Gyurta

Dániel

– Elképzelhetőnek tartja, hogy idővel Bodor Richárd kiszorítja önt a válogatottból? – Ügyes fiú, de nekem más a favoritom. Elmentem Egerbe, megnézni a serdülőbajnokságot. Pont a fiú száz mell döntőjére toppantam be. – És mit látott? – Egy káprázatos tizenkét éves tehetséget, Gyurta Dánielt. – Nem lehet azt mondani, hogy fukarkodik a jelzőkkel... – Tényleg fantasztikus az a gyerek. Technikailag kiváló, és ami azért meglepett, hihetetlen dinamikusan úszik. Látszik rajta, hogy nem ijed meg semmitől, és nem mellesleg, már most jobbat tud, mint a tizenöt évesek. Kétszáz mellen kettő perc tizenkilenc másodperc a legjobbja, mi ez, ha nem bizonyság arra, hogy nagy lehetőség előtt áll. – Ön mennyit tudott tizenkét évesen? – Úgy kettő perc negyvenötöt. Amúgy olvastam a Gyurtával készült interjút a Swimming Worldben, a világ leghíresebb úszó-szaklapjában. Azt nyilatkozta, érez magában annyi erőt, hogy az athéni olimpián, tizenöt évesen, világcsúccsal legyen első. Amíg nem láttam, kételkedtem a szavaiban, de most, hogy megnéztem, kezdek hinni neki. Egy 2001-es interjútöredék a honi mellúszás egyik ikonjával, az elnyűhetetlen Güttler Károllyal. Ekkoriban ejtette el uszodai körökben az idősödő maestro, Széchy Tamás is, hogy egészen biztos benne: az ifjú Gyurta Daniból olimpiai bajnok lesz. („Hallatlan ideg-izom kapcsolatokkal rendelkező, rendkívül áramvonalas úszóról van szó, aki egyelőre különösebb fizikai erő nélkül éri el ezeket az eredményeket. A technikája már most majdnem tökéletes, ami hiányzik, az a valódi tolóerő. Egy férfitest 24-28 éves kor között éri el a teljesítőképessége csúcsát, tehát még rengeteget erősödhet, különösen, mert nem korán érő típus. Úgy gondolom, még ebben az évben 2:12 körül úszik majd 200 mellen, ha ugyan nem jobbat” – mondta róla 2003-ban az Öreg.) A fantasztikus testi adottságokkal és egészen elsőrangú mentális képességekkel megáldott tini tehát mindenkinél korábban szemet szúrt a szakembereknek. Hogy végül is tíz évet várt álmai beteljesedésére, az csak még regényesebbé teszi egészen lenyűgöző pályafutását – és persze igazolja Széchy Tamást, hiszen 24. életévébe lépve lett világrekorddal olimpiai aranyérmes.

Az addig vezető út azonban a reméltnél jóval rögösebbre sikeredett, noha a bemutatkozás a „nagyszínpadon” maga volt a tökély. A 2013-as barcelonai vb-n 14 évesen elért elődöntő nagyon finoman jelezte: itt valami komoly dolog van készülőben, elvégre a 200m mellúszás mezőnye ekkoriban az érett, erős, huszonéveik közepén járó férfiak sportjának számított. Az őszi rövidpályás ob-n bezsákolt négy aranyérem megint csak üzenetértékkel bírt, hogy a 2004 tavaszán megnyert első felnőttbajnoki címről ne is beszéljünk (13 és 14 évesen már ezüstérmes volt 200-on egyébként, Bodor Richárd mögött). Majd jött az olimpia Athénben, s vele az ámulat. De idézzük fel a Nemzeti Sport tudósításának néhány részletét, amely a kezdetek kezdetéig is visszaröpít bennünket. „Most foghatják csak a fejüket az „élesszeműek.” Gyurta Dánielt ugyanis – bármennyire furcsa – nem tartották elég tehetségesnek. A Honvédba járt edzeni. Akkoriban Rózsa Norbert volt a No. 1 a klubban. Az olimpiai bajnok Rózsa, akinek a magyar rekordját kedden könnyedén átírta. A Honvédnak nem kellett, így átvitték a szülei a BVSC-be. Ott sem maradt sokáig. Aztán az apja tárcsázta a Bp. Spartacus telefonszámát. Hátha ott foglalkoznak a gyerekkel. Az edzőket kereste, ám nem kapcsolták, s tán a hangnem sem volt túl baráti, így Gyurta papa a Darnyi SC-t választotta (igen, a négyszeres olimpiai bajnok úszóiskoláját), s azt kinőve került a Jövő SC-be (egyébként a szintén tehetségesnek tartott öccse, Gergely is ebben a klubban úszik...). Négy-öt év telt el. Nem sok. Akkor az volt a kérdés: Gyurta vagy Kovács Józsika? Most az: Gyurta vagy Kitadzsima? Van némi differencia... (...) A futam előtt Széles Sándor, Gyurta edzője megsúgja, nem változtatnak a taktikán. A második százat kell meghúzni. Mert abban Gyurta a legjobb. Széles amúgy évek óta csak annak él, hogy a legjobb tanítványát a csúcsra vezethesse. Amikor elkezdték a közös munkát, Gyurta 3 perc, 2 másodpercet tudott 200 méter mellen. Most meg... És rajt! Várható volt, Kitadzsima és Hansen robog az élen. Ötven után az élen a japán, második az amerikai, ...nyolcadik Gyurta. Semmi gond, jön ő majd. Száz méter. Az élen Kitadzsima, a lendülete elképesztő, a második Hansen, Gyurta pedig hetedik. Nem baj, jön majd. És megindul. Százötven méternél a harmadik helyen fordul. Hansen tán behozható (kétszer sikerült Athénban, harmadszorra miért ne menne?), a japán viszont nagyon elmegy. Még húsz méter. Kitadzsimát, úgy tűnik, ma nem győzheti le, a többi hatot viszont igen. Még tíz méter. Kitadzsima biztonságban érezheti magát, még néhány másodperc, és megnyeri a második athéni aranyát. Gyurta már Hansen előtt. Még öt méter. Tizenhat éve Szabó Joe nyert 200 méter mellen Szöulban. Nyolc éve Rózsa Norbert győzött az atlantai olimpián és Güttler Károly volt a második. Most az ifik kapitánya. És most, szerda este ott villog az eredményjelzőn: olimpiai ezüstérmes Gyurta Dániel, Magyarország!” Az ifjú ezüstérmes – aki 15 évesen a magyar úszócsapat legjobb eredményét szállította – azzal is elképesztette a magyar tudósítókat, hogy korát meghazudtolva tökéletesen éretten és flottul nyilatkozott. – A taktikám ugyanaz volt, mint korábban, a második százon próbáltam meg lehajrázni a többieket. A finálé előtt tisztában voltam azzal, hogy a japán Kitadzsima lehet a legnagyobb ellenfelem. Ez be is jött, hiszen az amerikai Hansent sikerült lehajráznom, őt viszont már nem. – Őszintén mondja meg, Athén előtt számolt éremmel? – Egészen kicsi korom óta az járt a fejemben, hogy egyszer érmet nyerjek az olimpián. Az évek során sokat fejlődtem, egyre jobban mentek az edzések, így reménykedtem abban, hogy idővel ott lehetek a legjobbak között. Tavaly, a barcelonai világbajnokságon elődöntős voltam, most mindenképpen előrébb akartam végezni. A döntőben gondolkoztam, de ez lett belőle. – Az ezüst, ugye, nem a végállomás? – Remélem, nem... Edzője, Széles Sándor mindehhez annyit tett hozzá: „Tudtam, éreztem, hogy Kitadzsimát most még nem tudja legyőzni, a többieket viszont igen. Ez az ezüst hatalmas motivációt jelent Dani pályafutásában, még egy lépcsőfok hiányzik, hogy ő legyen a legjobb, és ezt a lépcsőfokot megpróbáljuk letudni...” Ő sem gondolta volna, hogy nyolc évbe telik, mire az utolsó lépést megteszik.

