Jákó
Miriam

Jákó Miriam kétszeres junior-Európa-bajnok, junior-világkupa 3. helyezett. Csapatával az Európa-bajnokságok dobogoinak minden fokán állt már, de egy csapat világbajnoki címet is magáénak tudhat.

1
Világbajnokság
1
1
2
Európa-bajnokság
Születési hely
Denver
Születési idő
2004. jan. 31.

A lövészcsaládban lövész lett

Jákó Miriam szülei sportlövők voltak, ott is ismerték meg egymást. Édesapja Jákó Csaba, aki a saját egyesületük, a Cél-Tudat SE-ben főedzőként tevékenykedik. Édesanyja dr. Szakonyi Gerda, az egyesület elnöke, emellett pedig a Szegedi Tudományegyetemen docens. Négyéves korában lőtt először, egy szimulációs berendezésre. 8 évesen volt Romániában az első versenyén, ahol már nyerni akart.

Két hónapos koromban már levittek a szüleim a lőtérre és azóta se távolodtam el a lőpor illatától.

Puskásból pisztolyos

Kezdetben csak légpuskával versenyzett, majd idővel elkezdett a légpisztolyos számokban is versengeni. Mindkét fegyvernemben tehetségesnek bizonyult, hiszen állhatott dobogóra országos szintű versenyeken. 14 éves korától kipróbálta magát az 50 méteres 3 testhelyzetű puska versenyszámokban is, itt érezte először, hogy nehéz minden versenyszámban egyszerre versenyezni, így pisztolyos lett. Még ebben az évben kvalifikálta magát az eszéki junior-Európa-bajnokságra, ahol légpisztoly csapatban 2. helyezést értek el.

Juniorkorában Eb és vb

Az eszéki junior-Európa-bajnokság csak a kezdet volt. 2022-ben, ismét a junior-Európa-bajnokságon, Hamarban légpisztolyos számban első helyezett lett, a 2 fős mix számban, és a 3 fős csapatversenyben is bronzérmesek lettek. A 2022-es 25 méteres tűzfegyveres Eb-n, Wroclawban egyéni Európa-bajnok, csapatban pedig bronzérmesek lettek. A 2021-es perui világbajnokságon egyéni sportpisztoly számban a 6. helyet sikerült megszereznie. 2023-ban, még mindig juniorkorában a csangvoni vb-n a Fábián Sára, Domsits Olívia, Jákó Miriam hármas sportpisztolyban a 3. helyezést érte el.

Nemzetközi sikerek

2021-ben már a felnőttek között mérette meg magát légpisztolyos és sportpisztolyos versenyszámban, ahol az egyéni döntőben és csapatban is bronzérmes lett. 2023-ban következett az újabb felnőtt-Eb, az észtországi Tallinban Major Veronikával és Csonka Zsófiával csapatban bronzérmet szereztek. A 2023-as, bakui vb-n csapatban ezüstérmesek lettek. Egyéni versenyszámban a 26. helyet sikerült megszereznie a légpisztolyos 60 lövéses számban. Ezt követte a 2024-es győri kvótaszerző Európa-bajnokság. Ahol a Major Veronika, Fábián Sára, Jákó Miriam hármas csapatban kiharcolták az Európa-bajnoki címet. Egyéni légpisztolyos döntőben pedig 5. helyezést sikerült elérnie, egy hajszállal maradt le a párizsi olimpiai kvótától. Az olimpiai kvalifikációs számok értékelése után nem állt meg az élet, még ebben az évben a hagyományos csapatversenyben szerzett bronzérem után a Jákó Miriam, Major Veronika, Sike Renáta trió egy ezüstöt is begyűjtött a sportlövők eszéki Európa-bajnokságán. 2025-ben sikeresen vett részt sportlövő versenyeken: bronzérmet szerzett a junior női puska, pisztoly és korong Európa-bajnokságon, valamint egy junior világkupa-versenyen is bronzérmet nyert 25 méter pisztoly versenyszámban. Emellett harmadik lett az első Európa-bajnoki válogatón.

Egyesületei

2014 —
Cél-Tudat SE

Eredményei

2024
Győr
pisztoly légpisztoly csapat
1
2023
Baku
Azerbajdzsán
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
2
2021
Lohja
Finnország
10 méteres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
14
2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
22
2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly mix (vegyespáros)
9
2023
Tallinn
Észtország
10m légfegyveres Európa-bajnokság
pisztoly 10 méter légpisztoly csapat
3
2023
Baku
Azerbajdzsán
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
26
2023
Baku
Azerbajdzsán
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
14
2023
Baku
Azerbajdzsán
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly csapat
4
2024
Győr
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 10 méter légpisztoly
5
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly csapat
3
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
pisztoly 25 méter pisztoly nő csapat kieséses
2
2024
Eszék
Horvátország
Sportlövő Európa-bajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
15
2025
Kairó
Egyiptom
Sportlövő-világbajnokság
Pisztoly 25 méter pisztoly
58
Összes eredmény