Nehéz kezdet
Pfeffer Anna eredetileg evezős szeretett volna lenni, ám miután csaknem 18 évesen próbált egyesületet találni magának, a kora miatt sehol sem fogadták. Egyik gimnáziumi osztálytársa javaslatára kezdett el kajakozni 1963-ban a Ganz-MÁVAG színeiben, és szorgalmának köszönhetően 1966-ban már világbajnokságon indult, sőt, érmet nyert: Benkő Katalinnal lett harmadik K–2 500 méteren.
Eredményességében szerepet játszott sajátos technikája, amely kevésbé az erőn, sokkal inkább a lendületességen alapult, s amelyet példaképétől, Hesz Mihálytól igyekezett ellesni, és az edzéseken tökéletesíteni. Később úgy emlékezett vissza az első időszakra, hogy nehéz évek voltak, mert miután szinte a semmiből hirtelen robbant be a mezőnybe, a riválisok ellenségként tekintettek rá.
„Egyfolytában kételkedtem magamban, már csak amiatt is, hogy későn kezdtem. Aztán sorra veszítettem el a támogatóimat, a Ganz-MÁVAG-ban az edzőmet, majd a következő tréneremet, Granek Istvánt. Ezt követően jóformán egyedül készültem, mert jobbára csak a többiek edzőpartnere voltam a tréningeken” – idézte fel az első időszak nehézségeit egyik interjújában Pfeffer Anna.
“
„
Mindhárom olimpiáján érmet szerzett
Kitartása, szorgalma és a sok befektetett munka végül meghozta a gyümölcsét: valamennyi olimpiáról, amelyen elindult, éremmel tért haza. Az 1968-as mexikóvárosi játékokon K–1 és Rozsnyói Katalinnal K–2 500 méteren is éremesélyesnek számított, azonban az egyes balul sült el: a hajójával beborult a vízbe, így nem tudta befejezni a versenyt.
„A borulás utáni percek bizonyára nagyon rosszak voltak, de amikor odaálltunk a páros rajtjához, már nem töprengtem a történteken. Emlékszem, hogy a pálya vége nagyon nehéz volt, ahogy máig bennem él a nagy öröm is, amit a célba érkezéskor éreztem” – emlékezett vissza első ötkarikás érmére, amelyet hatalmas csatában nyertek meg, a 3. helyezett szovjeteket ugyanis egyetlen századdal előzte meg a magyar hajó.
“
„
Az 1972-es müncheni játékokat megelőző évben jó barátnőjével, Hollósy Katalinnal világbajnoki címet nyert K–2 500 méteren, így a kettős az olimpián is dobogóesélyes volt, végül éppen lecsúszva az éremről, a 4. helyen ért célba, amit hatalmas csalódásként éltek meg. Münchenben egyéniben jött ki jobban a lépés Pfeffernek, a K–1 500 méteres viadalt követően állhatott fel a dobogó alsó fokára.
1975-ben abba akarta hagyni a kajakozást, de egy betegségből éppen az edzések hatására gyógyult ki, így a folytatás mellett döntött. Jól tette, hiszen az 1976-os montreali játékokon Rajnai Klárával lett ezüstérmes K–2 500 méteren.
Külföldre költözött
A harmadik olimpiája után befejezte a pályafutását. Testnevelő tanári és kajak-kenu szakedzői képesítést is szerzett. Edzőként egyetlen évig dolgozott, utána eltávolodott a sportágtól, és a pedagóguspályán találta meg a számítását. Az 1990-es évek elején Ausztriába költözött a családjával, a mai napig Burgenlandban él.
