Kezdetek
Nagyapja és egyik osztálytársa, a később sikeres utánpótlás-versenyző Horváth Lea révén ismerkedett meg a sportlövészettel 2012-ben. Előtte három évig versenyszerűen karatézott, majd egy ideig egyszerre űzte a két sportágat, ám hamar rá kellett jönnie, hogy az idejébe nehezen fér bele a két sport az iskola mellett. Neki és a szüleinek is egyértelmű volt, hogy a sportlövészet marad meg az életében.
Német Bundesliga-csapatban
Bajos Gitta az első néhány évben a Komárom VSE színeiben versenyzett (a diákolimpiákon a Feszty Árpád iskola tanulójaként szerepelt), majd 2015-től az ugyancsak helyi Finomító Sportlövő Klubot erősítette, egészen 2020-ig. Ekkor visszatért első klubjához, hogy aztán 2023-tól már a frissen alapított Erődök Városa Sportlövő Egyesülethez igazoljon. Érdekesség, hogy – több magyar sportlövőhöz hasonlóan – 2022 óta a Bundesligában is célra tartja fegyverét, az SV Kamen „légiósa”.
Tini meglepetésbomba a bolognai Eb-n
A 2019. szeptemberi felnőtt-Európa-bajnokság idején még csak 17 esztendős volt Bajos Gitta, ám annál nagyobb meglepetést szerzett Bolognában. A női kisöbű sportpuskások 50 méteres hatvanlövéses fekvő testhelyzetű (nem olimpiai) versenyszáma után bronzérmet akasztottak a nyakába. „Szeles volt a pálya, és bár egy irányba fújt, az erőssége kiszámíthatatlan volt. Ez volt a legnagyobb kihívás. Hazai versenyen lőttem már magasabb eredményt is, de így is pályafutásom eddigi legnagyobb sikerét értem el” – értékelt a Nemzeti Sportnak Bajos Gitta, aki kiélezett végjátékban harcolta ki a harmadik helyet: a német Jolyn Beerével azonos eredménnyel fejezte be a 60 lövést, így az utolsó tízes sorozat döntött a javára. Megjegyzendő, hogy az első junior-Európa-bajnoki érmét csak két évvel később szerezte, és meglepetést keltő 2019-es sikere óta csak 10 méteres, azaz légfegyveres kontinenstornákon állhatott fel a dobogóra.
Öt év szünet után újra Eb-érem
Öt évet kellett várnia, hogy újra érmet szerezzen felnőtt-kontinensviadalon. Ráadásul közel szűkebb hazájához, Komáromhoz, Győrben állhatott fel kétszer a dobogóra a légfegyveres Európa-bajnokságon: a hagyományos csapatban ezüsttel, a trióban bronzzal gazdagodott. Trióban nyolcadikként jutott tovább a Bajos Gitta, Dénes Eszter, Mészáros Eszter hármas, amely a nyolc között a legjobb eredményt érte el, míg az elődöntőben a negyedik hely jutott neki, így a harmadik helyért kellett harcolnia Norvégia ellen. A mieink 15–9-re vezettek a bronzcsatában, a vetélytárs a végére feljött 15–13-ra, de miután az utolsó kör döntetlen lett, 16–14-re a magyar trió győzött. A változatlan összetételű női hármas a 2025-ös eszéki légfegyveres Eb-n megismételte győri teljesítményét, ismét második lett a hagyományos csapatversenyben.
Iskolái és céljai
Komáromban végezte minden iskoláját, 2024. szeptembertől pedig a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem hallgatója sportlövőedző szakon. Céljai között szerepel, hogy a lehető legtöbb érmet és címet szerezze Magyarországnak, nagy vágya az olimpiai szereplés és egy ötkarikás érem.
A civil életben
Mindennapjait a sport tölti ki, így sok dolgot kipróbál egyszerre. A sportlövészethez szükséges fizikai felkészülés mellett rendszeresen jár konditerembe erősíteni. Fél évig minitrambulinos edzésen is részt vett, az utóbbi években pedig futóként már félmaratonokat is teljesített.
Forrás
• hunshooting.hu
• 24 Óra (Komárom-Esztergom megye napilapja) számai
• Nemzeti Sport számai
• Nemzeti Sport, 2019. szeptember 17.
