Kenderesi

Tamás

Babaúszás – ezzel kezdődött Kenderesi Tamás karrierje. Később, általános iskolás korában naponta 50 kilométert ingázott Aparhant és Pécs között, ami nagy teher volt a családnak, ám ő úgy fogalmazott: „kihúztuk”. Bármilyen hihetetlen, a pillangózást épp az ingázásnak köszönhette: „Tízévesen békatalppal úsztunk, Aparhantról vittem minden nap, de gyakran otthon felejtettem. Ilyenkor mindig jött a büntetés: kétszáz pillangó, ötszáz, aztán a végén már ötezernél jártunk. Bár ekkoriban még a hát volt a fő számom, ha már így alakult, az edzőm egy versenyen benevezett pillangóra is, és ott kifejezetten jó eredményt értem el, így fordultam rá erre.” Jól tette – 18 esztendősen előbb junior Európa-bajnoki címet szerzett kétszázon, majd óriási meglepetésre a júliusban tartott országos bajnokságon legyőzte Cseh Lászlót. „Talán sohasem voltam még ennyire ideges verseny előtt – mesélte büszkén a pécsi médiának. – Nem esett igazán jól az úszás, az utolsó ötven méter sikerülhetett volna jobban is, de nagyon örülök a győzelemnek és az egyéni csúcsnak. Nem is néztem az eredményt, csak azt hallottam, ’Győzött az ötös pályán Kenderesi.’ A bevonulás előtt zenét hallgatok, nem beszélgetek. Amikor beugrom a vízbe, már igyekszem a technikára figyelni és beosztani az erőmet, hiszen kétszáz pillangón indulok, ami nem egy rövid táv.” Ezek után menetből megnyerte az ifjúsági olimpiát 200-on, és minden jel arra utalt, hogy Cseh mellé érkezik egy újabb világverő a magyarok egyik kedvenc távjára. Ám egy alattomos betegség miatt még egy esztendőt kellett várni a nagy áttörésre: 2015-ben újfent első lett az ob-n, mégpedig világranglista-második idővel, hogy aztán a kazanyi világbajnokság előtt néhány nappal kiderüljön, elkapta a mononukleózist, ami miatt „terheletlenné” vált, azaz csupán távolról figyelhette, amint Cseh másodvirágzása csúcsán újfent világbajnok lesz.

Hogy azért 2016 se induljon tökéletesen, az előző év végén, a netanyai rövidpályás Eb-n kiment a térde, amit műteni kellett, azaz az olimpia évét kényszerpihenővel indította. Mivel ezúttal áprilisban rendezték az ob-t, messze nem tudott úgy felpörögni, mint az előző két esztendőben, Cseh vissza is vágott neki – Tamásnak igazából már az örömet jelentett, hogy májusban, a londoni Európa-bajnokságon végre megszerezte első komoly felnőtt érmét, egy bronzot. Az olimpiára ugyanakkor végre minden összeállt, igaz, még ekkor is mindenki Csehre koncentrált, aki Londonban 1:53-on belüli idővel nyert, így egy ország figyelte lélegzetvisszafojtva, hogy vajon megszerzi a hőn áhított aranyérmet. Ehelyett Kenderesi lett a 200 pille magyar sztárja: az előfutamban és a középdöntőben is legyőzte Michael Phelpst (miközben Cseh látványosan küszködött), majd a döntőben harmadszor is megjavítva egyéni legjobbját odaért a dobogóra. Sőt, ahogy jött a végén – merthogy neki állandóan ez volt a taktikája: három hosszon át utazni, aztán az utolsó ötvenen valami egészen brutális hajrával rámászni a többiekre –, abban egy még csodásabb eredmény is benne volt, avagy a falnál a győztes Phelpsnek csupán 26 századnyi maradt az előnyéből, igaz, a meglepetésember, a japán Maszato Szakai meg csupán 0.04-gyel az amerikai mögött ért be a második helyre. (És Tamás elég egyértelműen megverte a címvédő dél-afrikai Chad le Clost.) Percekkel később mindenesetre egy ország kedvencévé vált, amikor a tévében élő egyenesben belevigyorgott a kamerába, és közölte: „Jól esne most egy sajtburesz.”

