Kezdetek
Születése óta Gödöllőn él. Több sportot is kipróbált (úszás és vívás), majd 2015-ben tanára és későbbi edzője, Szucsák Mátyás javaslatára kezdett el sportlövészettel foglalkozni iskolája, a Török Ignác Gimnázium sportegyesületében (TIG DSE). 2016-tól kezdett Szucsák László mesteredző felkészítésével légpuskás nemzetközi versenyszámokat lőni, rögtön az első évében országos csúccsal nyerte a serdülő országos bajnokságot.
Út az olimpiára
2017 nyarától már a kisöbű 50 méteres számokban is versenyez, abban az évben az ob-n 2. helyezést ért el ifjúsági korcsoportban az összetettben. 2019-ben bekerült az utánpótlás-válogatott keretébe, de az országos bajnokságokon elért eredményei révén a felnőttcsapatban is szereplési lehetőséget kapott. A második felnőttvilágkupáján, 2019 májusában Münchenben junior Európa-csúccsal került a döntőbe, ahonnan 6. helyezésével kvótát szerzett a tokiói olimpiára. Két hónappal később a Suhl-ban rendezett junior-világkupán a kvalifikációban megdöntötte a saját junior Európa-csúcsát, a fináléban végül negyedik lett. A 2020-as wroclawi junior Európa-bajnokságon sikerrel mutatkozott be, Pekler Zalánnal vegyes párosban aranyérmet, légpuska egyéniben bronzérmet nyert. 2021-ben a juniorok Európa-bajnokságán 50 méteren az összetett győztese, légpuska egyéniben pedig ezüstérmes. Ugyanitt a női légpuskacsapat, illetve az 50 méteres vegyes páros tagjaként bronzérmet akasztottak a nyakába. 2021-ben Eszéken szerezte meg az első két vk-győzelmét a felnőttek között: előbb légpuskában, majd Péni Istvánnal vegyes párosban. Ugyanitt a női légpuskacsapat tagjaként bronzérmes lett. 2021-ben, az egy év késéssel megtartott olimpián a légpuska vegyes párosban Péni Istvánnal a 7. helyet szerezte meg. Egyéniben 20., összetettben 26. lett.
2023-ban kétszer is vezette a világranglistát
A 2021-es limai junior-vb-n a női légpuskacsapat tagjaként aranyérmet, összetettben ezüstérmet nyert. 2022-ben Kairóban a női légpuskacsapat tagjaként már a harmadik világkupa-győzelmét ünnepelhette a felnőttek között, Csangvonban pedig egy ezüst- (vegyes páros) és két bronzérmet (légpuska egyéni és női csapat) szerzett. 2023-ban a dzsakartai világkupán megismételte a két évvel korábbi bravúrját: mind egyéniben, mind a Péni Istvánnal alkotott vegyes párosban győzött. Három hónappal később a limai világkupán légpuska egyéniben ezüstérmet nyert. Egyéniben tizenkétszer, csapatban négyszer lőtt országos csúcsot. 2023 februárjában és áprilisában vezette a 10 méteres légpuskaszám női világranglistáját. 2020-tól folyamatosan az olimpiai keret tagja.
Irány Párizs
2024 júniusában a nők 10 méter légpuska versenyszámában a világranglistáról ötkarikás kvótához jutott. Mivel ebben a számban a franciák kiharcolták az olimpiai indulás jogát, a rendezőnek szánt kvóta is visszaszállt a ranglistára, ahonnan így a két legjobb, kvótával nem rendelkező versenyző, vagyis a lengyel Aneta Stankiewicz és Szucsák Mátyás tanítványa jutott ki Párizsba. Mészáros Eszter párizsi indulása egyben azt is jelentette, hogy a 10 méter légpuska vegyes csapat versenyszámban is lett magyar egység a a játékokon. Az olimpia első napján már kora reggel megkezdték a sportlövők a küzdelmeket a Párizstól közel 300 kilométerre lévő Chateauroux sportlövőközpontjában. Nagy várakozások előzték meg Péni István és Mészáros Eszter versenyét a 10 méter légpuska vegyes csapat versenyszámban, de nem jutottak tovább. Szombaton István (105.1, 104.4, 104.8) és Eszter (103.6, 103.6, 103.2) kettőse 624.7 körrel a 20. helyen végzett a huszonnyolc párosból. Hátráltatta őket, hogy Mészáros eleve torokgyulladással érkezett meg az olimpiára, Péni pedig a a helyszínen lázasodott be.
