A kezdetek
A versenyszerű sportolást a MOVE Ceglédi SE úszójaként és vízilabdázójaként kezdte. 1946-tól a Ceglédi Vasutas Sport Egyesület úszója és öttusázója, majd a fővárosban a Budapesti Épületszerelő, később a Budapesti Fáklya öttusázója, egyúttal 1950-től a Budapesti Petőfi vívója, illetve 1954-től a Budapesti Traktor sportlovasa lett. Kiemelkedő sporteredményeket öttusázásban ért el.
A sport bűvöletében
1947-től 1956-ig szerepelt a magyar válogatottban. Öttusázóként részt vett az 1948. évi és az 1952. évi nyári olimpiai játékokon. Helsinkiben egyéniben a harmadik helyen végzett és tagja volt a sportág első magyar olimpiai bajnoki címét nyerő csapatnak is. Kevés magyar sportolónak adatott meg, hogy két sportágban is szerepelhessen a nyári ötkarikás játékokon. Szondy István kivételes képességekkel rendelkezett és mindig is nagyon büszke volt arra, hogy történelmet írt azzal, hogy 1952-ben, Helsinkiben tagja lehetett az első olimpiai aranyérmet nyert öttusa-válogatottnak. Olimpiai sikerei mellett a világbajnokságokon négy érmet – köztük csapatban két aranyérmet – nyert. Az 1956. évi olimpián a Melbourne helyett Stockholmban rendezett lovas versenyeken indult.
1956-ban az olimpiai lovasversenyen állt rajthoz és az utolsó vele készített interjúk egyikében a következőket mondta: „Akkor még nem tudtam, hogy ez mekkora dolog. Természetes volt, hogy egy másik sportágban is elindulok, mert jól ment abban az időben. Nem lettem helyezett, ami miatt akkor csalódott voltam. Ma viszont könnyes szemmel gondolok azokra a pillanatokra. Szerettem a sportot, szerettem versenyezni, az öttusa lett a nagy szerelem, a lovakat pedig világ életemben nagyon szerettem. Az egy olyan időszak volt a pályafutásomban, ami bízom benne, hogy ösztönző lehet a mai fiatalok számára is.”
“„
A példakép
A mai fiatalok számára azért is lehet igazi példakép Szondy István, mert négy világbajnokságon szerzett éremmel is büszkélkedhetett. 1953-ban, Santo Domingóban egyéniben ezüstérmes, 1954-ben pedig szintén egyéniben Budapesten lett bronzérmes. Csapatban két aranyérmet szerzett, 1954-ben Budapesten és 1955-ben Zürichben. 1947-ben került be a magyar válogatottba és kilenc éven keresztül állt a nemzeti válogatott szolgálatában. 1956-ban Németországba költözött. Ott előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen, a vívószakosztály vezetőedzője volt, és a német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A 80-as évek elejétől mind gyakrabban járt Magyarországra, 1999 őszén végleg hazatelepült. Rehabilitált honvéd hadnagy volt. 1987-ben vonult nyugdíjba. Miután hazaköltözött, élete hátralévő részében Magyarországon élt. A magyar öttusa örökös bajnoka. Pályafutása elismeréseként szülővárosa, Berettyóújfalu és Cegléd is a díszpolgárává választotta. Az egész öttusasport meghatározó alakja, aki remek humorral és mindvégig lenyűgöző kedvességgel élte életét. „Ha egyszer elmegyek, akkor elégedett emberként távozom majd. Nekem a család és a sport jelentett és adott mindent. Megpróbáltam én is adni és visszaadni, remélem, hogy sikerült.” – mondta szintén egyik utolsó interjújában."
Emlékére
Berettyóújfalun emléktölgy és emlékhely (Olimpiai liget, Bessenyei lakótelep), a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán (I. kerület, Kapisztrán tér 2-4.) elhelyezett, a Ceglédi Sportcsarnokban és Sportmúzeumban, valamint a Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda előcsarnokában az olimpiai és világbajnok öttusázók tiszteletére elhelyezett emléktábla őrzi nevét.
Cegléden, a Széchenyi úti Kálvária temetőben helyezték örök nyugalomra.