáénak tudhat.

1
Világbajnokság
1
2
Európa-bajnokság
Születési hely
Komárom
Születési idő
2000. feb. 8.
Becenév
Peki

Egy kukoricaszem irányította a lövészet felé

Komáromban született, édesapja Pekler Tibor, édesanyja Sági Judit. Gyermekkorát a városban töltötte, itt végezte el az általános és középiskolai tanulmányait is. Ezután került Budapestre. Kilencéves korában ismerkedett meg a lövészettel, nagyszüleinél próbált ki egy légpuskát. Miután eltalált egy kukoricaszemet többször is 6-7 méter távolságból, a szülei a helyi, komáromi lőtérre vitték, ahol Kisvárdai István és Miskolczi Julianna edzők kezdtek el foglalkozni vele. Tehetsége hamar megmutatkozott a sportágban, több serdülő országos bajnoki címet is szerzett első éveiben. Fiatalon több sportot is kipróbált. Kezdte az úszással, folytatta a labdarúgással. Sokáig párhuzamosan űzte a kettőt, de tizenhárom-tizennégy éves korában dönteni kellett, mert azt már akkor is tudta, hogy sikeres sportoló akar lenni. Ezután eldöntötte, hogy a sportlövészet mellett űzött futballt abbahagyja, és csak a lövészetre koncentrál. A sikerek folyamatosan jöttek, hiszen a juniorok között világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett, valamint a 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián aranyérmes lett vegyes páros versenyszámban. 2019-ben a bolognai Eb-n bronzérmes volt csapatban. Országos csúcstartója a légpuska 60 lövés olimpiai versenyszámnak. Pályája kezdete óta a komáromi klub színeiben versenyez.

Olimpia után diploma

2021-ben képviselhette hazáját a tokiói olimpián, ahol a 18. és a 39. helyet érte el. 2022-ben a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli karán befejezte a gazdálkodási és menedzsment szakot, így közgazdász végzettséget szerzett. 2022-ben ezüstérmes lett a férfiak 50 méter puska három testhelyzetű versenyszámában a sportlövők csangvoni világkupáján. „Karrierem legeredményesebb évét tudhatom magam mögött” – nyilatkozott Zalán a 2023-as évről, amelyben 4 világkupaérmet nyert, és 4 aranyérmet szerzett az Európai Játékokon.

Idén először világcsúcstartó is voltam, még akkor is büszke vagyok erre, ha csak kilencven percig élt a rekordom.

Útlevél Párizsba

2023 májusában 636.2 körrel megdöntötte a férfi légpuska alapversenyének világcsúcsát a bakui világkupaversenyen. A komáromi sportlövő a 2023. június 21. és július 2. között rendezett lengyelországi Európai Játékokon négy aranyérmet nyert 10 m légpuska vegyes páros (Mészáros Eszter és Pekler Zalán), 10 m légpuska férfi csapat, 50 m puska 3 testhelyzet férfi csapat (csapattársak: Péni István, Hammerl Soma) és 50 m puska 3 testhelyzet férfi egyéni versenyszámokban. Ezzel természetesen kontinentálisan is a szakág legeredményesebb versenyzője, és a teljes 220 fős magyar küldöttség legjobbja lett – a kisöbű szabadpuska összetett számában pedig kvótát is szerzett a 2024-es párizsi olimpiára. „Messze felülmúlta minden várakozásomat az Európai Játékokon nyújtott teljesítményem, a legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a hat versenyszámból négy aranyérem sikerül. Előtte maximum két éremben reménykedtem titkon, de a négy arany szinte még most is felfoghatatlan.”

Nem jött ki a lépés az olimpián

A párizsi olimpia sportlövő versenyeinek otthont adó Chateauroux-ban nem a tervei szerint alakult a légpuskaverseny, nem jutott be a döntőbe, és összességében a 17. helyen végzett. Ezek után a királyszámban, az 50 méteres összetett viadalban reménykedhetett, amelyben 44 puskás mérte össze tudását. Sajnos nem kezdett jól, térdelő helyzetben csak 194 kört ért el, míg a vetélytársak alig rontottak, majd a fekvő részben sem javult a teljesítménye, csak 195-ig jutott. Esélyei ezzel elszálltak a döntőbe jutásra, és miután az álló részben 193 kört lőtt, 582 körrel a 32. helyen fejezte be a versenyt.

Megvan az első Eb-arany a felnőttek között!

