Major
Veronika

Major Veronika olimpiai bronzérmes, háromszoros junior-világbajnok, Európa-bajnok sportlövő, aki főként a pisztolyos számokban jeleskedik. A 2024-es párizsi olimpián bronzérmet szerzett a nők 25 méteres sportpisztoly versenyszámában, húsz év után szerezve ezzel olimpiai érmet a magyar sportlövészetnek Igaly Diána athéni aranya után.

1
Olimpia
2
1
Világbajnokság
2
4
9
Európa-bajnokság
Születési hely
Keszthely
Születési idő
1997. márc. 19.
Becenév
Vera

Keszthelyen ismerkedett meg a sportággal

1997. március 19-én született Keszthelyen. Édesanyja, Vaska-Pothárn Tímea a keszthelyi kórházban nővérként dolgozik. Édesapja, Major János fiatalon elhunyt gyógyíthatatlan betegségben. Sportkarrierjét 2009-ben kezdte, amikor unokatestvére hatására először ment a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub légpuskás csarnokába. Elsőként Németh Gyula edző kezdett el vele foglalkozni, ő hívta fel rá Keczeli Zoltán figyelmét. Később Győrik Csaba is részt vett a felkészítésében.

Azok a csodálatosan fényes korosztályos évek

2010 januárjában kezdett futócéllövészettel foglalkozni, ebben az évben már országos bajnok lett, 2011-ben szintén korosztályos országos bajnok. A 2012-es junior-vb-n ezüst- és bronzérmes. A 2013-as dániai légfegyveres Európa-bajnokságon kontinensbajnoki címet szerzett, és egy ezüstérmet nyert. 2014-ben, a moszkvai Eb-n elnyerte második és harmadik bajnoki címét. Ugyanebben az évben a granadai világbajnokságon kétszeres világbajnok lett. Megismerkedett a pisztolylövészettel, és a 2015-ös Eb-n arany- és ezüstérmes lett. Ebben az évben már légpisztollyal is versenyzett. 2016-ban a győri Eb-n arany- és bronzérmes lett. A Suhlban rendezett világbajnokságon egy alkalommal megvédte címét, egy alkalommal pedig a negyedik helyen végzett. Légpisztollyal egyéniben ötödik, a debütáló vegyes páros versenyszámban aranyérmes lett. 2017-ben Mariborban rendezték a légfegyveres Európa-bajnokságot, ahol futócéllövészetben két, míg légpisztollyal egy aranyat nyert, így egy versenyen, két különböző szakágban lett Európa-bajnok! Sportpisztollyal a bakui Eb-n bronzérmet szerzett.

Világcsúcs és olimpiai kvóta Tokióra

2018-ban versenyzett először a felnőttek között, a győri Európa-bajnokságon 4. és 5., légpisztollyal a 11. helyet érte el. 2019-ben az újdelhi világkupán sportpisztollyal döntős, világcsúccsal aranyérmes lett, amiért olimpiai kvóta is járt, légpisztollyal szintén az első helyen végzett. Ebben az évben még három vk-érmet nyert: Pekingben ezüst- és bronz-, Rio de Janeiróban aranyérmet szerzett. Az eszéki Eb-n bronzérmet, a bolognai Eb-n pedig ezüstérmet nyert, míg a gyenesdiási futócél-Eb-n megszerezte első bajnoki címét a felnőttek között. 2020-ban a pandémia miatt a legtöbb versenyt elhalasztották, többek között az Európa-bajnokságot és a tokiói olimpiát is. 2021-ben a tokiói olimpián 34. és 35. helyezett lett. 2022-ben három érmet szerzett világkupákon: Kairóban és Bakuban ezüst-, Csangvonban pedig bronzérmet akasztottak a nyakába.

Civil élete

Az iskoláit Keszthelyen végezte. Erőteljesen érdeklődik az egészségügy iránt, középiskoláját is ebben a szellemben választotta. Érettségi után gyógy- és sportmasszőr szakmát szerzett. Jelenleg párkapcsolatban él, de még nem házas. Gyermeke még nem született. Szülővárosában, Keszthelyen lakik.

Irány Párizs

2023 januárjában az ISSF Grand Prix-n első helyezett lett (Ruse, Szlovénia), a februári világkupán (Kairó, Egyiptom) újabb két aranyéremmel gazdagodott. Márciusban a tallinni légfegyveres Európa-bajnokságon egyéniben a 6., csapatban a 3. helyet sikerült megszereznie. 2023 áprilisában a limai világkupán és júniusban az Európai Játékokon (Wroclaw, Lengyelország) 5. helyezést ért el. Az augusztusi világbajnokságon, Bakuban (Azerbajdzsán) egyéniben a 10., csapatban a 3. helyet szerezte meg. A szeptemberi világkupán, (Rio de Janiero, Brazília) 1. és 6. lett, míg a 25 m országos bajnokságon, Budapesten két aranyat nyert. Októberben, a 10 m országos bajnokságon (Budapest) 2., a novemberi világkupadöntőn, Dohában (Katar) 4. helyezett lett. 2023-ban emellett az a megtiszteltetés érte, hogy Keszthely város és Zala vármegye legjobb felnőtt női sportolója lett. 2024-ben is folytatódtak a sikerek, hiszen áprilisban 30 találattal bronzérmes lett, és egyben ötkarikás kvótát szerzett a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a Rio de Janeiróban rendezett olimpiai kvalifikációs versenyén.

