Szekeres

Pál

Szekeres Pál 1964-ben született Budapesten. Ő az első ember a világon, aki érmet szerzett olimpián és paralimpián is. 1991-es súlyos balesete után képes volt az újrakezdésre és teljes értékű életre emberként, sportolóként, sportvezetőként, férjként, családapaként, barátként és közéleti szereplőként. Kezdetekkor egészen prózai oka volt annak, hogy éppen a vívás lett az a sportág, amely beszippantotta. Gyerekként rengeteget játszottak indiánosat, katonásat, kardoztak a legkülönfélébb eszközökkel és képzelték magukat olyan hősök szerepébe, mint például: Lagardere lovag, Ivanhoe, d’Artagnan és a három testőr, vagy éppen a Tenkes kapitánya. A nagymamája házánál talált egy szórólapot, amely az Újpesti Dózsa vívószakosztályának felvételijét hirdette.

Kapva kapott az alkalmon, és csatlakozott az edzésekhez, az alapokat Horváth Máriánál sajátította el, majd Beliczay Sándor kezei alá került 1976 őszén, akivel egészen a sportolói pályafutása végéig megőrizték remek munkakapcsolatukat. A mesteredző hamar felismerte a benne szunnyadó tehetséget, küzdőszellemet, és elkezdett kiemelt figyelmet szentelni neki, tőrben és kardban egyaránt. 1981-ben, amikor Szekeres csupán 16 esztendős volt, máris meghívót kapott a felnőtt válogatott keretébe, amit óriási megtiszteltetésként élt meg. Az 1984-es, Los Angeles-i olimpia lett volna élete első nagy, nemzetközi tornája, akkor azonban a nemzetközi politika meggátolta ezt. A szocialista blokk országai bojkottálták az olimpiai részvételt, így az Egyesült Államok helyett Budapesten várt megmérettetés a válogatott tagjaira. Az olimpiáról távol maradni kényszerülő sportolók a Barátság Versenyek keretein belül mérték össze tudásukat, itt sikerült egy ezüstéremmel zárnia tőr csapatban.

Ettől kezdve, jöttek az eredmények futószalagon. A tőrcsapattal Japánban megnyerték az 1985-ös Universiadét, az 1987-es, Lausanne-i világbajnokságon pedig harmadikak lettek. Ennek következményeként az 1988-as, szöuli olimpiára már éremesélyesként utaztak ki. Ott a csoportból Olaszország mögött másodikként jutottak tovább, és egészen az elődöntőig meneteltek, ahol a Szovjetunió jelentette a végállomást. A bronzmérkőzésen azonban sikerült felülmúlniuk az NDK-t, így Szekeres Busa István, Érsek Zsolt, Gátai Róbert, és Szelei István társaságában megszerezte élete első olimpiai érmét. Eközben egyéniben elkezdte szállítani az aranyakat, 1988-ban a Martini Kupán lett első Párizsban, 1989-ben pedig megnyerte a Törley Kupát, aminek következményeként a világranglista élére ugrott. Az ereje teljében lévő Szekerest (már a BVSC sportolójaként) ekkor meginvitálták arra a németországi Mesterek Tornája elnevezésű gálára, amelyet ugyan, még csak néhány alkalommal rendeztek meg, de annál komolyabb körítéssel, a sportág legnagyobbjait felvonultatva. Ezt a meghívót tartja karrierje egyik legnagyobb elismerésének.

Remek előjelekkel várhatta, tehát, a soron következő budapesti világbajnokságot és a barcelonai olimpiát – a sors azonban közbeszólt. 1991-ben, egy bonni világkupáról hazafelé tartva, Passautól nem messze balesetet szenvedett a küldöttséget szállító busz, társai végül felépültek, de Szekeres Pál gerinctörést szenvedett és kerekesszékbe kényszerült. Az ezt követő egy év volt élete legnehezebb időszaka. A balesetet megelőzően kirobbanó brillírozó sportember lehetőségei teljesen átalakultak, újra kellett tanulnia minden alapvető mozdulatot. A rehabilitációt Németországban végezte, csak szeptemberben térhetett haza ideiglenesen, hogy megünnepelhesse születésnapját. Ebben az időszakban sporttársai és felesége, Anikó tartották benne a lelket, ami alkalmanként természetesen nem volt egyszerű.