A 2025. márciusi eszéki Európa-bajnokságról két éremmel tért haza, ráadásul pályafutása első Eb-aranyát szerezte meg a felnőttmezőnyben. Noha a hagyományos légpuskaszámban csak a 36. helyen végzett, a Péni Istvánnal és Hammerl Somával alkotott triójuk bronzérmes lett, miután a harmadik helyért 17–9-re legyőzték Ukrajnát. Az utolsó napon rendezték meg a kontinensviadalokon Eszéken bemutatkozó szóló versenyszámot, amelynek alapversenyében Péni István érte el a legjobb eredményt, és miután Pekler Zalán végzett mögötte másodikként, magyar fináléban dőlt el az aranyérem sorsa. Az elején mindketten négyből négy találatnál jártak, Péni rontott elsőként, Peklernek viszont nem remegett meg a keze, és 8–6-nál két ponttal vezetett. Ekkor hibázott először, de egyáltalán nem zavarta meg, és 13–10-es előnyénél Péniék időt kértek. Hiába, mert a fináléban 93 százalékos találati aránnyal célzó Peklert nem lehetett befogni, így életében először örülhetett Európa-bajnoki címnek a felnőttek között. „Nyilván nyerni szerettem volna, de akkor sem lettem volna csalódott, ha Istók győz. Edzésen sok ilyen versenyt lőttünk már egymás ellen. Nagyon örülök, hogy ketten állhattunk a dobogón” – nyilatkozta a komáromi sportlövő a sportlövő szövetség honlapján. 2025-ben a kairói világbajnokság nyitó napján 6. helyen végzett a világ legjobbjai között Egyiptomban, a 10m Air Rifle Men döntőjében, melyről így nyilatkozott: "Ez most egy szintlépés a pályafutásomban, korábban a vb-9. hely volt a legjobb egyéni teljesítményem." És valóban szintlépés volt, hiszen a 10 méteres légpuska férfi csapattal - Péni István és Hammerl Soma társaságában - bronz érmet szerzett, ami sporttörténelmi sikernek számít, hiszen az általuk megnyert 3. helyezés a sportág első férfi légpuskacsapat vb-bronzérme. Ugyanezzel a csapattal 50m puska fekvő számban egy előkelő 8., egyéniben pedig egy 35. helyezést ért el. A Mészáros Eszterrel alkotta Puska 10 méteres légpuska vegyes csapattal pedig 19. helyet szerezték meg.

A civil életben

2018-ban kezdte tanulmányait a Budapesti Gazdasági Egyetemen, ahol három év után szakmai gyakorlati helyet kellett keresni. Az életnek ezen a területén is céltudatos, és már nagyon hamar megfogalmazódott benne, hogy az élsportolói évek után a sportban szeretne dolgozni. Budapesten él, és itt is dolgozik. A Magyar Sportlövők Szövetségében előbb gyakornokként kezdett dolgozni, jelenleg már főmunkatársi pozíciót tölt be az aktív sportolói élete mellett. A nemzetközi kapcsolatokért felel, és a versenyigazgató munkáját segíti.

Díjai, elismerései

• Év sportlövője 2018, 2023 • Pro Urbe-díj 2019

Mindig fantasztikusan boldog érzés, amikor a Pekler Zalán név és az olimpia szó egymás mellé kerül egy mondatban.

Forrás

• https://olimpia.hu/hirek/pekler-negy-arany-olimpiai-kvota-de-a-java-meg-hatravan?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR1nsukwKziAa4_FAIUeK_X-PWx4CoImYt4eTb-R9on_IB10yxlCINFpCgk_aem_AWqn3rtgf-M589eCc9R4gmajOImnPYOORROq97YLwLX8aQt0h69Ksmg9UZ9N5VfXSUOnCirujvDgUycd7YCincGV • MOB-Média, Krakkó, 2023 (interjú)

Egyesületei

2009 — 2014
Komárom VSE
Komárom
2014 — 2017
Finomító Sportlövő Klub
Komárom
2017 — 2022
Komárom VSE
Komárom
2023 —
Erődök Városa Sportlövő Egyesület
Komárom

Eredményei

2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett
18
2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Puska 10 m puska
39
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Puska 10 m puska
4
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett
6
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett
8
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett csapat
5
2021
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 50m puska 3 testhelyzet vegyes páros
8
2021
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Puska 10 m puska
10
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Puska 10 m puska
11
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
Puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett
14
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 50m puska 3 testhelyzet vegyes páros
21
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
Puska 10 m puska
27
2019
Bologna
Olaszország
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 50 m Kisöbű sportpuska 3x40 összetett csapat
28
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
Puska 50 m puska fekvő
29
2021
Lohja
Finnország
10 méteres Európa-bajnokság
Puska 10 m puska vegyespáros
33
2019
Bologna
Olaszország
Sportlövő Európa-bajnokság
Puska 50 m puska fekvő
36
2017
Maribor
Szlovénia
10 méteres Európa-bajnokság
Puska 10 m puska
49
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
10
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 10 m légpuska csapat
3
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Puska 10m légpuska 40 álló
17
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Puska 50m puska 3 testhelyzet
32
2025
Chateauroux
Franciaország
25/50/300m koronglövészet Európa-bajnokság
puska 300 m standard puska csapat
10
2022
Wroclaw
Lengyelország
puska 50m puska 3 testhelyzet csapat
5
2023
Tallinn
Észtország
puska 10 m légpuska csapat
7
2023
Baku
Azerbajdzsán
puska 10 m légpuska csapat
4
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
puska 50m standard puska 3x20 összetett csapat
9
2025
Eszék
Horvátország
10 méteres sportlövő Európa-bajnokság
Puska 10m Légpuska Trio
3
2025
Eszék
Horvátország
10 méteres sportlövő Európa-bajnokság
Puska 10 méteres légpuska vegyes csapat
16
2017
Maribor
Szlovénia
10 méteres Európa-bajnokság
puska 10 m légpuska csapat
12
2025
Eszék
Horvátország
10 méteres sportlövő Európa-bajnokság
10m Légpuska SOLO
1
2025
Eszék
Horvátország
10 méteres sportlövő Európa-bajnokság
Puska 10m légpuska 60 álló
36
2025
Kairó
Egyiptom
puska 10 m légpuska csapat
3
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
10m Légpuska SOLO
6
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Puska 10 méteres légpuska vegyes csapat
19
2025
Kairó
Egyiptom
Puska 50 m szabad puska 30 fekvő
8
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Puska 50 m puska fekvő
35
Összes eredmény