Orczán

László

Orczán László Budapesten született, 1912. február 5-én. Már bajnok versenyzőként egyszer elárulta, hogy nyolcévesen már biciklitulajdonosnak mondhatta magát: „Két öreg futball-labdát, amit magam tákoltam össze, »jó áron« eladtam, azután a szüleimtől is kaptam egy kis pénzt, és így vettem egy kerékpárt.” Tizenhét évesen, a Törekvés SE kerékpárosaként kezdte sportpályafutását, később sem váltott klubot. Kiegészítő sportágként gyorskorcsolyázással is foglalkozott, 1933-ban a magyar bajnokságban a negyedik helyen végzett. Kerékpározásban kezdetben főleg országúti versenyeken vett részt. Tizennyolc évesen megnyerte a Budapest–Siófok 100 km-es országúti versenyt, majd mindössze 19 évesen, 1931-ben az egyéni országúti bajnokságot. 1933-ban harmadik lett a Tour de Hongrie-n, és tagja volt a csapatversenyt megnyerő magyar válogatottnak. A MÁV északi főműhelyében esztergályosként dolgozó ifjú klasszis munkatársai nem mindennapi módon ismerték el teljesítményét. A verseny után először a műhelybe lépve virágokkal feldíszítve várta az esztergapadja, előtte a következő felirattal: „A Tour de Hongrie-n aratott győzelméért elismerésül Lacikának. A kollégák.”

1935-ben majdnem tragikus fordulatot vett a pályafutása, miután egy verseny után, az öltözőfolyosón egy ismeretlen ember a sötétből kiugrott és hátulról késsel kétszer teljes erővel Orczán testébe szúrt. Az egyik szúrás a jobb mellébe, a másík az oldalába hatolt. Ugyan sebesüléseit az orvosok életveszélyesnek minősítették, de Orczán felépült és folytatni tudta a versenyzést.

Az országúti sikerek ellenére folytatta a versenyzést a pályán is. 1935-ben és 1936-ban országos bajnokságot nyert az 1000 méteres időfutamban, 1937-ben pedig első helyen végzett sprintben. 1936-ban világcsúcsot állított fel az 1000 méteres időfutamban, így a berlini olimpiára esélyesként ment ki, de rossz rajtja miatt ebben a versenyszámban az ötödik, csapatüldözésben pedig hetedik helyen végzett. Sajnos, a pályafutása nemhogy lendületet nem kapott, végérvényesen meg is tört, így a nemzetközi berobbanásról szőtt álmai sem valósultak meg. Az egyik elnökségi taggal szemben tanúsított magatartása miatt 1936 októberében 1937. június 1-jéig eltiltották. Utána dacból megszerezte negyedik, egyúttal utolsó bajnoki címét (az elsőt és egyetlent repülőversenyben). A következő évben csak augusztusban indult először fajsúlyos megméretésen, 1939-ben pedig – 27 évesen – eltűnt egy időre a pályákról és az országútról.

1940-ben Magyar kerékpársport címmel könyvet írt szeretett sportágáról. Ahogy akkor nyilatkozta, a kerékpársport technikájáról, a versenytaktikáról és a stílusról fogalmazta meg gondolatait, felhasználva klasszisokkal (Lucien Michard, Walter Rütt, Piet Moeskops) folytatott beszélgetéseit. 1941 és 1942 között szövetségi edzőként dolgozott. A második világháború után az MTE kerékpár szakosztályánál edzősködött, gyorskorcsolyában pedig pályabíróként tevékenykedett. Hosszú időn át kerékpárüzletet és -műhelyt működtetett a Garay téren. Még az 1980-as években is sokszor hangoztatta a magyar kerékpársport hiányosságait célkeresztbe helyező kritikus véleményét. Foglalkozását tekintve gépésztechnikus volt, a MÁV-nál dolgozott, gőz- majd később dieselmozdonyokkal foglalkozott. Több szabadalom is fűződik a nevéhez. 1940-ben országúton, terepen és pályán egyaránt használható kerékpárt fejlesztett ki. Már idős korában, mosógéphez, valamint háztartási és ipari tisztító/mosó/szárító berendezéshez kapcsolódó két találmányát jegyezték be. Felesége Preisinger Terézia volt, aki Orczy Teréz művésznéven a Magyar Rádió rádiószínészeként szerzett hírnevet.

Sporthirlap, 1931. július 30. Ujság, 1935. július 20. Népszabadság, 1984. december 16. Nemzeti Sport, 2022. február 7.