Csányi

György

Csányi György 1922. március 7-én született Budapesten, és a kunszentmiklósi református gimnáziumban kezdett el komolyabban sportolni testnevelő tanára, Miklóssy János hatására. 1936-ban, tizennégy évesen viszont csak azért került be az iskolai atlétikacsapatba, mert egyik társa lebetegedett, ehhez képest a távolugrást első versenyén megnyerte. Elsősorban azonban sprinter volt, és a fővárosban is felfigyeltek az eredményeire, 1940-ben leigazolta az UTE, de akkor mér egy ideje a klub edzője, Leichtag József edzéstervei szerint készült. A következő évben remek eredménnyel, 10.6-tal megnyerte a száz méteres országos bajnokságot, 1943-ban azonban be kellett vonulnia katonának, csak a második világháború után tudta folytatni a sportolói pályafutását. Nem is akárhogyan: csapattársa unszolására, bemelegítés nélkül, szinte az utcáról beesve nyerte meg első versenyét. Ezután kezdett kialakulni egy sikeres 4x100-as magyar váltó, amelyben Csányi mellett ekkor még Tima Ferenc, Bartha László és Goldoványi Béla kapott helyet, és amely két főiskolai világbajnokságon, 1947-ben és 1949-ben sem talált legyőzőre. Ez a négyes indulhatott az 1948-as londoni olimpián is, ahol az győztes amerikaiak túlváltás miatti kizárásának köszönhetően a dobogó harmadik fokára állhattak, de a rivális sikeres fellebbezése miatt végül három nap múlva vissza kellett adniuk az érmeket, és negyedikek lettek.

Ekkor kezdték el őket "villámikrekként" emlegetni, amelynek 1951-re alakult ki a klasszikus felállása, Csányi és Goldoványi mellé Zarándi László és Varasdi Géza került be a csapatba, ez a összeállítás 1956-ig javarészt így is maradt. A kvartett az 1952-es helsinki olimpián már ténylegesen a dobogóra állhatott, rossz kezdés után 40.5-ös országos csúccsal harmadikként végeztek az Egyesült Államok és a Szovjetunió 4x100-as váltói mögött. „Zarándi még ötödiknek váltott, Varasdi már negyediknek. Csányit behozta a francia Yves Camus, de azután Goldoványi ledolgozta hátrányát, és megelőzte nemcsak a franciákat, hanem a felnyomult angolokat is” – írta beszámolójában a korabeli Magyar Nemzet. Csányi egyébként mindkét olimpián száz méteres síkfutásban is indult, a magyar atlétika aranycsapata pedig az elkövetkező két évben veretlen volt, másik legnagyobb sikereként 1954-ben megnyerte a berni Európa-bajnokságot is.

Csányi György a 4x100 méteres magyar váltó legidősebb tagjakét szinte csapatkapitányi posztot töltött be, ő volt az összetartó erő. Az 1956-os, Melbourne-i olimpián már helyezetlenül végeztek, igaz, egy változás volt a felállásban, Jakabfy Sándor vette át Zarándi helyét, Csányi pedig már harmincnégy éves volt, így hazatérése után vissza is vonult, a magyar sprint nagy korszaka pedig véget ért. Csányi ezután edzőként dolgozott az Újpesti Dózsa, majd a Vasas Izzó csapataiban, de ezzel párhuzamosan könyvelőként is az Egyesült Izzóban, majd a rendőrségen folytatta pályafutását, ahol alezredesi rangig vitte. Ötvenhat évesen, 1978. december 13-án egy teremfutball-mérkőzésre készült, mikor bemelegítés után rosszul lett, és megállt a szíve.

• 4x magyar bajnok 100 méteren (1941, 1945, 1948, 1949) • 3x magyar bajnok 200 méteren (1941, 1945, 1949) • magyar bajnok távolugrásban (1956) • 2x magyar bajnok távolugrásban, csapatban (1949, 1950) • 4x magyar bajnok 4×100 m váltóban (1945, 1952, 1953, 1954) • magyar bajnok 4×200 m váltóban (1946) • Magyar Köztársasági Érdemérem ezüst fokozat (1947) • Magyar Köztársasági Sportérdemérem ezüst fokozat (1949)