Szerelem első látásra a jégkoronggal
Németh Anikó 2003-ban kezdett el jégkorongozni az ikertestvérével, Bernadett-tel együtt. A családjukban senki sem foglalkozott ezzel a sportággal, semmilyen kapcsolatuk nem volt a hokival. Az általános iskola első osztályában egy iskolai szórólap jutott el hozzájuk, és az édesapjuk elvitte őket a Lobogó utcai jégpályára egy közönségkorcsolyázásra. Noha életükben akkor voltak először jégen, Gágyor Péter felfigyelt rájuk, és megkérdezte tőlük: nincs-e kedvük jégkorongozni. A következő edzésen már ott is voltak, és a szenvedély csak erősödött bennük. Tizenkilenc éves koráig szinte csak fiúk között tudott játszani, ezek az évek nagyban segítették a fejlődését, karrierjének felívelését. Tehetségének első komolyabb nemzetközi megnyilvánulásakor az U18-as női válogatottal 2012. január elején feljutottak az A csoportba, ahol a torna egyik legjobbjának választották. Ez a siker a mai napig nagy büszkeséggel tölti el. Még abban az évben bemutatkozott a felnőttválogatottban, mégpedig a maribori divízió 2-es vb-n, a 3–0-s magyar sikert hozó Ausztrália elleni találkozón.
Feljutás a felnőttek közt is
A hazai első osztályban a 2009–2010-es szezonban bemutatkozó Németh Anikó még gimnazista volt, amikor 2014–2015-ös szezonban 4 hónapot Kanadában töltött, a HTI Starsban. „Ez a lehetőség nagyon hirtelen jött, az egyik kapusuk szezon közben elment, rám gondoltak, én pedig megragadtam az alkalmat” – elevenítette fel első külföldön töltött időszakát. A 2016–2017-es szezonban Svédországba került, az érettségi után mindenképpen szerette volna kipróbálni magát egy fejlettebb hokikultúrában. Válogatott szinten eközben az ígéretes korosztály a felnőttek közt is menetelésbe fogott, 2016-ban feljutottak a divízió 1/A-ba, ott nem maradtak sokáig, mert 2019-ben megnyerték a csoportjukat Budapesten, és várta őket az elitosztály, vagyis a világ tíz legjobb csapata. A koronavírus-járvány miatt ezt a tornát 2021-re halasztották, a nyári olimpia után rendezték meg, és akkor nem volt kieső.
A világ nyolc legjobb csapata között
A 2022-es dániai világbajnokságon egy nagy figyelmet kiváltó győzelemmel kezdtek, a németeket ugyanis 4–2-re múlták felül. A csehektől kikaptak, a dánokkal szemben rengeteg helyzetet alakított ki a csapat, de a góllövés nem ment, 1–0-ra nyert az ellenfél. Ezután azonban újabb nagy bravúr jött, mert a svédekkel szemben 2–2-t játszottak, 39 lövés ment a kapujára, ebből 37-et hárított. A hosszabbítás előtt odament a kispadhoz, és arról érdeklődött, megvan-e a már bent maradás, a meccs hevében elfelejtette, hogy ez a döntetlen egyúttal azt is jelenti. Az csak később derült ki, hogy a hosszabbításos vereség ellenére is ott lehetnek a legjobb nyolc között, ami történelmi siker volt. Egyúttal megmérkőzhettek a világ egyik legjobb csapatával, az Egyesült Államokkal.
2023-ban a csapat elköszönt az elitosztálytól, de egy évvel később visszajutott, 2024-ben az olimpiai selejtezőn is volt esélyük a kijutásra. A németek ellen az utolsó utáni pillanatokban szerezte meg a csapat az egyenlítő gólt, de ezt a bírók érvénytelenítették. Így nyilatkozott utána:
A megtört álmok üvegszilánkok a szemhéjon, és mindig fáj, amikor becsukjuk a szemünket. Ez most nagyon fáj. Azonban egy összetört álom nem a vég, hanem egy új út kezdete.
„„
Vissza a legjobbak felé
A 2025-ös csehországi vb-n kiestek a legjobbak közül, a 2026-os budapesti divízió 1/A-vb-n a gyors visszajutás az egyértelmű cél.
Forrás
• Magyar Jégkorong Szövetség, Facebook-videó
• Németh Anikó adatközlése, 2026
• Eliteprospects.com
