Jókai-Szilágyi
Kinga

A jégkorongos családból származó, és légiósként több külföldi klubban is megforduló Jókai-Szilágyi Kinga négy U18-as világbajnokságon vett részt a korosztályos magyar válogatottal, 2013-tól pedig stabil tagja a felnőtt nemzeti csapatnak is, amellyel több feljutást is megélt. 2021-ben pedig tagja volt annak az együttesnek, amely először szerepelhetett az elitcsoportban.

Születési hely
Budapest
Születési idő
1997. aug. 19.

Négy U18-as világbajnokságon is játszott

Jókai-Szilágyi Kinga általános iskolás korában eleinte úszott, még versenyekre is járt, de 2004-ben elkezdett jégkorongozni, ami náluk családi sportág volt, lévén édesapja és nővére, Zsófia is játszott. Eleinte a fiúk között edzve megtapasztalhatta, mennyi munkát kell beletenni, ha fejlődni akar az ember, de meg is volt az eredménye, mert a Vasassal már szép korosztályos eredményeket ért el. 2012-ben a Kanadai Magyar Hokiklubhoz igazolt, és bekerült a felnőttcsapatba, majd testvérével együtt kipróbálhatta magát a svájci első osztályban. 2012 és 2015 között tagja volt az U18-as magyar válogatottnak, amellyel négy korosztályos világbajnokságon vett részt, kétszer a divízió 1-ben (2012, 2015), kétszer pedig az A-csoportban (2013, 2014).

A válogatottal először szerepelhetett az elitligában

A következő évben, 2013-ban Új-Zélandon, a világbajnokságon először ölthette magára a felnőtt nemzeti együttes mezét, amellyel rögtön osztályt lépett, és amelynek állandó tagjává vált. 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban ott volt a divízió 1/B-s, majd 2017, 2018 és 2019 között a divízió 1/A-as világbajnokságon, ahol feljutottak az élvonalba. Így 2021-ben tagja lehetett annak a válogatottnak, amely először szerepelhetett az elitcsoportban. Már 2017-ben légiósnak állt, a svéd Lulea HF csapatához igazolt, de később játszott az osztrák bajnokságban és a svéd másodosztályban is, ahol 2024-ben feljutott az élvonalba a Skelleftea együttesével. 2024-ben, amikor St. Pöltenbe igazolt, már azt is figyelembe vette, hogy közel maradjon a családjához.

Büszke vagyok rá, hogy a hazámat képviselhetem a világversenyeken, és jó érzés, hogy egyre többen nézik a női jégkorongot, és támogatnak minket. Az álmom egy olimpiára kijutni a csapattal.

Utolsó frissítés: 2026. 04. 11. 09:12

Egyesületei

2008 — 2011
Vasas SC
2012 — 2016
Kanadai Magyar Hokiklub
Budapest
2017 — 2018
Lulea HF
Svédország
2018 — 2020
Kanadai Magyar Hokiklub
Budapest
2020 — 2022
EHV Sabres Wien
Ausztria
2022 — 2023
MAC Budapest Jégkorong Akadémia Egyesület
Budapest
2023 — 2024
Skelleftea AIK, svéd
Skelleftea
2024 — 2026
SKN Sabres St. Pölten
Ausztria

Eredményei

2022
Herning, Fredrikshavn
Dánia
Női jégkorong-világbajnokság
Kiss-Simon FranciskaNémeth AnikóRévész ZsuzsaBogáti BiankaBaker TaylorKnee SarahMárton AdélMayer FruzsinaNémeth BernadettOdnoga LottiDabasi RékaGasparics FanniHorváth ImolaHuszák AlexandraJókai-Szilágyi KingaKreisz EmmaMetzler ReginaPázmándi ZsófiaRónai AlexandraSeregély MíraStrobl LaraSzamosfalvi PetraWilliams Hayley
Női jégkorong
8
2021
Calgary
Kanada
Női jégkorong-világbajnokság
Női jégkorong
9
2023
Brampton
Kanada
Női jégkorong-világbajnokság
Kiss-Simon FranciskaNémeth AnikóNémeth BernadettWilliams HayleyBaker TaylorPázmándi ZsófiaSzamosfalvi PetraHorváth ImolaGasparics FanniStrobl LaraOdnoga LottiDabasi RékaTóth EnikőHuszák AlexandraBogáti BiankaFaggyas LillaRévész ZsuzsaSeregély MíraMetzler ReginaKreisz EmmaJókai-Szilágyi KingaKnee SarahRónai Alexandra
Női jégkorong
9