Merthogy a nagy nekilódulást nem követte hasonló folytatás 2005-ben. A LEN kissé konzervatív szabályai szerint Dani még nem indulhatott 16 esztendősen a margitszigeti junior Eb-n, így csupán díjátadóként feszengett a Hajósban, amint a 200 mell magyar bajnokának, Rácz Ákosnak gratulált. És feszengett más miatt is... Egyszerűen képtelen volt akárcsak hasonló formába lendülni, mint egy évvel korábban, így végül mindenki beletörődött: az olimpiai ezüstérmes nem indul a montreali világbajnokságon (emellett, megint csak a „17-es karika” miatt a rövidpályás Eb-n sem lehetett ott Triesztben). Node majd Budapesten, az olyannyira várt felnőtt Európa-bajnokságon, 2006-ban, elvégre akkor már betöltötte a 17-et... Ám nem kezdődött ideálisan a nyár: beteg lett, azaz a mallorcai junior Eb-t is ki kellett hagynia, majd jött a nagy szigeti hacacáré az új 50-esben... Előtte még elmondta, mit gondol 2005-ről. „Igazából a pontos okát én sem tudom megmondani. Ugyanúgy edzettem, mint előtte, nem éreztem, hogy bármi gondom lenne. A versenyeken nem jöttek úgy az eredmények, mint korábban. Technikai problémáim is akadtak, ami mellúszásban kulcsfontosságú, egy-egy apró pontatlanság, és teljesen szét tud esni a mozgásom. Mélypontra kerültem. Sokkal nehezebb kezelni a sikert tizenöt évesen, mint gondoltam.” Aztán fogadkozott: „Egyelőre nem helyezésben gondolkozom. Saját magam ellen úszom, és ha sikerül a legjobbamat megközelíteni, akkor elégedett leszek.” Nem sikerült. Athénben 2:10.80-nal győzött, a szigeti középdöntőben lefékezett 2:14.14-nél – 11. lett, esélye sem volt a döntőre. Ekkor elég komoly nyomás alá kerültek edzőjével: a szövetség elöljáró klubváltást, edzőváltást szorgalmaztak, ám sem Danit, sem mentorát, azaz édesapját nem tudták meggyőzni. „Győzelem vagy halál jelszóval úszott Dani” A dac pedig már decemberben meghozta az eredményt: a híres film címéhez hasonlóan a helsinki Eb-n a győzelembe menekült Dani, majd a kötélre ülve mutatott ki a nézőtérre egyik legnagyobb cimborájának, a boldogságtól a komplett nézőtéri zajt túlharsogó MTV-kommentátor Szántó Dávidnak. Ha 25-ösben is, de csak meglett az első komolyabb felnőtt aranyérem. „Két másodpercet javítottam az országos csúcson, ezt nem gondoltam volna. Nagyon boldog vagyok. Úgy jöttem ide, hogy dobogóra szeretnék állni...” – mondta Dani. „Reggel óta rózsaszínűnek látom a világot. Az időeredmények alapján sanszos volt a győzelem, de nem mertem elkiabálni még Daninak sem mondtam. Az ideje azonban meglepett, 2:06.9 volt az álmom. Nagyon fontos részlete a mostani sikernek, hogy ezúttal a kudarckerülés helyett a sikerorientáltság jellemezte a felkészülésünket” – mondta Széles Sándor. „Győzelem vagy halál jelszóval úszott Dani. Ez a mostani időeredmény nagyon biztató az 50 méteres versenyekre, úgy gondolom, az úszósport ma visszakapta Gyurta Dánielt” – mondta Kiss László szövetségi kapitány. Avagy az arany valóban életet lehelt Dani karrierjébe.