Egy pompás bronz Párizsból

A párizsi olimpia első napján a légpisztolyosok döntőjét rendezték, ahová a legjobb eredménnyel a magyar versenyző került be. Ez a finálé nem sikerült a legjobban, végül a nyolcadik helyen zárt. Erősebb számában, a sportpisztolyban is a legjobb alapversennyel büszkélkedhetett, és a fináléra is maradt ereje, az indiai Bhaker elleni szétlövésben jobban összpontosított, amivel megszerezte a bronzérmet. A nyolcadik sorozat után a magyar és az indiai versenyző is egyaránt 28 találattal állt. Ezért egy újabb ötös sorozatot lőttek, az első három lövésből mindketten rontottak egyet, utána Major nem, amivel bebiztosította a harmadik helyét. Igaly Diána athéni győzelme után 20 évvel ismét magyar olimpiai érmet ünnepelhettük. A 2025-ös Chateauroux-i Európa-bajnokságon hatodikként zárt nők 25 méter pisztoly versenyszámában, a csapatversenyben pedig bronzérmes lett a magyar trió.

Nem éreztem jól magam a lőállásban, és ez azért volt, mert jól végeztem a dolgom. Nem azért jöttem, hogy jól érezzem, hanem hogy keményen odategyem magam, büszke vagyok rá, hogy ez sikerült. Nem is lehetnék ennél boldogabb, talán akkor, ha előrébb végzek, de nem is mondok ilyet, mert ez is megríkatott. Azért jöttem, hogy érmet nyerjek, és ezt a célt a végletekig hajtottam magamban.

Díjai, elismerései

• Az év női sportlövője (2016, 2017, 2019, 2024) • Golden Target 2019 • Keszthely és Zala megye év legjobb sportolója 2010 óta • Magyar Arany Érdemkereszt (2024) • Keszthely díszpolgára (2024)

Egyesületei

2009 —
BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub

Eredményei

2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Pisztoly 25 méter pisztoly
35
2020
Tokió
Japán
XXXII. nyári olimpiai játékok
Pisztoly 10 méter légpisztoly
34
2019
Bologna
Olaszország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly női sportpisztoly 30+30 lövés
2
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
pisztoly 25 méter pisztoly nő csapat
4
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter standard pisztoly
5
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
31
2018
Changwon
Dél-Korea
Sportlövő világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
64
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
67
2018
Changwon
Dél-Korea
Sportlövő világbajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
78
2019
Bologna
Olaszország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
2
2021
Eszék
Horvátország
pisztoly 25 méter pisztoly nő csapat
3
2019
Eszék
Horvátország
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
3
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Futócél 10 méter 30+30
4
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Futócél 10 méter 40 vegyes
5
2022
Hamar
Norvégia
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
7
2021
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
7
2022
Wroclaw
Lengyelország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
12
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
12
2020
Wroclaw
Lengyelország
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
16
2024
Győr
pisztoly légpisztoly csapat
1
2020
Wroclaw
Lengyelország
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
6
2023
Baku
Azerbajdzsán
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
2
2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
3
2023
Baku
Azerbajdzsán
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly csapat
4
2019
Bologna
Olaszország
pisztoly női sportpisztoly 30+30 lövés csapat
3
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Pisztoly 10 méter légpisztoly
8
2024
Párizs
Franciaország
XXXIII. nyári olimpiai játékok
Pisztoly 25 méter pisztoly
3
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
7
2022
Hamar
Norvégia
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
11
2022
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
13
2020
Wroclaw
Lengyelország
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
4
2018
Changwon
Dél-Korea
Sportlövő világbajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
32
2018
Changwon
Dél-Korea
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
16
2018
Changwon
Dél-Korea
pisztoly légpisztoly csapat
13
2019
Eszék
Horvátország
10 méteres Európa-bajnokság
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
4
2022
Wroclaw
Lengyelország
Pisztoly 25 méter pisztoly csapat
5
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly csapat
3
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
pisztoly 25 méter pisztoly nő csapat kieséses
2
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter standard pisztoly
2
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
10m Légpisztoly 60
10
2025
Eszék
Horvátország
10 méteres sportlövő Európa-bajnokság
10m Légpisztoly 60
7
2025
Chateauroux
Franciaország
25/50/300m koronglövészet Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
6
2025
Chateauroux
Franciaország
25/50/300m koronglövészet Európa-bajnokság
pisztoly Standard pisztoly 3x20 lövés csapat
3
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Major VeronikaMáthé EditKörtvélyessy Gabriella
Futócél Futóvadlövés 10m 30+30 csapat
3
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Major VeronikaMáthé EditKörtvélyessy Gabriella
Női csapat futócél 40 vegyes
3
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
Major VeronikaAntal Balázs
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
20
2018
Győr
10 méteres Európa-bajnokság
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
6
2019
Gyenesdiás
Futócél- és koronglövő Európa-bajnokság
Futócél 10 méter 40 vegyes
1
2019
Gyenesdiás
Futócél- és koronglövő Európa-bajnokság
Futócél 10 méter 30+30
6
2019
Gyenesdiás
Futócél- és koronglövő Európa-bajnokság
Futócél Futóvadlövés 10m 30+30 csapat
3
2019
Gyenesdiás
Futócél- és koronglövő Európa-bajnokság
Major VeronikaSike József
Futócél 10 méter mix team
8
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
13
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter standard pisztoly
3
2025
Kairó
Egyiptom
pisztoly 25 méter standard pisztoly csapat
2
Összes eredmény