Ennek kapcsán utóbb elárulta: „Mondjuk azt, hogy az utóbbi fél évben tudtam ennyire lazává válni. Beléptem a felnőttek mezőnyébe, ez hozta ki belőlem, hogy kicsit felszabadultabb legyek, mint a többiek. A műtét után fel kellett állni, szó szerint, az egy nagyon kemény időszak volt. Az olimpia nagyon nagy tapasztalatszerzés volt számomra, de az Európa-bajnokság is fontos volt e tekintetben. Most már tudtam, hogy hol van a helyem és hogyan kell leúszni a 200 pillangót. Úgyhogy szerintem ez egyre jobb és jobb lesz.” Tamás természetesen abszolút közönségkedvenccé lett, Rio után szétszedték itthon a rajongók. „Hú, az nagyon durva! Erre nem lehet felkészülni! Hogy ennyien szeretnek, azon őszintén meglepődtem. Nem tudok úgy végig menni Pécsen, hogy ne állítsanak meg az emberek az utcán, sőt már az is előfordult, hogy az egyik boltban ruhát akartam venni, és az eladók kértek tőlem közös képet. De tényleg, bárhol megjelenek, mindenki kér tőlem egy autogramot. És igazából én ezt élvezem! Azért küzdöttem eddigi életem során, hogy elérjek valamit az úszásban, persze hogy nem bánom, ha ennyien vesznek körül. Nem is sok, nem is terhes, de a jövő héttől, amikor újra elkezdem az edzéseket, ez kicsit háttérbe szorul. Amúgy nem volt tudatos, hogy a kamerák előtt viccesen szólaltam meg. Ez csak úgy jött és hozott magával mindent. Épp most nézegettem egy diákmagazint, amelyben arról kérdezgették az iskolásokat, ki a kedvenc sportolójuk. És én nyertem! Még Hosszú Katinkát is megelőztem. Speciel ezen újfent meglepődtem...” Egy interjúban arról is beszélt, hogy picit jobb erőbeosztással még előrébb végezhetett volna. „Összejöhetett volna az arany Rióban, csak nem hittem el, hogy már most nyerhetek... Úgy voltam vele, hogy az előfutamban és a középdöntőben kicsit odapirítok, „szólok" a srácoknak, hogy helló, fiúk, én is itt vagyok, az meg csak elég lesz arra, hogy bejussak a döntőbe. Titkon viszont az éremszerzés volt a célom – ha az első két úszásomat nem tolom a maximumra, nem hajtom meg, hogy elsőként lépjek tovább, akkor a fináléra talán még maradt volna bennem egy picivel több. De nem vagyok szomorú – a bakancslistámon ott vannak a céljaim, legfeljebb kicsit később pipálom ki őket. Például Európa-bajnoki aranyérem. Meg világbajnoki győzelem. És az olimpiai bajnoki cím világrekorddal.”

