Debreceni kezdetek
Battai Sugár Katinka tízéves sem volt, amikor megismerkedett a sportággal. Nagymamája tanácsolta neki, nézze meg a vívást, ahol előnyére válhat, hogy balkezes. Először az alaplépéseket tanulta meg, a sportág játékossága megtetszett neki, és a dinamikájával gyorsan kitűnt. Dávid László kezdett vele foglalkozni, ő juttatta el a világbajnoki címig.
Olimpiai részvétel
Tizenhét évesen mutatkozott be a felnőttválogatottban, Gárdos Gábor vezetőedző az oroszok ellen dobta be. A bemutatkozás jobban nem is sikerülhetett volna, mert legyőzte az orosz Jana Jegorjant. A tokiói olimpiára kijutó válogatott még nem rá épült, egyéniben nem is vívott, a nyolcadik helyen végző csapatban viszont pályára lépett.
Történelmi vb-aranyak
A 2022-es világbajnokságon a franciák elleni döntőben mindhárom asszóját megnyerte, így járult hozzá a 45:40-es győzelemhez. Egy év múlva, ugyancsak a franciák ellen, kétszer győzött, egy csörtét pedig döntetlenre hozott. A 45:38-as sikerből így vette ki a részét.
A döntőig voltak megingásaim, de a fináléra úgy mentem ki, hogy a legrosszabb esetben is ezüstérmesek vagyunk, ez felszabadultságot okozott. Amikor Panka elkezdte szórni a tusokat, felspannolt, az ő lendülete vitt engem is. Idővel talán elhiszem, hogy kétszeres világbajnok vagyok.
“„
Irány Párizs
A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2024. júniusában elfogadta és támogatta Boczkó Gábor szövetségi kapitány javaslatát. A női kardcsapat tagjai Szűcs Luca, Pusztai Liza, Márton Anna (egyéni és csapat) és Battai Sugár (csapat) lettek. A magyar női kardcsapat az olimpiai 6. helyet szerezte meg Párizsban.
2025-ben egy csípősérülés hátráltatta, amiből felépült a genovai Európa-bajnokságra, és az egyéni versenyben a legjobb magyarként az elődöntőig magabiztosan menetelt. Ott a francia Noutcha ellen 7-5-re vezetett, de mint edzője fogalmazott, akkor elkezdte túlgondolni az akciókat, az egyszerűbb vívással eredményesebb lehetett volna. A világbajnokságon szintén Noutcha állította meg, a legjobb tizenhat közt ért véget a napja. Csapatban kimagaslóan teljesített a bronzmeccsen, mert a japánok elleni találkozón plusz tizeneggyel zárt, így vette ki a részét a 45-34-es sikerből.
