Gulrich

József

Kölyökként a Bp. Honvédban úszott, és már 15 évesen, 1957-ben felnőttbajnoki címet szerzett a 4 × 100 méteres vegyes váltó tagjaként. A legendás Tumpek György pillangózott a stafétában, így ő lett a hajráember gyorson. Visszaemlékezése szerint az első ötven méteren levegőt sem vett, végül két másodperccel javította meg egyéni legjobbját. Érdekesség, hogy 1,3 másodperces előnnyel váltotta Tumpeket, amiből egy tizedmásodpercet őrzött meg az FTC-t erősítő, az 1954-ben Európa-bajnok Nyéki Imrével szemben.

Első egyéni bajnoki címét is még gyorson szerezte, 1959-ben 100 méteren diadalmaskodott 58.4-es idővel. Az 1960-as olimpia előtt tagja volt a keretnek, a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként nyílt esélye a római útra, végül negyedik embernek Müller György mehetett. Gulrich negyed évszázaddal később így látta az okokat: „A technikumot elvégezve hiába kértem a klub vezetőit, hogy engedjenek, hadd készüljek az olimpiára, szerezzenek valami sportállást. Nem segítettek. Pedig akkor már egyetlen válogatottjuk voltam. Mit tehettem? Beálltam nyolcórásnak, és míg a többiek Rómára készültek, én melóztam. A Honvéd miatt úszott el az olimpiám, ezt sosem bocsátom meg. Ott is hagytam őket.” Az igazsághoz tartozik, hogy ő is versenyzett, 100 gyorson például második lett a júliusi ob-n.

Az Újpesti Dózsához igazolt 1961-ben, első alkalommal az 1962-es lipcsei Európa-bajnokságon bizonyíthatott világversenyen: mindhárom váltószámban indult, és egy-egy negyedik (4 × 100 m gyors), ötödik (4 × 100 m vegyes) és hetedik hellyel (4 × 200 m gyors) tért haza. Sokat vártak a 4 × 100-as gyorsstafétától (Haraszti Tegze, Szlamka György, Gulrich, Dobai Gyula), amely az előfutamból a franciák mögött, összességében hatodikként kvalifikálta magát (3:49.9) a döntőbe a két csoportra osztott 14-es mezőnyben. Érdekesség, hogy a fináléban a szakvezetőség taktikai megfontolásból fordított sorrendben úszatta a váltó tagjait: Dobai kezdett, Gulrich másodiknak ugrott vízbe, őt követte Haraszti, így Szlamka vívott nagy csatát a szovjetek hajráemberével. A húzás gyümölcsözött: 3:46.5 perces országos rekorddal a negyedik helyet szerezte meg Magyarország.

Nem lehetett kérdéses az indulása az 1964-es tokiói olimpián. Érdekesnek tűnhet, hogy nem 100 méter pillangón, hanem 100 méter gyorson indult, de egyszerű a magyarázat: pillangóban csak a 200 méter volt olimpiai versenyszám, ezen a távon viszont nem volt kiemelkedő Gulrich, még csak bajnokságot sem nyert. Persze nem 100 méter gyorson kellett nagyot mennie (csak 31. lett), hanem a 4 × 100-as vegyes váltót segítenie a jó eredmény kivívásában. Nos, második legjobb európaiként a hatodik helyen végzett a magyar négyes (Dobai, Csikány, Lenkei, Gulrich).

Az 1964 októberében rendezett olimpia után megtört a pályafutása, miután 1965 elejétől bevonultatták katonának. Néhány hónap alatt állítólag tíz kilót hízott, ebben az évben, sőt 1966-ban sem versenyzett, egyúttal 1960 után először nem Gulrich Józsefnek hívták a 100 méter pillangó bajnoki aranyérmesét. 1967-től a Vasasban bukkant fel, Ölveczky Vilmos volt az edzője, és bár ellenőrzőversenyen, valamint az augusztusi Budapest területi bajnokságon szerepelt (utóbbin 1:03.4-gyel nyerte meg a 100 m pillangót), a szeptemberi ob-n nem ugrott vízbe. 1968 elején átigazolt az MTK-ba, és rajtkőre állt az 1968. júliusi országos bajnokságon – bekerült 100 méter pillangón a döntőbe, de ott az utolsó, nyolcadik helyen végzett. Nem látta értelmét a folytatásnak, szögre akasztotta a fürdőnadrágját.

Hosszú időre távol került a medencétől, jogászként dolgozott, ám 1975 októberében váratlanul a Bp. Honvéd vezetőedzője lett, vele együtt szerződtették Dobai Gyulát is. Foglalkoztatásukat az 1976-ban szövetségi kapitány Széchy Tamás kezdeményezte, aki 1977-től ugyancsak a Honvéd alkalmazásában edzette a piros-fehér klubba igazolt klasszis versenyzőit. Gulrich legismertebb saját úszója a korábbi Tumpek György-tanítvány, Kiss Éva, valamint Mikola Tamás volt. Belső ellentétek miatt nem töltötte ki négyéves szerződését: az 1978. augusztusi vb előtt visszairányították a Komjádiból a Tüzér utcai Honvéd-uszodába, ahol más feladatokkal akarták megbízni, amiből nem kért. A következő évben inkább elment Szegedre (az itteni egyetemen szerzett jogi diplomát) edzőnek, miután 1979 áprilisában felavatták az újszegedi sportuszodát. Egészségi problémák miatt azonban három hónap után fel kellett adnia terveit: cukorbeteg volt, ráadásul tíz napon belül két szívinfarktuson esett át, ezért leszázalékolták, és visszajött családjával Budapestre.

• Arcanum Újságok • Bakó Jenő – Serényi Péter: Hetvenöt esztendő (Sportpropaganda, 1982)