„Ma már tudjuk, mi volt a baj: ugyanazt csináltuk, amit Athén előtt. Egy héttel a versenyt megelőzően könnyítettünk az edzésmunkán, csakhogy amennyi pihenés elég egy tizenöt éves fiúnak, az már kevés egy tizenhét évesnek. Úgy látszik, hosszabb időre van szükségem a regenerálódáshoz” – magyarázta egy Helsinkit követő hosszabb interjúban Dani. Továbbá beismerte: nagyon nem működött az, hogy az úszás mellett a Barátok közben szerepelt, meg elvállalt mindenféle tévés fellépést, médiamegjelenést, és így tovább. Ugyanakkor azt is nehezen emésztette meg, hogy idővel komoly támadások kereszttüzébe került: „Mintha semmissé akarták volna tenni az athéni eredményt, hogy végem van, tizenhét évesen kiégtem, meg hasonló ’jóindulatú’ feltételezések láttak napvilágot. Nekem az úszás a mindenem, Londonig, a 2012-es olimpiáig feltétlenül szeretnék versenyezni. Ezt most már írásba foglaltuk, számon lehet kérni rajtam. Sohasem éreztem, hogy teher lenne az úszás, ha az influenza egy hétre ledönt a lábamról, a végére már nagyon ideges vagyok. Ha nem úszhatok, a falat kaparom... Alig emlékszem edzésre a több ezer közül, amelyikre ne jókedvvel mentem volna le a Komjádi uszodába. Egyébként sincs itt semmi különös recept, csak munka, munka, munka. Az utolsó három hónapot iszonyatosan megpörgettük, aztán – okulva a nyári tapasztalatokból – idejében könnyítettünk a terhelésen. De az érzelmi töltet sem hiányzott. Edzőimért, Széles Sándorért és Kovácshegyi Ferencért úsztam. Felvetődött, hogy elküldik őket a klubtól, ha nem leszek érmes.” Hanem az igazán nagy dolgok csak nem történtek meg. 2007-ben kissé fura időpontban jött a világbajnokság, mivel a déli féltekére kellett menni: már márciusban rajtkőre álltak a legjobbak Melbourne-ben. Dani valamelyest biztatóbb időt jött (2:11.64), ám még mindig nyolc tizedre volt 2004-es legjobbjától, s végzett hatodikként. Sekély vigaszt jelentett (ha egyáltalán), hogy gyakorlatilag az egész úszócsapat betlizett, Cseh László 200 vegyesen szerzett bronzérme jelentett némi mentőövet (1978 és 1982 után először fordult elő, hogy a komplett magyar küldöttség – a pólósokat is beleértve – aranyérem nélkül zárt egy FINA vb-t). Mindezt ellensúlyozandó valahára ott lehetett egy junior Eb-n, és 2007 nyarán le is duplázta a 100 és 200 aranyérmét, majd hogy újabb „jópontokat” gyűjtsön, decemberben megvédte rövidpályás Eb-elsőségét, ráadásul a debreceni közönség legnagyobb örömére még az Európa-csúcsot is megdöntötte.

Ám bármennyire is bízott mindenki abban, hogy végre ötvenes medencében is meglódul a szekér, 2008-at is úgy zárta, hogy inkább gondolta azt mindenki: megragadt a régi kátyúban. A tavaszi eindhoveni Eb-n még elfogadható magyarázatként szolgált a 2:12-es idővel elért ötödik helyre, hogy nem most kell, hanem majd Pekingben. És az olimpián az első úszása alapján akár úgy is gondolhattuk, végre megtörik a jég, elvégre az előfutamban rögtön Európa-csúcsot (2:08.68) repesztett. Ám az amerikai tévések miatt felfordított időrend – előfutamok este, középdöntők, finálék reggel – kikezdte Dani biológiai óráját: a következő két etapban nem tudott ugyanúgy robbantani. Athénhez hasonlóan érmes lehetett volna, ha csak ugyanazt ússza, amit elsőre, ám hat tizeddel elmaradt attól (2:09.22) – ötödikként fordult rá az utolsó ötvenre, és a 2004-es nagy hajrával ellentétben most egyetlen hellyel sem tudott előrébb nyomakodni. Dani viszont egyetlen pillanatra sem veszítette el pozitív életszemléletét, és teljes meggyőződéssel közölte a verseny után néhány perccel, hogy „Annyira tele van motivációval a lelkem, annyira szeretek úszni, hogy nincsenek kétségeim a jövőt illetően.” Később bővebben is kifejtette: „Hihetetlenül szoros versenyt vívott ez a roppant erős mezőny. Most én húztam a rövidebbet a kiélezett küzdelemben. Nem ment olyan jól, mint az előfutamban, amikor az Európa-csúcsomat úsztam, ami minden idők harmadik legjobb ideje ebben a számban, mégis életem második legjobbja ez a 2:09.22. A kérdésre válaszolva: elégedett vagyok magammal, tizenkilenc évesen nem sokan tudják elmondani magukról, hogy olimpiai ezüstérmesek és Európa-csúcstartók a „legfelnőttebb” versenyszámban, amelyben huszonöt-huszonhat évesen érik el teljesítőképességük csúcsát az úszók. Athénben talán túl magasra tettem magamnak a lécet. A 2004-es egy tökéletesen kiúszott és a szerencsét sem nélkülöző produkció volt. De a 2:11.29 perces idő, amellyel négy éve a középfutamot megnyertem, Pekingben még a tizenhat közé jutásra sem lett volna elegendő. Iszonyatosan meglódult a világ s vele én is. Még egyszer mondom: nincs bennem szemernyi hiányérzet, elégedetlenség sem.” Hitték is, meg nem is a jelenlévők az elmondottakat, mindenesetre akkor és ott valamiért nagyon távolinak tűnt az élmezőny...

