Tóth Attila világbajnoki negyedik helyezett jégtáncos, aki partnerével, Engi Klárával három olimpián vett részt.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1965. ápr. 12.

Afrika után jégtánc-vb

Már négyévesen megismerkedett a jéggel a Bp. Spartacusban, nagyon tehetségesnek gondolták, Jurek Aurélné volt az első edzője, akitől megtanulta az alapokat. 1975-1977 között a családjával Afrikában élt, miután hazatértek, 1978 elején Berecz Ilona edzőnő a nála két és fél évvel fiatalabb Engi Klárával állította párba. 1982-ben együtt indulhattak a junior-világbajnokságon, az 1984. januári Európa-bajnokságon pedig már a felnőttek közt kaptak szerepet a Budapest Sportcsarnokban.

Három olimpia

Mesébe illő volt az 1984-es év számára. Egy hónappal a szarajevói olimpia előtt a budapesti Európa-bajnokságon is jégre léphetett Engi Klárával, aztán egy kis szerencsével élete első olimpiájára utazhatott. Ehhez az kellett, hogy az eredetileg benevezett Remport Gabriella megsérült, és az utolsó pillanatban sikerült a hazai szövetségnek kicserélni az indulók neveit. A Remport, Nagy duó az Eb-n két hellyel előzte meg őket. A szarajevói Zetra csarnokban a Macskák zenéjére táncolhattak. A záróünnepségen ő vihette a magyar zászlót, amit nagy megtiszteltetésnek gondolt.
Második olimpiájukra, Calgaryba már rutinos versenyzőként mehettek, és a hetedik helyen végeztek, amit nagy sikernek könyveltek el. Az 1992-es olimpián, Albertville-ben ugyanezt a pozíciót megőrizték, erre viszont inkább csalódásként tekintettek. Az olimpia után egy hónappal megrendezett vb-re már nem mentek el. Profinak álltak, aztán innen is kiszálltak, miután észlelték, hogy a jégrevü nem olyan vonzó közelről, mint távolról. Hamarosan megszületett első gyerekük, Dominika, őt még kettő követte.

Karnyújtásnyira egy világbajnoki érem

1989-ben a párizsi vb-n voltak a legközelebb az éremszerzéshez, amikor a rövidprogram után, a kűr előtt a harmadik helyen álltak, a hazai pályán szereplő Duchesnay testvérek azonban élvezték a pontozók jóindulatát, és megszerezték a harmadik helyet, noha Tóth Attiláék szambája nagy sikert aratott. Ekkor az a szovjet Taraszova segített nekik a program kialakításában, aki az olimpiai bajnoka jégtáncosoknak is összerakta a kűrjét. Hogy a vb-hetedik helyről a negyedikre léptek előre, abban ez fontos szerepet játszott. 1990-ben nagy reményekkel érkeztek Halifaxba, akkor már az angol Betty Callaway koreográfus alakította a mozdulataikat, aki Regőczyéknek is hasznos tanácsokat adott. Sérülés miatt nem tudták befejezni a szabadprogramjukat. 1991-ben az ötödik helyen zártak, az volt az utolsó vb-jük.

Élsportolóból topmenedzser

Miután a korcsolyával végképp felhagyott, Tóth Attila a szállodaipar felé vette az irányt, mind tanulmányainak, mind érdeklődésének köszönhetően, de végül nem ott találta meg a számításait. A munkakeresés éveiben tapasztalta meg, hogy mit jelent a szakmai tapasztalat hiánya az ő korában, hiszen a húszas évei elejét még az élsport töltötte ki. A sportkarrier ugyanakkor kiugrási lehetőséget biztosított, és a Nike-nál betöltött vezetői pozícióját is a korcsolyának köszönhette. Egy régi ismerősével találkozott az utcán, aki akkoriban a cég magyarországi képviselője volt, és történetesen munkatársat keresett. Tóth Attila nem sokáig gondolkodott, hogy igent mondjon-e a felajánlott állásra. 2001-ben kötötte össze életét a sportmárkával, amelyhez – két év kihagyással – hű maradt. Különböző értékesítési posztokon megjárta Párizst, Amszterdamot, aztán végül a magyarországi részleg vezetője lett. Amikor egy hónapja ült a vezetői székben, akkor vette észre, hogy a fejlődés első fázisán már túl van: kezdi tudni, hogy mit nem tud még.

Valaki egy sikeres cég átvételében látja csak meg a lehetőséget, valakit pedig az motivál, ha fordíthat az álláson. Én az utóbbi csoportba tartozom. Mindig eszembe jut a 99-es BL-döntő, ahol a Manchester United a meccs hosszabbításában egyenlített, a legutolsó pillanatban pedig nyert. Szinte minden üzleti helyzetre tudok sportpéldát hozni-.

Egyesületei

1978 — 1992
Budapesti Spartacus Sport Club
Budapest

Eredményei

1988
Calgary
Kanada
XV. téli olimpiai játékok
Jégtánc
7
1992
Albertville
Franciaország
XVI. téli olimpiai játékok
Jégtánc
7
1984
Szarajevó
Jugoszlávia
XIV. téli olimpiai játékok
Jégtánc
16
1989
Párizs
Franciország
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
4
1991
München
Németország
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
5
1988
Budapest
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
7
1987
Cincinnati
Amerikai Egyesült Államok
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
8
1986
Genf
Svájc
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
11
1985
Tokió
Japán
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
14
1984
Ottawa
Kanada
Műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság
Jégtánc
18
1989
Birmingham
Egyesült Királyság
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
4
1990
Leningrád
Oroszország
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
4
1991
Szófia
Bulgária
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
4
1992
Lausanne
Svájc
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
5
1986
Koppenhága
Dánia
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
6
1987
Sarajevo
Bosznia-Hercegovina
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
6
1988
Prága
Csehország
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
6
1984
Budapest
Műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság
Jégtánc
17
Összes eredmény
Életrajz utolsó frissítése: 2026. 07. 23. 15:35
Életrajzhoz felhasznált források: Hunskate.huManager Magazin, 2015Új Tükör, 1986, 3. szám