Áts

Jenő

Csak tizenhárom évesen, 1948-ban tanult meg úszni, miután osztálytársaival elment egy úszótanfolyamra. Hamarosan az Előre SE, majd ipari iskolásként (az autóelektronikai műszerész szakmát tanulta ki) a Bp. Munkaerőtartalékok színeiben versenyzett. Eleinte a hát-, később a gyorsúszásra fektette a hangsúlyt, és edzőjének, az 1969-ben a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába beiktatott Hunyadfi Istvánnak, meg persze nagy akaratának köszönhetően gyorsan fejlődött. Pályafutásában fordulatot hozott, hogy 1953-ban elsajátította a delfinlábtempót, amely nélkülözhetetlen volt a nemzetközi szövetség által ebben az évben önálló versenyszámnak elismert pillangóúszáshoz. Ezzel megtalálta az útját, 1953-tól kezdve többször is megjavította az országos ifjúsági rekordot 100 és 200 méteren. 1954-től a Bp. Kinizsi sportolója volt (1951 és 1956 között ezen a néven futott az FTC). Az 1956-os bajnokságon a legendás Tumpek Györgyöt legyőzve szerzett aranyérmet, sőt 200 méter gyorson, valamint a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként is első lett. Ő léphetett volna a nála hét évvel idősebb, 1954-ben Európa-bajnok Tumpek örökébe.

A három magyar bajnoki cím birtokában és tehetségét elismerve húszévesen részt vehetett az 1956-os melbourne-i olimpián. Már az előfutamban elvérzett 200 méter pillangón és 400 méter gyorson, valamint a 4 × 200 méteres gyorsváltó tagjaként sem úszhatott döntőt. Összehasonlításképp: pillangón 2:31.1 perccel esett ki, míg Tumpek bejutott a fináléba, amelyben 2:23.9-es országos rekordot repesztett, és csak egytized másodperccel maradt le az ezüstről. Megannyi magyar olimpikonhoz hasonlóan Áts Jenő sem tért haza Melbourne-ből, így nemcsak nem lépett Tumpek nyomába, hanem úszópályafutása is idő előtt megszakadt.

Ausztráliában maradva nem hagyott fel mindjárt az úszással, elmondása szerint négy bajnoki címet szerzett, mellette dolgozott, edzősködött és vízilabdázott. Később az amerikai kontinensre költözött, Kanadában pólózott, egyúttal úttörő szerepet játszott trénerként: ő irányította az első, 1963-ban megalakuló válogatottat, de például 1972-ben Münchenben is ő ült a kispadon, ezzel a juharlevelesek első olimpiai szereplésének lehetett részese (a 22 éves játékossal, Csepregi Gáborral együtt). Nem elhanyagolandó, hogy a nemzeti csapatot 1971 és 1974 között vezetve az ország első főállású vízilabdatrénerének vallhatta magát. Később az Egyesült Államokban telepedett le, miután Long Beachben ajánlottak neki munkát a vízilabdasportban. Ott nem tudott kiteljesedni, ezért éttermet és koktélbárt nyitott. Nyugdíjasként sem nyelték el a hullámok, rendszeresen részt vett szeniorversenyeken, például a 2012-es riccionei veterán-világbajnokságon korcsoportjában megnyerte az 50 méter pillangót. 2024-ben beválasztották a kanadai vízilabda Hírességek Csarnokába.

• Arcanum Újságok • olympedia.org • Bakó Jenő – Serényi Péter: Hetvenöt év (Sportpropaganda, 1982)