2009 nyarán Rómában szintén. Legalábbis 195 méternél. Dani ott tempózott a többiekkel együtt, ám az érem sem tűnt biztosnak, annyira egyértelműen hátrébb haladt... Hogy az utolsó öt méteren mi történt, azt nem könnyű megfejteni; a mellúszás rejtelmei kifürkészhetetlenek. Ami tény: az érmekről, legelébb is az aranyról végül is az dönt, ki állítja meg leghamarabb az órát. Ez pedig azon a verőfényes római kora estén Gyurta Dánielnek sikerült, 2:07.64-es Európa-csúccsal nyerte meg a döntőt, pontosan 0.01 másodperccel, azaz a létező legkisebb, egy századmásodperces különbséggel. A cápadresszes vb világrekord-esőjébe nem „társult be”, az előző napi elődöntőt új csúccsal nyerő ausztrál Sprenger nem tudott hasonló produkciót kisajtolni magából a fináléban. Az egészben az volt a legszebb, hogy az előző nap Dani és a szövetség sajtósa, Csurka Gergely között az alábbi párbeszéd zajlott le, miután Gyurta végzett az összes interjúval: – Ne érdekeljen, ne zavarjon ez a világcsúcs, holnap egy új nap jön – mondta neki Gergő. – Tudom. – És hidd el, nem olyan egyszerű azt a kétszázat ugyanúgy leúszni még egyszer. – Ez egyértelmű. – A jelszó: az nevet, aki a végén nevet. – Pontosan! Másnap, a finálé után Dani – miután a győzelem mámorában az ünneplés egy új, az úszósportban addig nem látott verzióját mutatta be: egy lendülettel kiugrott a partra, és úgy öklözött boldogan – arcán széles mosollyal érkezett a médiazónába. Aztán megkapta az adekvát kérdést, hogy ezt hogy csinálta, és hogy az ausztrál előző napi világcsúcsa után hitt-e abban, hogy itt nyerhet. A válasz: – Persze, hogy hittem. Tudjátok, hogy van: az nevet, aki a végén nevet!

A diadal másnapján készült hosszabb Nemzeti Sport-interjú is tanulságos olvasmány. – Elégtételt érez? – Azt érzem, hogy világbajnok vagyok! Fenomenális érzés! – A cél teljesítve! – Ez így igaz. Egyértelműen megfogalmaztam magamban, hogy Kitadzsima távollétében megnyerem a versenyt. Sikerült, és elmondhatatlanul boldog vagyok. (...) Amikor már csak öt méter volt hátra, se jobbra, se balra nem néztem, csak erőből húztam. Hiszen mindig az nevet, aki a végén nevet. Most én nevethetek, és ez jó. (...) Arra koncentráltam, hogy minél tökéletesebben ússzak a rám váró 2:07 perc alatt. Arra gondoltam, világcsúcs kell az aranyhoz. Tévedtem, de ez, ugye, senkit sem érdekel? (...) Erre a győzelemre rendkívül nagy szükségem volt. Visszaigazolja a munkát, amelyet nap mint nap elvégzek, amelyre gyakorlatilag feltettem az életemet. Bár ha most történetesen ötödik vagyok, akkor sem mondanám azt, hogy nem érte meg. Hiszen szeretek úszni. A siker viszont engem nem megnyugtat, hanem tovább ösztökél, még nagyobb motivációt ad a folytatásra. Lehet, hogy hülyén hangzik, hiszen tényleg fáradt vagyok, és rám fér négy hét pihenés, de alig várom a felkészülést többek között a jövő évi, budapesti Európa-bajnokságra. Nagy show lesz!” Dani egyébként azt is elárulta, hogy épp az előző, budapesti Eb-n történtek miatt nem jött ki a családja Rómába. „A kétezer-hatos hazai Európa-bajnokság előtt megvette anyu a jegyeket a döntőre, nemcsak saját maguknak, hanem rengeteg ismerősnek, aztán dobhatták a kukába, mert kiestem. Azóta nem néznek meg élőben.” A beszélgetés zárórésze pedig egy valóban érett gondolkodású fiatalember, sőt, felnőtt képét vetítette elénk. – Tisztában van azzal, hétfőn mi várja otthon? – Egy nagy adag krumplifőzelék, ezt tudom. De gondolom, a felhajtásra gondolnak, igaz? – Nem könnyű kezelni. – Igazuk van. Viszont kétszer nem lépek ugyanabba a folyóba. Az athéni olimpia után sok minden történt velem, néha csak sodródtam az árral. Mentségemre szóljon, gyerek voltam még. – Mondja ezt húszévesen. – Fel kellett nőnöm. – Felnőttnek érzi magát? – Fiatal felnőttnek. Az athéni események vagy az utána történtek felgyorsították a folyamatot, sok mindent megéltem, átéltem, voltam fent, voltam lent, tapasztalatokat gyűjtöttem. Benőtt a fejem lágya, így mondják ugyebár. Ide is úgy érkeztem, nem érdekel semmi, nem érdekel az idő, a lényeg az első hely. Szegény Széchy Tamás bácsi mondta mindig, nem jó időt kell úszni, hanem nyerni kell. Látják, azt hittem, világcsúcs kell a győzelemhez, közben elég volt kevesebb is. De nem, nem néztem még vissza a döntőt. Nem volt időm, éremátadás, nyilatkozatok, doppingvizsgálat, beszélgetés a családdal, a barátokkal, aztán a buli. Hajnali négyre vissza is értem a szállodába. – Nem tartott olyan sokáig, igaz?... – Elárultam magam. Tényleg nagy buli volt, na.

