Jeney
István Lajos

Jeney István egyetlen nemzetközi szereplésén, 1912-ben az olimpián a nyolcas csapat tagjaként helyezetlen maradt. Az első világháború után sportvezetőként volt aktív.

Születési hely
Győr
Születési idő
1887. feb. 27.

Rövid sportpályafutás olimpiai részvétellel

Jeney István, mint középiskolás is kitűnt sporttehetségével. 1912-ben a Hungária alapító nyolcevezős csapatának tagjaként részt vett a stockholmi olimpián. Sokoldalú sportember volt, nyáron evezett, télen a MAC tagjaként vívott. Beválogatták a magyar olimpiai vívócsapatba és úgy volt, hogy 1916-ban részt vesz a berlini olimpián. Azonban kitört az első világháború, a tervezett olimpia elmaradt, Jeney István pedig mint tartalékos százados, öt kitüntetéssel érkezett vissza a háborúból.

Sportvezetőként folytatta

A háború után már nem sportolóként, hanem mint sportvezető volt aktív. Előbb a Hungária Evezős Egyletben, majd a Magyar Evezős Szövetségben töltött be vezető tisztségeket. Majd a MAC vívvószakosztályának vezetője lett, ahol ezidő alatt olyan tehetségek bontogatták szárnyaikat, mint Gerevich Aladár, Kovács Pál és Rajcsányi László. Jeney István a sportéleten kívül is aktív társadalmi életet élt. A harmincas-negyvenes években Magyar Királyi főtanácsos, az Egyesült Keresztény Párt országgyűlési pótképviselője, a Szent István Társulat cégvezetője és a Magánalkalmazottak Országos Nyugdíjegyesületének ügyvezető alelnöke is volt. 1938-ban az első világháborúban szerzett kitüntetései alapján a kormányzótól vitézi címet kapott.

Argentínai emigráció

A második világháború után elhagyta Magyarországot és Argentínában telepedett le, ahol Santa Fé-ben sporttanácsosként és a Szabad Magyarországért Segélybizottság képviselőjeként volt aktív.

Egyesületei

1904 — 1916
Hungária Evezős Egyesület
Budapest

Eredményei