Az áttörést végül egy Batizi Sándorral, a német kerekesszékes vívóválogatott szövetségi kapitányával folytatott beszélgetés hozta el, ő ismertette meg vele a kerekesszékes vívás világát és vitte el edzőtáborba, amely után Szekeres újjászületett. Még 1991-ben, 209 nappal a balesetet követően szenzációs módon megnyerte élete első, mozgáskorlátozottaknak kiírt Európa-bajnokságát Belgiumban, amely hatalmas löketet adott neki az élethez. Decemberben végre hazaköltözhetett Budapestre, ahol nyomban tagja lett a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének. Itthon Beliczay Sándorral folytatta a munkát, aki mindent megtett tanítványáért, rengeteget olvasott, képezte magát, meg kellett tanulnia, hogyan is kell iskolát adni a székben ülve. Ekkortájt Magyarországon még nem volt ismert a kerekesszékes vívás, speicális pásthoz sem lehetett hozzá jutni, ezért általában Németországba kellett látogatnia a felkészülés idejére. Az Európa-bajnokság megnyerésével Szekeres kijutott az 1992-es, barcelonai paralimpiára. Itt rögtön meglátszott rajta az, hogy milyen mennyiségű és minőségű munkát tett bele a megelőző időszakba, és tőrben azonnal a paralimpiai bajnoki címig menetelt, ezzel a sporttörténelemben az elsővé válva, aki olimpiai és paralimpiai érmet is szerzett.

Ezután egészen más típusú feladat került elé, ugyanis tapasztalva a körülményeket, a fejébe vette, hogy a parasportolók és fogyatékkal élők társadalmi elfogadottsága és integrációja érdekében kezd el nagy energiákat mozgósítva tevékenykedni. Ennek az első lenyomata 1995-ben mutatkozott meg, amikor a blackpooli Európa-bajnokságon már ott volt a magyar kerekesszékes vívócsapat. Természetesen az egyéni pályafutása sem szorult háttérbe emellett, 1994-ben világbajnokságot nyert, majd az említett 1995-ös kontinensviadalon megszületett az első nagy, nemzetközi tornán elért, kard egyéniben szerzett aranyérme is. Ennek megfelelően az 1996-os, atlantai paralimpián már tarolt, asszóveszteség nélkül duplázott, és nyerte meg mind a kard egyéni, mind a tőr egyéni aranyérmet kategóriájában, egészen fantasztikus vívással.

Ezen olimpiát követően kezdett el tevékenykedni aktívan a sportdiplomácia területén és vállalt el különböző pozíciókat, amelyeknek köszönhetően nagy szerepet játszott a mozgássérült sport helyzetének javításában Magyarországon. Volt a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének alelnöke, az Ifjúsági és Sportminisztérium fogyatékosok sportjával foglalkozó helyettes államtitkára, a Nemzetközi Kerekesszékes Vívó Szövetség elnökségi tagja, majd alelnöke, végül elnöke, az Európai Paralimpiai Bizottság végrehajtó bizottsági tagja, a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének elnöke, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának helyettes államtitkára is. Ez, a sportteljesítményén viszont egyáltalán nem látszott meg, 1997-ben és 1999-ben Európa-bajnokságot, míg 1998-ban világbajnokságot nyert tőr egyéniben, és ezek mellett is sorra gyűjtötte a további dobogós helyezéseket.

A 2000-es Sydney-i paralimpián, azonban nem jött ki tökéletesen a lépés, kard egyéniben és a két csapatszámban a negyeddöntő jelentette a végállomást, viszont tőrben továbbra is a szűk elithez tartozott Szekeres, és bezsebelte a bronzérmet. 2004-ben elhozott egy kard egyéni bronzot Athénból is (tőrben a nyolcaddöntőben búcsúzott), mielőtt 2008-ban, Pekingben megszerezte volna karrierje utolsó paralimpiai érmét, egy bronzot tőr egyéniben. A 2012-es londoni játékokon 48 évesen, háromgyermekes apaként és sportért felelős helyettes államtitkárként vett részt. Sportszakmai nagyságát mutatja, hogy így is eljutott a negyeddöntőig tőrben mind egyéniben, mind csapatban.

Karrierje utolsó nagy sikere a 2011-es, Sheffieldben megrendezett Európa-bajnokság volt, ahonnan tőr egyéniben még egy nagy erőbedobással el tudta hozni az aranyérmet, hogy aztán 2013-ban, ünnepélyes kereteket között hagyjon fel az aktív sporttal és kapja meg a Magyar Vívó Szövetség elnökétől az 1848/49-es szabadságharc Kossuth Emlékkardját. Azért, hogy pályáját a nagyközönség is megismerhesse, 2022-ben megjelent a „Kilőve a holdra” című interjúkötet, amely az ő életútját eleveníti fel. Szekeres Pál nem csak a magyar vívósport ikonikus alakja, hanem a közigazgatásban, társadalmi szférában is rengeteget tett annak érdekében, hogy a fogyatékos, mozgássérült emberek minél egyenlőbb bánásmódban részesülhessenek. Egy ízig-vérig példakép.