Hogy egyetlen század mi mindent jelenthet... Gyurta Dániel fejlődését látva persze elképzelhető, hogyha esetleg „csak” érmes Rómában, akkor is hasonló eredménysorokat produkál a következő években – ám szerencsére, itt nincs ellenpróba, csak a tény: azok után, hogy 2009-ben világbajnok lett, öt éven át nem talált legyőzőre ötvenes medencében, és rövidpályán is csupán egyszer tudták megelőzni (de nem 2009-ben: az isztambuli Eb-n harmadszor is aranyérmes lett, ráadásul itt megdöntötte a világrekordot – 2:00.67 –, így búcsúzva a szuperdressz-érától). Ama bizonyos „vereség” pont 2010 végén érkezett, a dubaji világbajnokságon, ám az ekkorra minden szempontból elsőrangú versenyzővé érett világklasszis, valamint a mögötte álló edzői team még abból az év végi ezüstből is le tudott szűrni egy sor olyan tanulságot, amely mind-mind beépült a következő évek taktikai repertoárjába. Ezeknek hála 2011-ben, és ami a legfontosabb, 2012-ben egyszerűen nem adódhatott olyan versenyhelyzet, amelyben még egyszer meglephették Danit. A 2010-es budapesti Eb-n kárpótolta a szurkolókat 2006-ért: a mezőnyt leiskolázva valahára megszerezte első nagypályás aranyérmét is a kontinensviadalokon. „Tudtam, hogy bennem van a 2:09-en belüli idő, nagyon örülök, hogy sikerült a döntőben bebizonyítani a közönségnek is” – mondta a diadalt követően (ekkor váltott vissza az úszósport a textildresszekre, azaz a római idők még egy darabig megközelíthetetlennek tűntek). És innentől nem volt megállás: 2011-ben jött az addigi legédesebb győzelem, elvégre a sanghaji világbajnokságon őfelségét, az előző két olimpián a 100-200-as duplát egyaránt megcsináló japán példaképet, Kitadzsimát sikerült maga mögé utasítania. Danit korábban egyszer sem látták így mosolyogni, valóban sugárzott a boldogságtól. „Életem egyik legnagyobb napja a mai. 2003 óta járom a nagy versenyeket, azóta készülök rá, hogy legyőzzem Kitadzsimát. Úgy éreztem, most olyan formában vagyok, hogy eljött az én időm” – lihegte azon melegében. Később lehiggadva is ugyanolyan lelkesedéssel mondta: „Nagyon boldog vagyok! Ha másodikként érek célba Kitadzsima mögött, az sem lett volna tragédia, hiszen tőle aztán nem szégyen kikapni, legyőzni viszont dicsőség. A felkészülésem remekül sikerült, mindent megcsináltunk, amit elterveztünk. Százon döntőbe jutottam, ekkor éreztem igazán, bármi megtörténhet. Nem voltam feszült, pont olyan idegállapotba kerültem, amilyen egy ilyen versenyhez kell. Úgy tűnik, kezdek rutinos lenni... Viszont bevallom, százötvennél felvetődött bennem egy másodperc erejéig – vagy talán addig sem – némi kétely... Távolabb éreztem Koszukét a forduló után, talán kicsit hibáztam is, nem tudom – a lényeg, hogy elhúzott tőlem. Viszont éreztem a ritmust, éreztem, hogy közelítek hozzá, csodálatos volt az egész. Igaz, meglepett, mert ő is sokkal jobban bírta a végét, mint számítottam rá – de ezek szerint én még jobban! Két éve Rómában nem volt ott, ennek ellenére akkor is kimondottan nehéz volt elsőként a célba csapni. Most még nehezebb. De legyőztem, és nem is tudom szavakba önteni, mekkora boldogsággal tölt ez el.” Széles Sándor két éve, Rómában a maga utánozhatatlan módján kijelentette: „Ez az a sportág, amelyben csak hatost lehet dobni, ha nem ezt teszed, elvesztél.” A sanghaji finálé láttán nagyon úgy tűnt, 2009 óta megállás nélkül szórják a hatosokat. „Dolgozunk is ezért keményen, de sokszor apróságok is dönthetnek a helyezésekről. Nehéz feldolgozni, elviselni, s egy idő után azért már kellően nyomja is az ember vállát, hogy innen, ahol vagyunk, leginkább csak lefelé vezet az út. Illetve van még egy lehetőség: folyamatosan fennmaradni a csúcson.” Ezzel nem is volt baj: a szczecini rövidpályás Eb-n zsinórban negyedik győzelmét is begyűjtötte Dani – a 4/4 úgy értendő, hogy amikor ott volt a rajtkövön, hiszen 2008-ban nem indult –, hogy aztán programot adjon 2012-re: „Kétezer-kilencben kezdődött a változás, amely ezt eredményezte. Ekkorra értem be, s változott meg végérvényesen az életszemléletem, ekkorra állt össze úgy a felkészülés, az edzéstervek, minden, hogy elkezdődhessék egy új fejezet, amely azóta is tart. Az, hogy az idén sikerült újra világbajnokságot nyernem, minden eddiginél nagyobb lökést adott, talán ennek hatása volt érezhető a vasárnapi teljesítményemen. Közös siker, hogy eljutottunk idáig, és közös felelősség, hogy tovább javuljunk. Pontosan tudom, még több kell ahhoz, hogy az álmom Londonban teljesüljön, ennek érdekében kell a lehető legkisebb hibaszázalékkal dolgoznunk az edzéstervek összeállításában, az edzések végigvitelében. Emberek vagyunk, mi is hibázunk – az olimpián viszont az nyer, aki az előttünk álló időszakban a legkisebb hibaszázalékkal dolgozza végig a felkészülést.”

