Báhiczki-Tóth
Boglárka

A magyar női jégkorong egyik legnagyobb reménységeként Báhiczki-Tóth Boglárka az U18-as és a felnőtt magyar válogatottal is feljutott az élvonalba, a kiváló hátvéd jelenleg a tengerentúlon tanul és légióskodik.

Születési hely
Debrecen
Születési idő
2007. okt. 11.

Bejött neki a tengerentúli légiósélet

Báhiczki-Tóth Boglárka háromévesen döntötte el, hogy jégkorongozó szeretne lenni, miután a tévében látta a jégkorongosok felszerelését, és megtetszett neki. Hétéves korában a Debreceni Hoki Klubban kezdett sportolni, majd hét év után a fővárosba költözött, először a Vasasban, majd a MAC-ban nevelkedett, ahol az U14-es fiúkkal megnyerték a bajnokságot, és 2021-ben mutatkozott be a felnőttek között, 2022-ben pedig a válogatottba is behívták a franciák ellen. A 2023–2024-es szezont még itthon, a Kanadai Magyar Hokiklubnál töltötte, de a nyáron a kanadai Purcell Hockey Academy csapatához igazolt.
2024-ben tagja volt az A-csoportos feljutást kiharcoló nagyválogatottnak.

Feljutást ünnepelt az U18-as és a felnőttválogatottal is

2026 őszétől teljes ösztöndíjjal felvették az amerikai Brown Universityre sportmenedzsment szakra, amelynek csapata a legmagasabb szinten, a divízió I-ben szerepel az egyetemi bajnokságban (NCAA). A kiváló testfelépítésű, 182 centi magas játékos a 2025-ös divízió 1/A-csoportos U18-as világbajnokságon csapatkapitánya volt korosztályos leány jégkorong-válogatottnak, amellyel feljutott az élvonalba, és a torna legjobb hátvédjének választották.

Egy beteljesült álom, hatalmas megtiszteltetés és felelősség, hogy a hazámat képviselhetem. A legnagyobb álmom részt venni az olimpián és az egyetem után profi szerződést kapni.

Utolsó frissítés: 2026. 04. 10. 21:41

Egyesületei

2010 — 2017
Debreceni Hoki Klub
Debrecen
2017 — 2018
Vasas SC
2018 — 2023
MAC Budapest Jégkorong Akadémia Egyesület
Budapest
2023 — 2024
Kanadai Magyar Hokiklub
Budapest
2024 — 2025
Purcell Hockey Academy
Kanada
2026 —
North American Hockey Academy
Egyesült Államok

Eredményei