Nos, először a világbajnoki elsőséget célozhatta meg, ráadásul 10 ezer fanatikus szurkoló által hajtva, hiszen 2017-ben Budapesten rendezték a világbajnokságot. Gyakorlatilag mindenki arra hangolt, hogy Tamás, meg talán a riói csalódást kiheverő Cseh Laci kéz a kézben bejön elsőnek és másodiknak kétszázon – elvégre Phelps végleg visszavonult –, és miután Kenderesi ismét nyert az ob-n, míg Cseh csupán negyedik lett (egy bizonyos Milák Kristóf, 17 évesen, a második helyig nyomakodott...), mindenki azt gondolta, eljött a pécsi klasszis ideje. Ehhez képest Tamásnak sehogysem állt össze a mozgása és a sebessége a Duna Arénában, így némiképp fordult a kocka: ezúttal Cseh lett érmes, igaz, „csak” második az ismét elsőrangúan úszó Le Clos mögött, míg Kenderesinek maradt az abszolút csalódást keltő negyedik hely. „– Sírni azért nem sírtam, szomorú voltam – mondta utóbb a sportlapnak adott interjújában. – Próbáltam magam a lehető leghamarabb összeszedni, és inkább a hibákat kerestem. Sok mindenre nem jutottam... – Hányszor nézte vissza a kétszáz pillangó fináléját? – Egyszer sem. – Akkor hol, miben kereste a hibát? – A felkészülésben. Arra jutottam, talán az étkezéssel volt baj, ezért immár profi dietetikussal dolgozom együtt, és a közös munkának érzem is az eredményét. A világbajnokság utáni csalódás a múlté, most inkább az érzés munkálkodik bennem, hogy szeretnék ebből a helyzetből kitörni, elegem van abból, hogy a háttérben vagyok. A nemzetközi mezőnyre gondolok, indultam néhány Világkupa-versenyen, de nem voltak kiemelkedő eredményeim. Hogy a százhalombattai országos bajnokságon hányadik leszek kétszáz pillangón, majdhogynem mindegy volt. Azt mondtam, ha 1:53-on belül úszom, lehetek nyolcadik is, csak döntsem meg az egyéni csúcsomat. Ez sikerült, ami azt is jelenti, hogy előrébb léptem. Bár onnan, ahol voltam rövid pályán ebben a számban, volt hová fejlődnöm... Kezdem érezni az utat, egyre inkább ráérzek a rövid pályára is. Az idén még nem leszek jó a huszonötös medencében, de jövőre szerintem már igen. – Ha azt mondom, Milák Kristóf, mit válaszol? – Mit mondjak...? Azt gondolom, állok a harc, a kihívás elébe! Nem vagyok az az ember, aki megfutamodik csak úgy. Ha Kristóf folytatja a fejlődést, akkor mindannyian nagy bajban lehetünk. Ezt tudom, ezen túlmenően viszont nem érdekel a dolog, csakis én számítok. – Lelkileg megviseli, hogy már nem a riói bronzérmesről szólnak a hírek? – Nem foglalkozom vele, a saját céljaimmal viszont igen nagy terveim vannak, és ebbe már az is beletartozik, hogy több számban akarok jól úszni a jövőben. Elég képlékeny még az egész, kell hozzá idő, míg kikristályosodik, hogyan is lesz ez a későbbiekben, de az biztos, hogy elkezdek dolgozni, mint az állat, és jövőre már jó leszek. A cél legalábbis ez. – Van már dietetikusa – más változás is történt a felkészülésében? – Sokkal tudatosabban készülök, és nem kímélem magam az edzéseken. Még a közelében sem járok annak, ahol majd lenni akarok, ehhez azért időre van szükség, de a százhalombattai országos bajnokság annyit talán megmutatott, hogy jó irányba tartok – kétszáz pillangón hét tizedet javultam, ez azért jónak mondható. Leginkább az foglalkoztat, hogy minél többet kihozzak magamból, az kevésbé, hogy milyen időeredményeket érhetek el, úgyhogy mondhatjuk, hogy van bennem dac. Jó akarok lenni, és nem akarok a háttérben lenni egy kicsit sem.”

Aztán az élet másképp hozta. Az első sokk 2018 tavaszán jött, amikor az előző évben még a junior vb-n brillírozó Milák az országos bajnokságon 1:52.71-gyel nyerte meg a számot, egyetlen századra kerülve Cseh 2008-as, szuperdresszes Európa-csúcsától. Ez azért mélyütés volt Tamásnak, hiszen egyre egyértelműbbé vált: három éve volt arra, hogy aranyérmeket nyerjen, ám ennek az időszaknak az egyre dominánsabbá váló Milák beérkeztével vége szakadt. „Úgy érzem, ez nem az én évem – mondta az ob-t követően. – Nem állnak össze az edzések, és semmi más sem. El voltam keseredve. Általában én szoktam az egyenes, az őszinte, a néha vicces fiú lenni, aki rendszerint a sikerekről nyilatkozik. Most nincsenek ilyenek. A riói olimpia már messze van, jelenleg küzdök mindennel. Mert valami nem stimmel. A decemberi rövid pályás Európa-bajnokság jól sikerült, de januárban már éreztem, hogy valami nem kerek. Egyszerűen nehezemre esett lemenni az edzésekre, vagyis rajtam is múlt, hogy most ez van. Nem szégyen bevallani, hogy mentális gondokkal küzdök. Még az is lehet, hogy Milák Kristóf kiváló eredményei is közrejátszanak a mostani helyzetben. Kristóf Debrecenben hatalmas időt úszott, minden bizonnyal az is visszavetett, hiszen tudom, nehéz lesz olyan eredményt elérni, de hogy képes vagyok rá, abban továbbra is biztos vagyok. Nem adom fel persze, az nem én lennék, ez egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, még most, ebben a nehéz időszakban sem. Össze fogom szedni magam, már az augusztusi Európa-bajnokságig megpróbálok minden energiát mozgósítani, mert minden nehézség ellenére kötelező feladat számomra, hogy Glasgow-ban kétszáz pillangón ott legyek az előfutamok után a két legjobb magyar között. Ha ez sikerül, meglátjuk, mit hoz a folytatás – egyértelműen az előfutam lesz a legnehezebb, és az, hogy négy magyar versenyez majd a két továbbjutó helyért.” Nos, valóban, a glasgow-i Eb-n egészen félelmetes látványt nyújtott a 200 pille mezőnye: Milák, Kenderesi, Cseh, Biczó... Az előfutam valóban őrült csatát hozott, végül az első ötben négy magyar volt, és a formák alapján egyértelműnek tűnt: aki Milák mögött továbbjut – egy nemzetből csak kettő léphetett a következő körbe –, az garantáltan érmes. Így is történt: Milák-Kenderesi-Biczó volt az első három, Cseh 5. lett, azaz Tamás az éremért úszhatott a fináléban. Ez meg is lett: simán behozták 1-2-vel a döntőt Milákkal, ő 1:55-ön belülre tudott kerülni, az aranyérmes pályatárs megint 1:52.7-es időt repesztett, azaz érződött: egyre komolyabb fölénybe kerül mindenki mással szemben.