A Team Gyurta pedig hibátlanul dolgozott. Hogy már májusban, a debreceni Európa-bajnokságon 2:08.60-nal védte meg címét, sokat sejtetett. Amikor pedig nyáron, a londoni olimpián dühösen csapott a vízre, miután százon harmadszor úszott egy percen belül, és rendre országos csúcsot javított (59.53), centikkel mégis lemaradt az éremről (4. lett), már érezhető volt: tökéletesen felkészült arra, hogy kétszázon végre megtegye ama bizonyos utolsó lépést. S lőn. Ismét tanítani való módon úszta le a távot, miután Széles Sándorral ismét elsőrangúan kitalálták, melyik lesz a győztes taktika. A mester pontosan felmérte, hogy most nem elsősorban a japánokra kell figyelni, hanem a hazai pályán úszó, korábban túl sok vizet nem zavaró, ezúttal viszont óriási formába lendülő brit Jamiesonra. Akit viszont csak úgy lehetett legyőzni, hogy nem az Athéntól Sanghajig alkalmazott „utazom velük, kicsit mögöttük, aztán lehajrázom őket” sablonnal operálnak, hanem az elejét is nagyon komolyan megnyomja Dani, azaz élről nyeri meg a számot. Mivel százon érződött, minden eddiginél jobban „megvan” a sebessége, be lehetett vetni ezt az új fegyvert, és tökéletesen működött. A skót jött ugyan, mint a meszes, ám Gyurta visszaverte az utolsó támadást, és úgy győzött, ahogy csak a legnagyobbak szoktak: világrekorddal (2:07.28) nyert olimpiát. Aztán már csak a beteljesülésről kellett beszélni, valahogy, kivételes könnyes szemmel... – Együtt sírunk. – Együtt. Nem tudom, mit mondjak... – Bármit, amit csak akar! – Felfoghatatlan. – Négy éve erre készült. – Négy? Tizennégy! Tizennégy éve ezért az aranyért úszom. Tizennégy éve minden áldott nap ezért gürizek. – Sírjon csak! – Szeretném megköszönni mindenkinek, aki hitt bennem. Amikor mélyponton voltam, amikor sokan leírtak, akkor is voltak, akik kitartottak mellettem, hittek bennem! Az elmúlt években sem mindig úgy kezeltek, mint aki a legjobb eredményeket szállítja, azt hiszem, nekik is csattanós választ adtam. Tudja, mire vagyok a legbüszkébb? Négy éve, Peking óta nem győztek le kétszáz mellen! Peking óta! Felfoghatatlan. Talán csak Darnyi Tamásnak és Egerszegi Krisztinának sikerült ez. Alig akarom elhinni. – Magabiztos volt. – Igen, magabiztos voltam, mert hittem magamban. A döntő viszont iszonyatos nagy csata lett. Bekezdtem. Főként a japánok miatt, nehogy meglepjenek. De azt tudtam, ennek az lesz a következménye, hogy a britek a végén hazai közönség előtt nagyon jönnek majd, jöttek is. Észnél kellett, lennem, megfelelő kontroll alatt tartani saját magamat, máskülönben szertefoszlott volna minden álmom. Türelmes voltam. Ezt nevezném mentális rutinnak. Az utolsó harminc méter persze fájt, de a családomra, édesanyámra gondoltam, és ez vitt előre. Úsztam, ahogy bírtam, nem törődtem semmivel, csak hogy elérjem végre a falat. Amikor beértem, felnéztem és... És egyest láttam a nevem mellett. Úristen! Felfoghatatlan, sok időnek kell eltelnie, míg helyre tudom tenni magamban. Olimpiai bajnok lettem. Folytatni tudtam a dicső magyar mellúszóhagyományokat. Hála a családnak, a barátoknak, akik a legnehezebb időszakban is tartották bennem a lelket. Rózsa Norbert, Czene Attila és az öttusázó olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor is rengeteget segített, az utolsó hetekben is szinte naponta biztosítottak támogatásukról. Fantasztikus. És az edzőim! Csúcsfejek! Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs. Micsoda trió! Nagyon, de nagyon sokat köszönhetek nekik, szavakban nem is tudom elmondani. Amint tudom, átölelem őket. És említenék még egy mestert. Az utóbbi időben méltatlanul keveset beszélünk Széchy Tamásról. Ő alapította meg ezt a csodás műhelyt, amelyet persze az évek során fejlesztettünk, de az alapokat ő rakta le. Ráadásul ő volt az, aki megmondta, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek...”

Bónuszként az év végén begyűjtötte a nagy kollekcióból hiányzó utolsó címet is: immár rövidpályás világbajnoknak is mondhatta magát, miután az év végén, Isztambulban leiskolázta a mezőnyt. Öccse, Gergely (egyébként mindenkinek csak Gege) a gyúrópadnál azzal fogadta: „Unalmas volt, ...szki” – aztán megölelte bátyját, aki ezúttal 1.7 másodpercet vert Jamiesonra, valamint a nagypályás világrekordját nyáron néhány hét után megdöntő japán Akihiro Jamagucsira. „Hogy gondoltam-e ilyen fölényes győzelemre? Két hónap kihagyás után egy pillanatra sem. Meggyőződésem volt, hogy még élesebb lesz a vége, mint az olimpián. Ám úgy fest, nemigen tudtak a tempómmal mit kezdeni. Az viszont látszik, hogy az az irdatlan mennyiségű munka, amit januártól júniusig elvégeztem, nem ment ki belőlem, és ennyi kihagyás után, másfél hónapnyi edzéssel ismét aktiválhatóvá vált. Ez mondjuk nem meglepő, mert életemben nem dolgoztam még olyan keményen, mint London előtt. Ám az is igaz, a kihagyás ott látszik meg, hogy szörnyű fáradtságot érzek az egész testemben...” Mindenesetre a testhossznyi előny zavarbaejtően komoly különbség ezen a szinten, ekkorra azonban egyértelműen látszott, Gyurta elképesztő fejlődést produkált a fordulóknál. Négy évvel korábban, Pekingben Széles Sándor arról beszélt, hogy az idősebbek még mindig nagyon komolyan lefordulják – most, hogy Dani elérte a Széchy-féle ideális mellúszókort, fizikálisan és testfelépítésben pedig teljesítőképessége csúcsát, rövidpályán még kevésbé lehetett megfogni, mint a hagyományos medencében.