Csapatezüst a győri és az eszéki légfegyveres Eb-n
Szép emléket őrzött a horvátországi Eszékről, ugyanis 2021-ben ott nyert junior Európa-bajnoki címet a 3x40 lövéses összetett versenyszámban. Négy évvel később, a 2025. márciusi légfegyveres kontinenstornán nem tudta megközelíteni akkori teljesítményét immár a felnőttek között. A légpuska 60 lövéses számában messze volt a döntőtől, 626.6 körrel csak a 35. helyen végzett; az Eb-n bemutatkozó szólóban 44. lett; a vegyes csapatban pedig hiába lőtt remekül, és érte el a mezőny negyedik legjobb eredményét társa, Péni István, ő csak 309.6 körig jutott, és a 21. helyen fejezték be a versenyt. Női trióban lemaradt a magyar hármas az éremharcról (5. hely), ellenben a hagyományos csapatversenyben – csakúgy, mint az előző évi győri kontinenstornán – a második helyen végzett Bajos Gitta, Dénes Eszter és Mészáros Eszter. A júliusi chateauroux-i 25, 50, 300 méteres pisztoly-, puska-, továbbá koronglövő és futócéllövő Európa-bajnokságon nem vett részt Mészáros.
Egyesülete, edzői
Pályafutása Gödöllőhöz kötődik, a helyi gimnáziumi sportegyesület (TIG-DSE) után, jelenleg a MATE-Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club színeiben versenyez. Edzői Szucsák László és Szucsák Mátyás.
Tanulmányai
A Gödöllői Török Ignác Gimnázium elvégzése után 2020-tól az Óbudai Egyetem Ipari termék- és formatervező mérnöki szakára jár.
Országos bajnokságokon elért dobogós eredményei
• 1. hely 2016 10 m légpuska, serdülő
• 2. hely 2017 50 m sportpuska összetett, ifjúsági
• 2. hely 2018 10 m légpuska, ifjúsági
• 3. hely 2018 10 m légpuska, junior
• 2. hely 2018 50 m sportpuska összetett, ifjúsági
• 1. hely 2019 10 m légpuska, ifjúsági
• 3. hely 2019 10 m légpuska, junior
• 1. hely 2019 10 m légpuska vegyes páros, junior
• 2. hely 2019 50 m sportpuska összetett, ifjúsági
• 2. hely 2019 50 m sportpuska összetett, junior
• 2. hely 2020 10 m légpuska, junior
• 1. hely 2020 10 m légpuska vegyes páros, junior
• 2. hely 2020 10 m légpuska, felnőtt
• 1. hely 2020 50 m sportpuska összetett, junior
• 2. hely 2021 10 m légpuska, junior
• 1. hely 2021 10 m légpuska vegyes páros, junior
• 2. hely 2021 10 m légpuska, felnőtt
• 1. hely 2021 50 m sportpuska fekvő, junior
• 1. hely 2021 50 m sportpuska összetett, felnőtt
• 1. hely 2022 10 m légpuska, junior
• 1. hely 2022 50 m sportpuska fekvő, junior
• 2. hely 2022 50 m sportpuska összetett, felnőtt
• 3. hely 2022 50 m sportpuska fekvő, junior
Elismerései, kitüntetései
• Év legjobb Pest megyei sportolója, női felnőtt kategória (2021) 2×
• Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért 2019
• Polgármesteri Ezüstérem Gödöllőért 2021
• Pro Negotio Universitate (MATE) (2022)
