Bátyját követve kezdett jégkorongozni
Takács Noémi Zoé Budapesten született, 2008. szeptember 27-én. A jég mellett nőtt fel, a bátyja jégkorongozott, ezt látva tetszett meg neki is a sportág. „Kicsi korom óta csak a kapusokat néztem a jégen, és utánoztam őket; a mozgásuk, a felszerelésük és a védéseik fogtak meg leginkább a jégkorongban” – vallott a kezdetekről. Ötévesen kezdett jégkorongozni, a fiúk között a Vasasban játszott, majd a KSI DEBL csapatában is szerepelt, innen került a MAC Budapesthez. 2022-ben mutatkozott be a felnőttbajnokságban, a MAC csapatával négyszeres bajnoki ezüstérmes (2023, 2024, 2025, 2026), 2023-ban és 2024-ben második, 2025-ben harmadik lett az EWHL Super Cupban (2024 óta EWHL Euro Cup). A több Közép-európai csapatot tömörítő nemzetközi bajnokságban, az EWHL-ben 2023-ban második, 2024-ben és 2026-ban egyaránt harmadik lett.
Az U18-as vb legjobb kapusa
Takács Noémi Zoé 2024-ben tagja volt a 3×3-as ifjúsági olimpiai bajnok válogatottnak. Abban az évben novemberben debütált az A-válogatottban, a franciák ellen győztes mérkőzésen védett. Részt vett a 2025-ös csehországi világbajnokságon. 2025-ben az U18-as válogatottal a harmadik korosztályos vb-jén – egy negyedik és egy harmadik hely után – a torna legjobb kapusteljesítményét nyújtva feljutott a legmagasabb osztályba, és szerepelt a 2026-os U18-as vb-n is. Ha nem hokikapuban állna, akkor – bevallása szerint – kézilabdázna, snowboardozna vagy bokszolna.
Megtiszteltetés a felnőttválogatott tornáin részt venni, magasan képzett játékosok ellen játszani és fejlődni, s mindezt kitűnő csapattársakkal, edzők irányításával, és a szurkolóink előtt megélni.
„„
Forrás
• https://mazsihisz.hu/hatalmas-buszkeseg-takacs-noemi-zoe-a-vilagbajnoksag-legjobb-kapusa-lett/
• https://www.eliteprospects.com/player/877376/noemi-zoe-takacs
• https://www.jegkorongszovetseg.hu/kanada-tul-nagy-falat-volt
• Takács Noémi Zoé adatközlése, 2026
