A fővárosból Tatabányára igazolt
A Ferencvárosban kezdett pólózni, a serdülő- és ifjúsági csapatban Szittya Károly volt az edzője. A felnőttegyüttesben 1980-ban, Mayer Mihály irányítása alatt mutatkozott be az ob I-ben. Ebben az időszakban a Fradi középcsapatnak volt nevezhető, sőt 1982-ben csak a 10. helyen végzett. 1983-ban Bujka Gábor már a Bp. Honvédban pólózott, de innen is továbbállt, és az első ősz–tavaszi rendszerű, 1984–1985-ös idényben a Tatabányához (TBSC) szerződött. Évekkel később úgy nyilatkozott, hogy nem tervezett hosszú távra vidéken, vissza akart térni a Fradihoz, de miután 1985-ben és 1986-ban megszülettek a lányai, a négytagúra bővült családnak megfelelő lakásra volt szüksége, amit a tatabányai klub tudott biztosítani. Így ragadt a bányászvárosban.
Az év férfipólósának választották
Vidéki klubból nem volt „szokás” a válogatottba kerülni, de az 1987. január elsején munkába álló új szövetségi kapitány, Kásás Zoltán több tatabányai pólóst is meghívott, köztük a védő Bujka Gábort. Kásás addig éppen a TBSC kispadján ült, ennek is köszönhetően változtathatott a „hagyományon”. Más kérdés, hogy nem lett belőle sikertörténet: az 1987-es Eb és az 1988-as olimpia ötödik helyét követte 1989-ben a világkupán szerzett bronzérem, ám az 1989. évi Eb-n elért kínos kilencedik hely után Kásás lemondott. Szomorú véget ért a kaland, de Bujka Gábor összességében nem okozott csalódást a három válogatott év alatt, sőt 1988-ban őt választották meg az év férfi-vízilabdázójának. Védő létére kifejezetten gólerősnek bizonyult a szöuli játékokon, a csoportkör öt meccsén nyolcszor talált be – más kérdés, hogy negyedik lett a csapat a hatosban, és csak az 5–8. helyért játszhatott. Többek között az ausztrál kaput megterhelő három góljának köszönhetően lett meg az ötödik hely.
Évtizedek óta hű Németországhoz
Ifjú korában Sudár Attilától igyekezett ellesni a „tiszta” bekkelés tudományát, és azon kevés védő közé tartozott, akik többnyire szabályosan voltak képesek szerelni. Ez pedig alkalmat adott a lefordulásgólokra. Az 1988–1989-es évad felénél, 1989 januárjában próbajátékon volt a Cannstattnál, és februárban már csatlakozott is a nyugatnémet együtteshez. Mint kiderült, ezzel elzárta maga előtt az utat a válogatotthoz. Az új szakvezető, Konrád János így indokolta kihagyását a keretből 1990 januárjában: „Ismerem a közeget, ahol pólózik, s tudom, az ottani edzésmunka nem az igazi.” Le is zárult pályafutása a nemzeti színekben, sőt, miután bevált a számítása, Németországban maradt. Miután befejezte a játékot, a Cannsatt edzője lett, később évekig irányította az SV Krefeldet, 2018 óta pedig a Düsseldorfer SC trénere. 2009-ben pályázott a magyar női válogatott kapitányi posztjára, de nem ő lett a befutó.
Barbara lánya nagy karriert futott be
Mindkét lánya, Viktória és Barbara is vízilabdázó és német válogatott lett. Barbara vitte többre, miután 18 évesen Magyarországra jött játszani, és válogatottat is „cserélt”. 2005-től a piros-fehér-zöld színeket képviselte, két olimpiai negyedik hely, világbajnoki bronz és Európa-bajnoki arany fémjelzi pályafutását. Jelenleg edzőként édesapja munkáját segíti a düsseldorfi klubban.
Forrás
Arcanum Újságok