Hamar kenu lett a kajakból
Juhász Istvánt a gyerekkorában kajakozó édesapja 2014 nyarán vitte le a paksi vízitelepre, ahol először őt is kajakba ültették. Edzői javaslatra hamar a kenura váltott, ami jobban is tetszett neki, s miután apukája megmutatta neki a Kolonics György életéről szóló – akkoriban készült – filmet, inspiráló példaképre is lelt a kenus legenda személyében. A folytatásban pedig kitűnő alapokat kapott Feil Imrétől.
Két társsal is ifi vb-t nyert
Pályafutása fontos éve volt a 2020-as, ekkor – immár Meczker András tanítványaként – nyerte az első magyar bajnoki címét, és kijutott az Olimpiai Reménységek Versenyére, ahol C–1 500 és 1000 méteren is ezüstérmes lett. Egy évre rá serdülőként lapátolt az ifi világbajnokságon 4. helyen végző C–4 500 méteres egységben. 2022-ben Molnár Csanáddal egy hajóban ifi világbajnoki címet szerzett C–2 500 és 1000 méteren is. 2023-ban Lugosi Gergellyel Eb-t nyert és megvédte a vb-címét 500 méteren. Ebben az évben egyesben is jeleskedett: C–1 1000 méteren vb- és Eb-ezüstérmes lett, míg 500-on is összelapátolt egy világbajnoki 2. helyet.
Értékes vb- és Eb-érmek a felnőttek között
2024-ben – amellett, hogy Molnár Csanáddal U23-as Eb-bronzot nyert C–2 500 méteren – a felnőttek között is bemutatkozott: a C–4 500 méteren versenyző vegyes kvartett tagjaként lett világbajnoki 5. helyezett. Az év őszén próbálta ki először a párost klubtársával, Kollár Kristóffal, akivel a 2025-ös évadra egy hajóba térdelt, ami telitalálatnak bizonyult. Bedecs Ferenc tanítványai előbb kiharcolták a racicei Eb-indulás jogát, és bronzérmesek lettek a párosok olimpiai számában, és egy ezüstöt is szereztek az 500 méteren versenyző vegyes négyessel. Az év fő viadalán, a milánói világbajnokságon az ötkarikás számban bronzérmet nyert az egység, míg Fejes Dániellel és Hajdu Jonatánnal kiegészülve, C–4 500 méteren világbajnoki címet szereztek a fiatal kenusok. Az esztendő végén Kollárral együtt az év hazai férfi kenusának választott Juhász István így értékelte a 2025-ös szezonját:
A felnőtt-világbajnoki cím és az ötszáz páros hasonlóan értékes bronzérme áttörés volt a pályafutásomban. A vébé után még jó ideig minden nap eszembe jutottak a futamok. Arra is büszke vagyok, hogy az Európa-bajnokságon minden idők legjobb magyar eredményével lettünk érmesek.
„„
