Magos

Judit

Eleinte a tenisz tetszett meg neki, ám amikor tízévesen jelentkezett a Központi Sportiskola tehetségkutató pingpongversenyére, szinte első látásra beleszeretett a sportágba. Két hónappal később újabb meghatározó pillanat következett az életében. A japán válogatott vendégeskedett a Nemzeti Sportcsarnokban. Magos Judit a bátyjával nézte a mérkőzéseket, és valósággal megbabonázta, ahogy a távol-keletiek fogták az ütőt. Másnap megkérte az edzőjét, hadd próbálja ki ő is, ezt követően pedig már nem is volt hajlandó máshogy játszani, mint a Magyarországon, sőt egész Európában különlegességnek számító tollszárfogással. Utolsó sportiskolás évében, 18 évesen Juhos Eszterrel női párosban megszerezte első magyar bajnoki címét.

Az 1969-ben szövetségi kapitánynak kinevezett Berczik Zoltán meghívta a válogatottba, ahol a megszállottként dolgozó mester és a kiemelkedően szorgalmas tanítvány együttműködése gyümölcseként 1972-ben Rotterdamban a női válogatottal és Lotaller Henriettével párosban Európa-bajnoki címet szerzett. A siker után visszamentek a szállodába, és betartották az ígéretüket, az egyik csapattag szobájában fejen álltak. Ekkor derült ki számára, hogy neki ez mennyire nem megy, de a fogadást állnia kellett. Két év múlva Újvidéken megvédte a párosban kiharcolt aranyérmet, és egyéniben is győzött a svéd Ann-Cristin Helmannal szemben. Az első két szettet megnyerte, a harmadikban hibázott néhányszor, de a negyedikben ellenállhatatlan pörgetéseivel megnyerte a meccset és az aranyérmet. A címvédő szovjet Rudnovának be kellett érnie a bronzéremmel. Magos Judit hazaérkezése után így nyilatkozott:

A duisburgi Európa-bajnokságon egyesben és csapatban is győzött, párosban Szabó Gabriellával az oldalán ezüstérmes lett. Az év legjobb női sportolójának választották. Élete nagy pillanatának az egyesben elért sikerét nevezte, mert a selejtezőből indulva ért a csúcsra. Az angol Jill Hammersley volt az ellenfele a döntőben, aki a címvédő is volt egyben. Magos a harmadik szettet elveszítette, a negyedikben azonban csak 13 pontig engedte a riválisát, így győzött. Párosban már Szabó volt a partnere, akivel a csapatban a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Szabót egyébként önmagánál sokkal tehetségesebbnek nevezte. Önmagát inkább szorgalmasnak tartotta, aki megfogadta édesapja intelmét, miszerint, ha nekifog valaminek, azt csinálja száz százalékkal, különben nem éri meg időt áldozni rá.

1982-ben Budapest rendezte meg az Európa-bajnokságot, és a magyar csapat erejére jellemző, hogy Berczik kihagyta a csapatból. Nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy a verseny reggelén közölte vele a kapitány, nem számít rá. A csapat nélküle is győzött, ő pedig megsiratta az eredményhirdetés után a sportcsarnokból a szállodáig tartó száz méteres utat. Párosban indulhatott az Eb-n, és Szabóval bronzérmet nyertek. Világbajnokságon a negyedik hely a legjobbja, 1973-ben és két évvel később is ezt a pozíciót tudta megszerezni. 1983-ban, Tokióban szerepelt utoljára a válogatottban.

Azért szerződött Németországba, hogy az ott megkeresett pénzéből tudja fizetni lánya, Tímea gyógykezelését. Lányát sajnos nem tudták megmenteni, így átélhette azt, ami szülőnek a legszörnyűbb, el kellett temettetnie a gyermekét. Németországban ismerte meg második férjét, vele három országban éltek, lányuk született. 2015-ben választották be a sportág hírességei, halhatatlanjai közé. 2018-ban, 67 évesen, Németországban halt meg. Halála előtt néhány hónappal így nyilatkozott a Nemzeti Sport újságírójának, Szűcs Miklósnak:

• Arcanum • Nemzeti Sport • Magyar Asztalitenisz Szövetség