Majsai

Károly

Majsai Károly 1955. január 26-án született Majsai Károly és Szénási Margit gyermekeként. Az útja Hódmezővásárhelyről vezetett egy-egy paralimpiai ezüst- és bronzéremhez. Majsai Károly ősélménye az asztalitenisszel kapcsolatban egészen klasszikus: 10 éves volt, amikor két pedagóguscsalád közös nyaralásán az öt gyermek az alagsorban talált egy asztalt – attól kezdve két héten át el sem lehetett mozdítani őket onnan. Az általános iskolában, Szalkszentmártonban nyolcadikos korára már falubajnokká nőtte ki magát és teljesen beleszeretett a sportágba. El tudta vele tüntetni a sérültségét, bárkivel játszhatott, és rengeteget mozoghatott közben. 1969-ben felkerült Budapestre és a középiskolában bekerült az iskolai csapatba és kerületi versenyekre járt. 1972-től kezdett el versenyszerűen pingpongozni a Pénzügyőrben, Herendi Iván kezei alatt.

4-5 éven belül rendszeres NBII-es játékossá vált, hogy aztán 1979-től már játékos-edzőként funkcionáljon a klubnál – köszönhetően annak, hogy egy évvel korábban elvégezte az edzői képesítést (eközben voltak olyan időszakok, hogy mellette öt másodállást is elvállalt). 1982-ben váltott, elhagyta nevelőegyesületét az óbudai MMG AM kedvéért, de ez rövid kitérő volt: egy év elteltével a Medicor edzőt keresett, ő pedig rábólintott az ajánlatra és folytatta a korábban félbehagyott játékos-edzői karrierjét három éven keresztül. Szerződése lejártával visszatért az MMG-hez, amelynek 2012-ig tagja maradt (az évek folyamán a klub futott Óbudai Petőfi és Állami Nyomda néven is). Pályafutása végén a Tipográfia színeiben az NBIII-ban mutathatta még meg magát, mielőtt 2017-ben, 45 évnyi megszakítás nélküli versenyzést követően visszavonult.

A 45 évből 14-et töltött el a parasport világában: 1982 és 1996 között játszott az asztaliteniszezők 9-es kategóriájában. Négy paralimpián - New York, Szöul, Barcelona, Atlanta – vett részt, amelyekről egy ezüsttel és egy bronzzal térhetett haza. A világbajnokságokon ugyanilyen éremkollekciót gyűjtött, míg Európa-bajnokságokon két aranyat, három ezüstöt és négy bronzot nyert. Az első lépések, ugyanakkor, közel sem voltak könnyűek. Majsai, mivel sérültsége mérsékelten akadályozta a mozgásban, tíz éve asztaliteniszezett már, amikor Tauber Zoltán, Magyarország első paralimpiai bajnoka meginvitálta egy, a mozgássérültek számára rendezett országos bajnokságra. Eleinte kétkedve tekintett az ötletre, rengeteg lelki harcot kellett megvívnia, hogy elfogadja magát, elfogadja a meghívót és otthonára találjon a parasportolók között. Amikor ez megtörtént, elindult egy sikertörténet: rögtön az első ob-t megnyerte, majd az 1983-as, ingolstadti Európa-bajnokságon két ezüstöt és egy bronzot szerzett, aminek köszönhetően éremeséllyel utazhatott New Yorkba.

Az 1984-es paralimpia (Fáklya Világjátékok) élete első meghatározó élményévé vált. A repülőtéri fogadtatás, az út a versenyek helyszínére, a megnyitó, a záróünnepség és a lebonyolítás mind-mind olyanok voltak, amihez mérhetőt korábban nem tapasztalt. Újra megerősítette a döntését, hogy igenis érdemes a parasportra fókuszálni. Ráadásul az ép magyar sportolóknak a korbéli politikai feszültségnek köszönhetően kimaradt az azévi olimpia, így különösen nagy érték volt, hogy a paralimpiai csapat kiutazhatott versenyezni. Maga a verseny sem okozott csalódást: kisebb sérülésből lábadozva, Szepesi Attilával párban egészen a döntőig meneteltek – ahol csupán azok a németek tudták megállítani őket, akikkel egyébként Ingolstadtban is kiélezett mérkőzéseket játszottak.

Majsai Károly pályafutásának legszebb emléke az 1988-as szöuli paralimpia. Ez volt az első alkalom, hogy az ép sportolók versenyeinek helyszínein rendezték meg a paralimpiai számokat is – így nem csak az ünnepségek voltak sokkal nagyobb volumenűek, hanem a mérkőzéseket is jóval több néző előtt játszották le, ami hatalmas élményként szolgált az indulóknak. Nem mellékesen pedig maga az asztalitenisz-torna is jobb szájízzel zárult. 1985-től új partnerrel, Erdős Lajossal alkotta a csapatot Majsai – Dél-Koreában természetesen már ebben a felállásban játszottak. A csoportban kikaptak Kínától, majd a továbbjutásért vívott meccsen szorosan, de legyőzték a régi rivális németeket. Szöulban vezették be, hogy míg korábban hagyományosan két harmadik helyezettet hirdettek, addig itt a bronzéremért meg kellett mérkőzni. Az elődöntős vereséget követően volt még egy párharc – újra Kína ellen. Ezúttal viszont Majsai és Erdős győzedelmeskedett, 3-2-es arányban, ami feltette a koronát a dél-koreai kalandra.

A legjobb formában Barcelonába érkezett. Az 1992-es paralimpián remekül pingpongozott és 14-ből 11 mérkőzését meg is nyerte – balszerencséjére mindhárom veresége kritikus pillanatban, kétszer a negyeddöntőben, egyszer pedig a nyolcaddöntőben érkezett, így a spanyolországi játékokat érem nélkül zárta. Négy évvel később, Atlantában már több nehezítő tényező is megjelent: a csapatoknál összevonták a 9-es és a 10-es kategóriát. Egyéniben pedig olyan versenyzők jelentek meg, akik az épek között is hazájuk élvonalába tartoztak – így ezen a paralimpián már az egyéni negyeddöntő is tisztes eredménynek számított.

Atlantát követően kétéves pihenőre vonult, miközben átalakították a pontrendszer kalkulációját, így már nem volt lehetősége kvalifikálnia magát a Sydney-i paralimpiára. 2004-ben lett volna esélye szabadkártyával indulnia Athénban, azonban a szövetségi kapitány végül Csonka András nevezése mellett tette le a voksát. 1996 után már csak elvétve indult para asztalitenisz-versenyeken és a hangsúlyt zömmel az épek köreiben játszott bajnokságokra, valamint a játékos-edzősködésre helyezte 2017-es visszavonulásáig.

Kislányaira megpróbálta átörökíteni a sportág szeretetét, de csak mérsékelt sikerrel járt. Az atlantai paralimpia előtt a garázsban adogatógéppel gyakorolt, amelybe igyekezett bevonni a gyermekeit is. Ők azon kívül, hogy imádták összeszedni az elguruló labdákat, az ütővel már nem kötöttek komolyabb barátságot. A szinkronúszás és az akrobatikus rock and roll felé kezdtek el kacsintgatni.

2021-ben két szép elismerésben részesült Majsai Károly. A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör a „Kertváros Büszkesége” oklevelet adományozta neki, másrészt a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága jutalmazta őt diplomával „Fair Play Cselekedet” kategóriában. A paralimpiai érmek után járó járadék egy részét hosszú ideje utalja a korábbi para-asztaliteniszező Erdei Ilonának, aki szintén kiemelkedő alakja volt a sportágnak, de paralimpiai medált nem szerzett.