Megnézett egy edzést, és ott ragadt
Hajdu Lili 2016-ban kezdett el jégkorongozni, addig csak lejárogatott a testvére edzését megnézni, ám egy edző felküldte a jégre. Korizni nagyon szeretett addig is, a korong sem zavarta. Az első pillanattól tudta, hogy hátvéd lesz. Bár azt gyerekfejjel még nem tudta, mennyi elszántság és elkötelezettség kell a sikerességhez, de érezte, hogy rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal.
Az ifjúsági olimpián meg sem álltak az aranyig
2024. januárban különleges aranyérmet ünnepelhetett a sportág, mert a kangvoni ifjúsági olimpián a házigazda Dél-Koreát telt ház előtt legyőzték 10–2-re a sportág 3×3-as, fiataloknak kitalált változatában. A gólkülönbség talán egy kicsit túlzó, de a helyzetek értékesítésében a magyarok a riválisuk előtt jártak. A koncentrációt külön ki kell emelni, mert hat nap alatt kilenc meccset játszottak.
Hajdu Lili 2024 nyarán bemutatkozott a felnőttválogatottban, 2025-ben az U18-as divízió 1/A vb-n a feljutó csapat tagja volt, és a 2025-ös felnőtt-vb-n is ott volt a tizedik helyen végző csapatban. A korosztályos feljutásra így emlékezett vissza:
Nagyon nagy élmény volt. Meg tudtuk mutatni, hogy nem alaptalanul várnak el tőlünk sokat. A védelmünk jól működött, sokat tanultam a társaktól, a gondolkodásmódot, amitől sokkal magabiztosabb lettem.
„„
Forrás
• https://olimpia.hu/hirek/ifjusagi-olimpiai-bajnok-a-3x3-as-lany-jegkorong-valogatott
• Hajdu Lili adatközlése, 2026
• Eliteprospects.com
• Magyar Jégkorong Szövetség, Facebook
