Sportágválasztón dőlt el a sorsa
Tízévesen találkozott először a sportlövészettel, édesapjával együtt próbáltak ki egy légpuskát. Mint általában a kisgyerekeknek, neki is felkeltette az érdeklődését a fegyver. Ezek után ment el a Sportágválasztó rendezvényre, ahol a jelen legjobb lövője, Péni István is megjelent, és megmutatta neki, hogyan is kell használni a légpuskát. Mivel nagyon ügyesnek találták, rábeszélték a folytatásra, a versenyzésre. A motivációját kezdetben az növelte, hogy az iskolai teljesítményén is meglátszott a rendszeres sport, mert a koncentrációját ugrásszerűen fejlesztette.
2020, az első sikeres év
Miután a sportágválasztás sikerült, Péni klubtársa lett az Újpestben, Nagy Sándortól kapta meg az alapokat, aztán Kissné Oroszi Edit mesteredző kezdte el irányítani a felkészítését. 19 éves sem volt, amikor az első felnőtt-Európa-bajnokságán rögtön döntőbe került, és a hatodik helyen végzett Wroclawban. Kicsit bosszankodott, hogy a negyedik helyezett elvitte előle az olimpiai kvótát, mert úgy érezte, lehetett volna egy kicsivel jobb a saját eredménye. Vegyes párosban ugyanezen az Eb-n Péni Istvánnal a második helyen végzett. Pénivel egy időben ebben a friss számban a világcsúcs is a nevükhöz kötődött. 2020-ban megválasztották az év legjobb sportlövő nőjének. „Volt egy kicsi kettősség bennem, mert a koronavírus-járvány miatt márciustól minden versenyt elhalasztottak, így egy csonka évben lettem a legjobb, de azért adott egy kis büszkeséget is, mert így bekerült a nevem az évkönyvekbe, és ezt már nem veheti el tőlem senki.” 2021-ben a junior-világbajnokságon tagja volt a győztes magyar női csapatnak.
Színes egyéniség
Kicsi kora óta nagyon tetszett neki az, ha valakinek egyedi, akár extravagáns stílusa van, és nem olvad be a tömegbe. „Ezért is választottam előbb bordós-lilás hajszínt magamnak, aztán zöldre festettem. Nem ébredek úgy minden nap, hogy jaj, zöld a hajam.” Ettől a hajszíntől megvált, már csak azért is, mert a klubja színvilágához annyira nem passzolt – nem így utazik a kairói világbajnokságra novemberben. Dénes Eszter természetvédelmi mérnöknek tanult, diplomát is szerzett. „Milyen világ lenne, ha mindig minden magától az ölünkbe hullana” - ez akár ars poeticájának is tekinthető, hiszen megtanulta, minden kis eredményért folyamatosan küzdeni kell. Nagy álma, hogy részt vehessen a Los Angeles-i olimpián.
Forrás
• Magyar Sportlövő Szövetség
• Magyar Olimpiai Bizottság
• M4 Sport
• utanpotlassport.hu
