Pálinkás

László

Pálinkás László 1959-ben született Cegléden. Születése után elkapta a járványos gyermekbénulást, melynek következtében jobb alsó végtagja lebénult. Hat évesen orvosi javaslatra kezdett el úszni, orvosai azt mondták neki, hogy ez a legjobb sport, amit űzhet. Túlsúlyos kisgyermek volt így eleinte nem szeretett úszásra járni, de később nagyon megszerette a sportágat. Gyermekként lábhosszabbító műtéten esett át, mert egyik lába rövidebb és kisebb volt a másiknál és egy fémszerkezet segítségével tudott csak járni.

Középiskolás korában még nem volt úszószakosztály Cegléden, így nem volt lehetősége versenyszerűen úszni. Tizennégy évesen társai hatására vízilabdázni kezdett és ettől kezdve ezt tekintette fő sportágának. Mindig centert játszott, így a lábtempó nem volt annyira fontos, ezért nem érezte, hogy bármiben hátránya lenne a többiekhez képest. Kisgyermekkorában előfordult, hogy csúfolták, de gimnáziumra ez teljesen eltűnt, mindenkivel hamar megtalálta a közös hangot, végzősként megválasztották fordított-napi diákigazgatónak. (A Ceglédi Kossuth Lajos gimnáziumban hagyomány, hogy április 1-jén egy napra a diákok átveszik a "hatalmat".) Középiskola után Egerben folytatta tanulmányait az Egri Tanárképző Főiskolán (jelenleg: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) és itt sem hagyott fel a vízilabdával. Az ottani mozgáskorlátozottak egyesületének elnöke, Király József ugyanabba az uszodába járt úszni, ahol edzettek és a zuhanyzóban vette észre, hogy a lába nem teljesen egészséges. Meghívta őt, hogy induljon el mozgáskorlátozottak versenyein. Először nem tetszett neki az ötlet, mert korábban mindig épek között edzett és versenyzett, úgy érezte, hogy nem akarja elvenni a lehetőséget másoktól.

1983-ban mégis úgy döntött, hogy elmegy Gyulára egy mozgáskorlátozottaknak rendezett versenyre, ahol elvégezték számára a kategorizálási vizsgálatot és bekerült a legmagasabb kategóriába. A versenyen ott volt Koller István is, aki akkor a válogatott edzője volt. Azt mondta Pálinkás Lászlónak, hogy vegye komolyan a versenyt, mert akár bekerülhet a válogatottba is. Nem sokkal később, ez meg is valósult és 1984-ben már a paralimpiai keret tagja volt.

A New York-i Fáklya Világjátékokon való részvétel az utolsó pillanatig bizonytalan volt a sportolók számára. Egy nappal az indulás előtt lemondták volna szereplésüket, de Sós Dénesnek sikerült elintéznie, hogy mégis kiutazhassanak New Yorkba, ahonnan Pálinkás László paralimpiai bajnokként tért haza. A 4x50 méteres vegyesváltóval szereztek aranyérmet, amiben Jeszenszky Attilával, Stettner Ferenccel, Tory Györggyel úszott együtt. A négyesük egy nagyon erős csapatot alkotott, hárman vízilabdás múlttal rendelkeztek, Jeszenszky Attila pedig épek között edzett. A váltó másik számában is elsőként értek célba, mégsem kapták meg az érmet, mert még nem ért be az utolsó versenyző, mikor ők már a győzelem ünnepléseként a vízbe ugrottak. Sajnos emiatt kizárták őket a versenyből. Bár tudták, hogy hibáztak, de 1984-ben még nem volt olyan szigorú versenyszabályzat, mint ma, ezért nem számítottak erre a döntésre.

A Fáklya Világjátékok hatalmas élmény volt az egész csapat számára, mert bár korábban is utaztak a versenyek miatt, de New Yorkba eljutni óriási szó volt. Miután hazatértek, László kitüntetést kapott Cegléd városi tanácsának sportosztályától, valamint a csapat tagjai számára állami fogadást szerveztek, ahol az eredményes sportolók pénzjutalomban részesültek. 1987-ben a párizsi világbajnokságon szintén a vegyesváltóval értek el sikereket, világcsúccsal lettek világbajnokok.

Ekkor már elvégezte az egyetemet és a tanítás mellett sportolt, valamint gazdálkodással is foglalkozott. Az akkori támogatások nem tették lehetővé egy parasportoló számára, hogy a sportból éljen, így mindenki a munka vagy iskola mellett szakított időt az edzésekre. Pálinkás Lászlónak a felesége mérte a hosszidőket a medence partján állva, mert nem volt edzője. De a sok erőfeszítés kifizetődött, ugyanis kijutott a 1988-as játékokra is. Ekkor volt először, hogy rögtön az olimpia után rendezték meg a paralimpiát is. Nagy élmény volt számára, hogy ugyanabban a stadionban, ugyanazt a megnyitó ünnepséget nézhették végig, aminek részben az volt az oka, hogy az olimpiai megnyitóra nem jutott be mindenki és így meg lehetett nézni újra. Érmet ugyan nem sikerült szereznie, de egyéniben 200 méter vegyesen hatodik helyen végzett. A váltóval ekkor már nem tudtak olyan eredményesek lenni, mint négy évvel korábban. Ennek ellenére nagyon jó emlékekkel tekint vissza az Szöulban eltöltött két hétre.

Két évvel a paralimpia után, 1990-ben vett részt utoljára nemzetközi versenyen. 31 éves volt, amikor kijutott a világbajnokságra, de a felkészülés egyre nehezebb volt két gyermeke és a munkája mellett. Ezután hozta meg a döntést, hogy visszavonul az úszás világától. 1996-ban még elindult egy hazai senior bajnokságon, ahol 50 méter hátúszásban bronzérmet szerzett. Sportolói karrierje alatt szerzett összes érmét a Ceglédi Sportmúzeumnak adományozta és azóta is ott lehet megnézni őket. Pedagógus pályafutása alatt igyekezett diákjaival megszerettetni a sportolást. Iskolája tanulóival gyakran elindultak a sulipóló bajnokságokon, ahol ő koordinálta a csapatot, akik sokszor szép eredményeket értek el. Az úszást azóta sem hagyta abba, igyekszik hetente négyszer leúszni 1000 métert. Szabadidejében pedig, ha teheti barkácsol, kutyát sétáltat vagy a gyümölcsfái körül tevékenykedik.