A sportág első magyar olimpiai érmese
A sportág első olimpiai érmese – Varga Ferenc párjaként – a Kandó Kálmán Híradástechnikai Technikumban tanult, és közben az Elektromos Műveknél dolgozott villanyszerelőként. Innen került a kajak közelébe 1945-ben, mivel munkahelyének volt ilyen szakosztálya, majd 1946-tól már versenyzett is, de inkább csak hobbiból. 1949-ben bekerült az OTSB által összeállított válogatott keretbe.
1950-ben behívták katonának, ahonnan nem volt esély az edzések látogatására, ezért letett a sportolói pályafutásról. Visszaemlékezéséből kiderült, hogy „megjelent egy Domonkos nevű tiszt”, majd a Gurovits, Granek István, Kulcsár János és Andrássy Gyula négyes összefogva 1950-ben megalapította a Bp. Honvéd kajak-kenu szakosztályát.
Társaival szép sikereket értek el, az 1950-es bajnokságon rögtön aranyérmesek lettet K-4 1000 és 10 000 méteren. Innen egyenes út vezetett az 1952-es olimpiai játékokra való felkészüléshez, Helsinkiben egyesben tervezett rajthoz állni. Ám a kiváló kajakos, Varga Ferenc megkereste őt, hogy egyesben nem visznek ki senkit az olimpiára, ezért üljenek össze K-2 tízezer méteren. Az olimpiai részvétel érdekében Gurovits beleegyezett, mert nem akart lemondani a lehetőségről. Helsinkiben pedig a 18 egységet felvonultató mezőnyben a nem összeszokott páros megszerezte a magyar kajak-kenu sport első érmét, amelyről Gurovits így nyilatkozott: „akkor ez volt a reális eredmény”.
Viharos évek
A pályafutásnak egy mindent elsöprő szerelem, és az akkori magyar valóság vetett véget. Már ismert sportolóként találkozott a Margit-szigeten a kor legígéretesebb versenyzőjével, egyben a magyar gyorskorcsolyasport első női bajnokával, Földváry-Boér Máriával. Mária családi háttere miatt rendszeridegennek számított, az akkori politikai helyzet pedig nemcsak az ő, hanem vőlegénye sportkarrierjét is kikezdte. Addigi párostársa 1955 májusában, egy bécsi verseny előtt közölte vele, hogy többet nem fogják a válogatottba hívni, a pontos indokot ma sem lehet tudni. Ekkor fejezte be az élsportot, és a Néphadsereg nevű napilapnál riporterként kezdett dolgozni. Aztán megint közbe szólt a történelem.
Az újságnál 1956 szeptemberében előbb felmondtak neki, majd a forradalom kitörése után, immár Magyar Honvédnak átkeresztelt laphoz visszahívták. A szerkesztőséget november 26-án körbevették a tankok, épphogy sikerült elmenekülnie, hogy aztán másnap várandós feleségével és anyósával, valamint egy hátizsákkal útra keljenek az osztrák határ felé. Az innsbrucki menekülttáborból egy svájci sporttárs segítségével Zürichbe kerültek, és letelepedtek.
A svájci magyaroknak is segített
Gurovits Svájcban már csak hobbiból sportolt, de alapított, majd 25 éven át működtetett egy magyar sportklubot, ahol az ott élő magyaroknak a beilleszkedést is segítve biztosított sportolási lehetőséget.
Esti iskolában a munka és a család mellett előbb géptervezést tanult, majd elsajátította a számítógépes géptervezést is. Egy tervezőirodánál dolgozott 33 éven keresztül, és nagy megbecsülést vívott ki magának, még nyugdíj után is besegített, ha kellett. Évente hazautaztak feleségével, és idejük nagy részét balatonföldvári nyaralójukban töltötték. Két fiuk született. Hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el 2021-ben. Gurovits József halálának egyéves évfordulóján így emlékezett egykori társára Varga Ferenc:
„A magyar bajnokságokon általában én nyertem a hosszú távot, és egyszer megkért, hogy segítsek neki, majd második lett. Együtt tréningeztünk, és felajánlottam neki, hogy csináljunk egy párost, így ültünk össze. Az olimpián ferdén állt a rajtvonal, mintegy ötven-nyolcvan méterre elment tőlünk a mezőny, de utolértük a többieket. Szerettem vele evezni, jó páros voltunk!”
“„