Életre szóló párválasztás
Édesanyja a műkorcsolya nagy rajongója volt, mindig nézte a tévében a közvetítéseket, a húgát és őt is elvitte korcsolyázni a Városligetbe. Onnan átkerült a Millenáris sátras jegére, Dillinger Rezsőhöz. Egyéniben kezdte a korcsolyázást, mígnem tízévesen, vagyis 1978 januárjában Berecz IIona edzőnő a nála két és fél évvel idősebb Tóth Attila mellé állította párba. A döntésről nyugodtan mondhatjuk, hogy életre szóló volt, mert később a magánéletüket is összekötötték, és az 1990-es években három gyermekük született. A kettős általános iskolásként rajongással nézte az 1980-as olimpián ezüstérmes Regőczy, Sallay párost, hogy aztán a következő olimpián már ők képviseljék Magyarországot.
Három olimpián vehettek részt
Mesébe illő volt az 1984-es év számára. 16 évesen, egy hónappal a szarajevói olimpia előtt a budapesti Európa-bajnokságon jégre léphetett, aztán egy kis szerencsével élete első olimpiájára utazhatott. Ehhez az kellett, hogy az eredetileg benevezett Remport Gabriella megsérült, és az utolsó pillanatban sikerült a hazai szövetségnek kicserélni az indulók neveit. A Remport, Nagy duó az Eb-n két hellyel előzte meg őket. A szarajevói Zetra csarnokban a Macskák zenéjére táncolhattak Tóth Attilával.
Második olimpiájukra, Calgaryba már rutinos versenyzőként mehettek, és a hetedik helyen végeztek, amit nagy sikernek könyveltek el. A 1992-es olimpián, Albertville-ben ugyanezt a pozíciót megőrizték, erre viszont már inkább csalódásként tekintettek, szerettek volna néhány hellyel előrébb végezni. Az olimpia után egy hónappal megrendezett vb-re már nem mentek el. Profinak álltak, aztán innen is kiszálltak, miután észlelték, hogy a jégrevü közelről már közel sem olyan vonzó, mint távolról. Hamarosan megszületett első gyermekük, Dominika.
Karnyújtásnyira a vb-éremtől
1989-ben a párizsi vb-n voltak a legközelebb az éremszerzéshez, amikor a rövidprogram után, a kűr előtt a harmadik helyen álltak, a hazai pályán szereplő Duchesnay testvérek azonban élvezték a pontozók jóindulatát, és megszerezték a harmadik helyet, noha Engiék szambája nagy sikert aratott. Ekkor az a szovjet koreográfus, Taraszova segített nekik a program kialakításában, aki az olimpiai bajnok jégtáncosoknak is összerakta a kűrjét. Hogy a vb-hetedik helyről a negyedikre léptek előre, abban fontos szerepet játszott ez a szakmai segítség. 1990-ben nagy reményekkel érkeztek Halifaxba, akkor már az angol Betty Callaway edzőnő alakította a mozdulataikat, aki Regőczyéknek is hasznos tanácsokat adott. Sérülés miatt nem tudták befejezni a szabadprogramjukat. 1991-ben az ötödik helyen zártak, az volt az utolsó vb-jük.
Tizenhárom évesen azt mondtam, hogy világbajnok leszek, és szerintem legalább egy harmadik helyet valahol megérdemeltünk volna.
„„
