A királyszám trónörököse
A családi hagyományokat követve ragadott lapátot kilencévesen Kopasz Bálint, aki korábbi kajakozó szülei, Demeter Irén és Kopasz Péter segédletével kezdett el ismerkedni a sportággal Algyőn, és utóbb úgy nyilatkozott: rögtön magával ragadta a vízi sport közege. Tizenkét éves koráig a szülők közösen foglalkoztak a kiemelkedően tehetséges fiukkal, akinek felkészítését ezt követően édesanyja folytatta. Tizenöt évesen két sportágban is országos bajnoki címet szerzett: a kajak-kenu mellett atlétikában, mezei futásban is korosztálya legjobbja volt. Két évvel később, 2014-ben érmet nyert az ifjúsági Európa-bajnokságon: négyesben volt harmadik, míg K–1 1000 méteren a hatodik helyen végzett. Egy évre rá, a 2015-ös portugáliai ifi vb-n 1000 egyesben nyert aranyérmével a szakma számára egyértelművé tette: övé a jövő a királyszámban.
Egyre feljebb a vb-aranyig
Rövid ideig tartó utánpótlás-karriert követően berobbant a felnőttek közé, tizenkilenc évesen a 2016-os Európa-bajnokságon bronzérmes lett, és kijutott pályafutása első olimpiájára, a Rio de Janeiró-i játékokra, ahol a 10. helyen végzett K–1 1000 méteren. 2017-ben Szegeden világkupaversenyt nyert 1000 méteren, az Eb-n 1000 és 500 méteren is bronzérmes lett, míg a racicei világbajnokságon – sérült kézzel versenyezve – 5.-ként zárt ezren. A folytatásban egyre stabilabb és érettebb kajakozással lépdelt előre a világversenyeken: a 2018-as Eb-n ezüstérmes, a vb-n a dobogóról éppen lemaradva a 4. lett. A 2019-es minszki Európai Játékokon – amelynek viadalait Európa-bajnokságnak ismerte el az Európai Kajak-Kenu Szövetség – K–1 1000 és 5000 méteren is győzött az áprilistól győri színekben versenyző kajakos. 2019-ben a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon pazar versenyzéssel diadalmaskodott – eredményének köszönhetően 22 év után lett újra magyar világbajnoka a királyszámnak. Ezután szeptemberben a tokiói előolimpián sem talált legyőzőre.
Olimpiai diadal K–1 1000 méteren – 53 év után
A koronavírus sújtotta 2020-as évben egy csalódást is el kellett könyvelnie: az augusztusi országos bajnokságon négy év után kapott ki hazai vízen, miután a K–1 1000 méter döntőjében alulmaradt Varga Ádámmal szemben. A KSI tehetsége ezt követően a 2021-es olimpiai válogatóviadalon is legyőzte, ám – miután Tokióban a sportág történetében először nemzetenként két hajó indulhatott – az ötkarikás részvétele nem forgott veszélyben. Az Európa-bajnokságon mindenesetre tekintélynövelő győzelmeket aratott: aranyérmes lett K–1 1000 és 500 méteren is. Az itthon az Év kajakosának addig négyszer (2016, 2018, 2019, 2020) is megválasztott klasszis 2021 augusztusában a tokiói Tengeri Evezősközpontban beváltotta a hozzá fűzött reményeket: Varga Ádámot megelőzve lett az 1000 egyes olimpiai bajnoka. A szorgalom, az alázat és a profizmus 24 éves mintaképe a szám első magyar ötkarikás győztese lett Hesz Mihály 1968-as diadala óta. Ráadásként a Nádas Bencével alkotott, újonnan alakuló párosa a 4. helyen ért célba K–2 1000 méteren.
Elképesztő, felemelő érzés olimpiai bajnoknak lenni. Ez a lehető legnagyobb boldogság. Édesanyám az edzőm kilencéves korom óta, rengeteg munkája van ebben.
„„
Vb-arany, majd olimpiai kvóta párosban
Az olimpiát követő évben sem engedett ki, sőt! A 2022-es világbajnokságon visszaszerezte trónját K–1 1000 méteren (2021-ben, az ötkarikás játékokat követő vb-n ezüstérmes lett), és Nádassal az új olimpiai számban, K–2 500 méteren is világbajnoki győzelmet ünnepelhetett. Kimagasló teljesítményét megismételte az Európa-bajnokságon is, ahol szintén mindkét ötkarikás számban diadalmaskodott.
A 2023-as szezon nem indult jól a királyszám klasszisának: mindkét – válogatónak minősülő – világkupaversenyen hazai riválisa, Varga Ádám mögött ért célba. Így 2017 óta először fordult elő, hogy nem ő szerzett jogot K–1 1000 méteren a vb-indulásra. A duisburgi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon egyesben 500 méteren indult, és pályafutása során először ünnepelhetett vb-címet fél kilométeren. Párosban ugyanakkor ötkarikás indulási jogosultságért versenyezhetett: a Nádas Bencével K–2 500 méteren nyert ezüstérme egyben kvótát ért a 2024-es párizsi játékokra.
Dostál ereje meglepte Párizsban
Kopasz Bálint lehetett volna a sportág történetében a negyedik, akinek sikerül az olimpiai címvédés a királyszámban. A cseh Josef Dostál ereje azonban meglepte Párizsban, sőt az utolsó száz méteren Varga Ádám is elé került, így a bronzzal kellett beérnie. A verseny után így nyilatkozott: „Az erőszintem hiányzott, főleg az utolsó kétszáz méteren. Az állóképességem szerintem kiváló volt, mint mindig. Erről vagyok híres. Rengeteget edzettem, úgyhogy ebben nem lehet hibát találni. Egyszerűen elment az erőm az utolsó kétszáz méteren.”
Sporttörténelmi harmadik vb-siker
Noha a párizsi olimpiát követő évet edző-édesanyjával „pihenősebbre” tervezte meg, a szezon fő versenyén, a milánói világbajnokságon magyar sporttörténelmet írt: 2019 és 2022 után 2025-ben sem volt nála gyorsabb K–1 1000 méteren – harmadik vb-aranyával ő lett a királyszám valaha volt legeredményesebb magyarja.
Díjai, elismerései
• Az Év magyar kajakozója (2016, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2025)
• A magyar kajak-kenu sport Örökös bajnoka (2021)
• A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2021)
• Algyő díszpolgára (2021)
• A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje (2024)