Ezt visszaigazolandó 2013-ban a magyar úszósportban – és 200 mellen a vb-történetben – elsőként egymás után harmadszor is világbajnok lett ugyanazon a távon (később Hosszú Katinkának sikerült ezt felülmúlnia a két vegyesúszó-számban), mégpedig új Európa-csúccsal, merthogy öt századdal sikerült felülmúlnia a londoni idejét is; hogy 1.3 másodpercet kapott tőle a második, a német Koch, hovatovább magától értetődőnek tűnt. (Kiss László kapitány közölte: úgy játszik a mezőnnyel Dani, mint macska az egérrel. Csak hiszik a többiek, hogy kiismerték, gyakorlatilag azt csinál velük taktikailag, amit akar.) Majd pedig decemberben, Herningben behúzta ötödik rövidpályás Eb-aranyát is kétszázon, az erődemonstrációt pedig a száz megnyerése tette teljessé, avagy először sikerült érmet szereznie a rövidebb távon világversenyen, és ez mindjárt arany lett. Ugyanakkor jellemző, hogy Dani számára mégsem ez, hanem Gege diadala számított igazán, öccse ugyanis fantasztikus úszással megnyerte az 1500-as döntőt. Barcelona után arról beszélt, hogy „Kíváncsi voltam, milyen érzés lesz olimpiai bajnokként rajtkőre lépni. De egyáltalán nem volt furcsa. Nem is izgultam igazán a döntő előtt, talán leginkább azért, mert hittem magamban, magunkban. A mi csapatunk amellett, hogy összetételében évek óta nem változik, még valamiről híres. Mi ragaszkodunk ahhoz, ami eddig bevált. Nem az újat, nem a mást keressük, hanem a már megszokott felkészüléshez próbálunk hozzátenni valamivel többet. És nem mondtunk le a száz mellről sem, csak most a biztosra mentünk, hiszen az olimpia óta a felkészülésem azért nem volt teljes, nem volt kerek a sok meghívás miatt. A világbajnoki címemet pedig szerettem volna megvédeni. Újra.” Herningben pedig természetesen leginkább Gegéről áradozott: „Persze, hogy örültem a saját aranyamnak, de az öcsém győzelme... Nem lehet szavakba önteni az érzést, ami akkor bennem volt. Amikor már másfél testhosszal vezetett, és volt még hátra kétszáz méter, mindenki ugrált körülöttem, hogy Gege győzött. Én addig nem mertem elhinni, amíg be nem csapott a célba. Rég benne van ez az eredmény, olyan régóta dolgozik érte, s most, hogy aranyérmes lett, talán megnyugvást hoz számára. Nem szokásom sírni, de azért, ha az öcsémről van szó, én is el tudok érzékenyülni... Remélem, ez a siker akkora lökést ad neki, hogy az remélhetőleg jó hosszan tart. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá. Gege a vérem, a testvérem, akit a legjobban szeretek ezen a világon – vele edzek, látom a mindennapos küzdelmét, hogy mit tesz bele a munkába. Vele dolgozom, vele lélegzem, s amikor a versenyen mindez kijön belőle, azt én is megélem.”

Utóbb elmondható: Dani igazán 2011 és 2013 között volt abszolút a csúcson. Korántsem mellesleg ezek voltak az utolsó esztendők, amikor Széles Sándor, legalábbis a felkészülés során, még teljes mentális arzenáljával ott állt a fiúk mögött (Barcelonából már haza kellett kísérni, még a versenyek rajtja előtt). A zseniális mester 2014-től egyre gyakrabban veszítette el a démonjaival való küzdelmet, és ez sajnos a felkészülésen is mind komolyabb nyomokat hagyott. Ebben az esztendőben furán alakult az idény: Dani inkább nem úszott 200-on a berlini Eb-n, 100-on negyedikként zárt, a vegyesváltót bronzéremhez segítette, hogy aztán belevesse magát a rövidpályás Világkupa-sorozatba, és két héttel Berlin után, a dubaji állomáson azonnal megjavítsa saját, cápadresszes világrekordját (2:00.48). Jövedelmezőség szempontjából ez az ősz minden addigit felülmúlt, hiszen végig ment a hét állomáson, és 100-on 7/7-et, 200-on pedig 7/6-ot csinált, és végül az abszolút összetettben másodikként végzett Chad le Clos mögött. A szezont pedig egy újabb címvédéssel zárta, miután a dohai rövidpályás vb-n sem talált legyőzőre 200-on. Kevesen gondolták, hogy világversenyen ekkor állt utoljára a dobogó tetején.

