Kiss
Éva

Eb-bronzérmes, háromszoros BL-győztes és háromszoros magyar bajnok kézilabdakapus.

1
Európa-bajnokság
Születési hely
Debrecen
Születési idő
1987. júl. 10.

Nádudvar felfedezettje és díszpolgára

A testvére miatt először a focival ismerkedett meg Nádudvaron, Katona Zoltán edző irányítása mellett. Bár védőként megállta a helyét a fiúk közt, végül a kézilabdánál kötött ki. Az első edzője Kerti József testnevelő tanár volt, aki az órákon figyelt fel rá, és jó érzékkel rögtön beállította a kapuba. Négy évig volt az edzője, a Nádudvari SE igazolt játékosa volt, de 14 évesen a DVSC-hez szerződött, Debrecenbe költözött a középiskola miatt. A profi karrierje 2003-ban, a Lokinál kezdődött el, 2011-ig védte a Debrecen kapuját, majd a Veszprém, a Siófok, a Fehérvár, végül pedig a Győr kapusa lett. A klub sikerkorszakából maximálisan kivette a részét.

Egy nem várt Eb-bronz

2012-ben Karl-Erik Böhn volt a válogatott kapitánya, és őt is beválogatta a szerbiai Európa-bajnokságra. Akkor a Siófok kapusa volt, és a második csoportmeccsen, a németek ellen győzelmi kényszerben, kritikus pillanatban fogott meg egy hétméterest. A csapat a románok legyőzésével biztosította be a helyét az elődöntőben, a 25–19-re megnyert mérkőzésen bravúrok sorát mutatta be. A bronzmeccsen a szerbek ellen is fontos labdákat hárított, vagyis a debütálása jobban nem is sikerülhetett volna.

Extra védésével jött össze a BL-győzelem

A Győri ETO-val már 2016-ban és 2017-ben is megnyerte a Bajnokok Ligáját, a 2018-as viszont egy egészen különleges döntő lett. A Vardar ellen hosszabbításra került sor, és a ráadás második felében, vagyis az utolsó öt percben Kiss Éva állt a kapuba. A macedónok utolsó támadásánál, egygólos magyar vezetésnél, hat másodperccel a vége előtt Canadija ziccerben vitte rá a labdát, de Kiss egy hihetetlen mozdulattal hárított. A Győr ezzel 27–26-ra győzött. Először a győri edző, Ambros Martín ugrott a nyakába, majd a születésnapos Görbicz Anita. Ez egy olyan bravúr volt, amit azóta is bemutatnak a BL-döntők felvezető műsorában. Az érintett így emlékezett vissza a védésére:

Amikor rám hozták a labdát, az volt bennem, meg kell fognom. Sikerült. Csapatmunka volt a siker, szerencsére én ezzel az utolsó védéssel beletettem a magam részét. Ösztönös mozdulat volt.

Kapusedzőként is ünnepelhetett BL-győzelmet

Kiss Éva a 2014-es hazai, és 2018-as franciaországi Európa-bajnokságon is húzóember volt. Az előbbi tornán keltette fel a Győr figyelmét. A 2018-as hetedik helyezésből maximálisan kivette a részét. Ez a pozíció azért volt különösen fontos, mert a csapat így mehetett az olimpiai selejtezőre, és ott kiharcolta az olimpiai részvételt is a 2021-re halasztott játékokon. Kiss 2020. januárban jelentette be visszavonulását, március 7-én a Valcea ellen állt utoljára a kapuban. Az egész világra kiterjedő koronavírus-járvány ellenére sem változtatott, nem vállalt be még egy évet. 208 mérkőzésen állt a Győr kapujában, de nem szakadt el a sportágtól. Előbb a klub utánpótlásában dolgozott, most pedig a felnőttcsapat mellett is kapusedző. A 2024-es és a 2025-ös BL-sikert már így ünnepelhette. Nemcsak edzői képesítést szerzett, hanem pályafutása alatt nappali tagozaton végzett pénzügyi, számvitel szakon.

Forrás

• Magyar Készilabda Szövetség • Arcanum • Győri Audi ETO KC

Eredményei

2012
Belgrád; Újvidék; Nis; Versec
Szerbia
Női kézilabda Európa-bajnokság
Debreczeni-Klivinyi KingaSzucsánszki ZitaGörbicz AnitaSzamoránsky PiroskaVérten OrsolyaHerr OrsolyaKovacsics AnikóKiss ÉvaKovacsicz MónikaRédei-Soós ViktóriaTriscsuk KrisztinaSzekeres KláraBulath AnitaTomori ZsuzsannaBódi Bernadett
Terem Kézilabda női kézilabda
3
2018
Párizs; Nantes; Montbéliard; Nancy; Brest
Franciaország
Női kézilabda Európa-bajnokság
Terem Kézilabda női kézilabda
7
2014
Budapest; Debrecen; Győr; Zágráb; Varasd; Eszék
Magyarország; Horvátország
Női kézilabda Európa-bajnokság
Terem Kézilabda női kézilabda
6