Csibészekkel dolgozni?
A negyvenes évek végén egy fiatalember állt meg a neves edző, Sárosi Imre előtt. „Szeretnék magánál úszni” – mondta. Sárosi így válaszolt: „Csibészekkel nem vagyok hajlandó dolgozni.” A fiatalember, akire nagyon is illett e jelző, nem hagyta annyiban: „Ide figyeljen, Sárosi! Fél évig próbálja meg.” Ezt követően a mester mindent elkövetett, hogy bebizonyítsa az igazát, de a fiatalember is mindent elkövetett, hogy ne legyen neki igaza. Így lett Tumpek Györgyből egy évvel később, 1950-ben a 100 méteres pillangóúszásban magyar bajnok lett. Aztán az évek során összesen tizenegyszeres. Az 1956-os Melbourne-i olimpián 200 méter pillangón bronzérmet szerzett.
Utóbbit a mai napig sajnálja: kicsit eltaktikázta a versenyt. „Nem volt nagy állóképességem, viszont gyors voltam. Át kellett állnom arra, hogy a végére is maradjon erőm. Elengedtem őket, és mire 150-nél észhez tértem, addigra már tetemes előnyük volt. Hátulról robbantam rájuk. Ha előbb tudok robbantani, nem csak bronzérmes vagyok…”
Ha a 100 pillangó olimpiai szám...
És még akad néhány „ha” a pályafutásában. Ha az olimpiai programban szerepelt volna 100 pillangó, azon alighanem utcahosszal nyer, hiszen 1953-ban és 1954-ben ötször döntött világrekordot ezen a távon. Továbbá, ha nem lett volna akkora szája, akkor nem húzzák le az 1952-es játékokra utazók listájáról. Csak hát már a bevezetőben említett párbeszéd is mutatja, Tumpek György sosem arról volt híres, hogy meghúzódik a háttérben – amikor a helsinki játékok előtt egy moszkvai és leningrádi versenykörutat követően a pártházban fogadták az úszódelegációt, a terem valósággal zengett a szovjet úszósport dicséretétől. Ebbe a kórusba hasított bele hősünk megjegyzése: azért a magyarokról se feledkezzünk meg, mert a számok többségét mégiscsak mi nyertük... Hiába volt meg a formaruhája, az utazási okmányokat sohasem kapta kézhez a történtek után.
A Himnuszt elmosta az eső
Holott két évvel később kiderült, alighanem egy érmet felejtettek otthon a sportvezetők, hiszen a torinói Európa-bajnokságon nagyszerű győzelmet aratott 200 pillangón, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy egyike volt azoknak, aki az 1953-ban a FINA által engedélyezett delfines lábtempóval tökéletesen tudott haladni az új úszásnemben. Megint más kérdés, hogy az egész pályafutását végigkísérő „befejezetlenség” 1954-ben sem kímélte: a torinói eredményhirdetést elmosta a nyitott uszodára törő vihar, azaz élete egyetlen nagy aranyérmét követően nem hallgathatta meg a Himnuszt.
Miközben az 1956-os viszontagságok teljesen tönkrevágták a csodálatos női csapat végső felkészülését és így az eredményességét is, Tumpek az úszódelegáció egyetlen tagjaként állhatott dobogóra.
Két évvel később, a budapesti Európa-bajnokságon még tagja volt a 4x100 vegyesen ezüstérmes váltónak, ezt követően visszavonult, és edzősködni kezdett. A Budapesti Honvédnál kiváló úszók kerültek ki a keze alól, többek között ő trenírozta a későbbi szövetségi kapitányt, Kiss Lászlót is. Kiss Éva volt még híres tanítványa, akitől a 73-as vb-n érmet vártak, de a nyolcadik helyen ért célba, és az Eb-n sem tudott felállni a dobogóra. Húsz év alatt 52, később legalább magyar bajnoki címet nyerő úszót indított el a pályán – 1977-ben viszont nyugdíjba küldték, attól fogva visszahúzódva élt szigethalmi otthonában, egészen haláláig.
Szebb foglalkozást, más hivatást, egyben jobban kedvemre való szórakozást el sem tudnék képzelni, mint azt, hogy fiatalokkal foglalkozzam.
„„