Merthogy 2015-ben megtört a nagy sorozat. Holott a kazanyi világbajnokságra úgy kanyarodott rá, hogy még mindig képes legyőzni a többieket – ráadásul az egész szaksajtó a 200 döntőjére figyelt, hiszen a férfiak mezőnyében még soha, senki nem tudta ugyanazt a számot négy egymást követő vb-n megnyerni. Nos, Dani sem. Nem múlott sokon; annyin bizonyosan, hogy ezúttal nem jött össze a 2:07-es idő (2:08.10), ami az előző két évben igen. Holott az edzéseinek irányítását immár végérvényesen átvevő Virth Balázs amondó volt: döbbenetes intenzitással dolgozott Dani a felkészülés során, és a füzetbe került időeredmények azt sugallták, még annál is jobb lehet, mint volt 2012-ben és 2013-ban. Ez azonban nem jött ki ezúttal. „Úgy történt minden, ahogy azt vártam – értékelt utána Gyurta, higgadtan, mint mindig. – Nagyon erős volt a kezdés, azt hiszem, nekem kicsit túl erős is, lehet, hogy ez ütött vissza a végén... Viszont 2007 óta minden világversenyen döntős voltam, nincs okom szomorkodni. Ezen az estén, úgy érzem, ennyi volt bennem. Az edzések alapján mindenképpen bennem lehetett volna egy 2:07-es idő, hogy ez miért nem jött ki a fináléban, majd megbeszélem az edzőimmel. Azaz nem is a címvédés elmaradása, hanem az időeredményem miatt vagyok csalódott. Sokkal keményebben edzettem, mint korábban valaha, és majdnem egy másodperccel maradtam el a legjobbamtól. Meg kell néznünk, hol hibáztunk a felkészülés során, hiszen ha megúszom az egyéni csúcsomat, vagy csak közel úszom a 2:07.23-hoz, megvédem a címemet. Ezt most én veszítettem el. Viszont épp jókor jött ez az olimpia előtt egy évvel, a többiek is belekóstoltak a sikerbe, és így talán rajtuk nagyobb lesz a teher Rióban. Az olimpián meg akarom mutatni, hogy én vagyok a legjobb, a 2017-es budapesti világbajnokságon pedig vissza akarom szerezni a világbajnoki címet!” Ehhez képest az évzáró netanyai rövidpályás Eb-n is legyőzték – ezen a versenyen pályafutása során először. Mégpedig sokkal: ezúttal ő kapott 1.4 másodpercet a német Kochtól. És innen már nem volt visszaút. Korábban sosem hátráltatták komolyabb egészségügyi gondok, 2016-ban fordult a kocka. Rióban csúcsformájától és legjobb időitől messze elmaradva lett 16. 100-on, majd maradt le épphogy a döntőről (17.) 200-on. Igaz, még az előfutamokat követően „danisan” csupán annyit mondott: „Mindössze annyi a tét, hogy egyszeres vagy kétszeres olimpiai bajnokként megyek ki az uszodából. Azaz így is, úgy is mosolyogni fogok, hiszen azt az egyet már senki sem veheti el tőlem.” Így is aratott sikert azért: egyike lett annak a négy sportolónak, akit nyolc évre a NOB rendes tagjává választottak az olimpiai falu lakói, ami összességében mégiscsak óriási sportdiplomáciai bravúrnak számított. Eredményei mellett a többiek nyilván azt sem feledték el neki, hogy a londoni játékok évében tragikusan elhunyt, a százas távon a világ legjobbjának számító norvég Alexander Dale Oen családjának négy évvel korábban elvitte a 2012-es olimpiai arany alapján készült emlékérmet – és ezért a gesztusáért később Nemzetközi Fair Play Díjjal jutalmazták. Dani még egy évet adott magának, hiszen a következő világbajnokság Budapestre érkezett, így hazai közönség előtt még egyszer megpróbálta megmutatni, mire képes. Ennek érdekében vett egy nagy levegőt, elköszönt addigi mestereitől, és a mellúszás-specialista Nagy József irányításával próbálta visszanyerni korábbi formáját. Csakhogy idővel kiderült: túl sok kilométer égette már azokat a rendkívüli izmokat, és nincs olyan felkészülési metódus, amely csökkentett adagok mellett is elviszi 2:07 környékéig. Riót másolva ismét egy bosszantó 17. hellyel kellett beérnie – 2:11.28-ig jutott ¬–, s bár még egy ideig emésztgette, végül 2018 tavaszán, a debreceni országos bajnokság nyitónapja előtt jelentette be nyilvánosan: elköszön mindennél jobban imádott sportágától.

„Fáj... Nagyon... Az is, hogy bár nem adtam fel – hiszen még a budapesti világbajnokság után is úgy álltam a munkához, hogy újra nyerni akarok –, egyre inkább éreztem, az edzéseket nem tudom úgy megcsinálni, hogy az kétszáz mellen elegendő legyen egy 2:06-os időhöz, tehát jelentkeztek a fizikai korlátok. Ez leginkább abból adódik, hogy hosszú pályafutás áll mögöttem, olyan pályafutás, amely 2003-ban kezdődött el a barcelonai világbajnokságon. Gyönyörű időszak van mögöttem, és igen, lehetett volna már a kazanyi világbajnokság vagy akár a riói olimpia, de a budapesti vébé után is azt mondani, hogy itt a vége, de az nem én lettem volna. Megpróbáltam. Nincs bennem szégyenérzet, nincs is mit szégyellnem, büszkeség viszont van bennem, hiszen mindent elértem. Ennek a csodaszép pályafutásnak az elengedése volt nagyon nehéz, de beláttam, már nem tudom azt hozni, amit várok magamtól. Végtelenül hálás vagyok az edzőmnek, Nagy Józsefnek is, hiszen neki is nehéz helyzet volt. Könnyes szemmel idézte fel, hogy Mike Barrowman is folytatni akarta a pályafutását, s neki is azt tanácsolta, már nincs értelme. Én ellenkeztem Józsival, bizonygattam, hogy mindent megcsinálok, amit mond, annyira akartam a folytatást. Itt csengenek a fülemben szavai, azt mondta: „Dani, tudom, hogy te mindenre képes vagy, mindent kibírsz, de fogadd el, hogy amire agyban képes vagy, azt nem biztos, hogy a tested is elbírja már.” Nos, így ért véget 15 esztendő után a páratlan pályafutás. S hogy hogyan látja magát Dani tíz év múlva? „Mindenképpen szeretnék még aktívabban részt venni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkájában. Küzdök tovább. Az a küzdőszellem, amely az edzéseken és a versenyeken jellemzett, velem marad, csak mostantól az élet más területein segít.”