Mindezek alapján nyilván az újratervezés következett, az ugyanis látszott, hogy Milák egy másik dimenziót képvisel, Tamás viszont, bármennyire is fogadkozott, csak 200 pillangón tudott igazán komoly eredményeket produkálni; sem a 200 gyors, sem a 100 pille nem ment úgy neki, ahogy szerette volna. A rövidpályáról sokadszor is kiderült, nem az ő világa: az évzáró hangzhoui rövidpályás vb-n 12. lett az előfutamban, így nem jutott a fináléba. 2019-ben pedig újfent csőstül jött a baj: az ob-t követően, ahol másodikként zárt, elszakadt a térdszalagja, azaz megint nem tudott úgy rákészülni a világbajnokságra, ahogy tervezte. A sérülés ugyan engedte, hogy eddzen, ám semmi sem ment úgy, ahogy kellett, lehetett volna. Kvangdzsuban ráadásul egészen elképesztő szituációba keveredett – először a medencében: a középdöntőben hajszálra ugyanannyit úszott, mint a bolgár Ivanov, épp a nyolcadik helyre érve be, így szétúszásban dőlt a finálé sorsra. Sprintszámoknál mindez megszokott, 200 pillangón viszont maga a halál: Tamás ugyan jobbnak bizonyult, ám ez az a szám, ahol a döntőben esélytelenül vergődik az, akinek a többiekkel ellentétben negyedszer kell leúsznia a távot két nap alatt. Maradt a nyolcadik hely, a keserűség – melyet egy szórakozóhelyen kívánt feloldani később, amiből aztán őrült botrány kerekedett, merthogy meglehetősen ellentmondásos körülmények közepette rásütötték a szexuális zaklatás vádját. Emiatt napokig ő szerepelt a magyar médiában a címlapokon, nem az amúgy döbbenetes, 1:50.76-os világrekordot úszó Milák, és hosszú napokon át kellett még Koreában maradnia, mielőtt némi pénzbüntetés árán végül elengedték, és az ügyet később ennyivel le is zárták. Itthon jött a műtét, a rehab, miközben a Rio után agyonünnepelt kiválóság hónapokig igyekezett elkerülni a rivaldafényt.

Az olimpia éve aztán újra elhozhatta volna a felszálló ágat, ráadásul 2020 nem is indult rosszul, hiszen a FINA meghívásos elitviadalán, az itthon úszó Bajnokok Ligája néven futó Champions Swim Series-ben január elején Shenzenben első, Pekingben pedig második helyen zárt – a pandémia azonban közbeszólt. Ez neki talán annyira nem jött rosszul, sok mindent helyre rakhatott magában, olyannyira, hogy aztán a novemberre halasztott ob-n, Kaposvárott hosszú idő után le tudta győzni Milákot (igaz, a világbajnok egy Covid-fertőzés után lábadozott). Ez viszont adott neki annyi önbizalmat, hogy a 2021-re újra felpörgő versenyszezonban rögtön egy Eb-bronzzal nyisson – Milák ismét 1:51-es űridővel jelentkezett az ob-n és ekkor is –, és kitűzhesse a célt: legalább dobogóra kerülni a tokiói játékokon. Hét századon múlt végül – de ezúttal nem sikerült. Nehezen feledhető kép volt, amint az ideje miatt csalódott Milák és a negyedik helyen záró Kenderesi teljesen fancsali képpel kászálódik ki a vízből, hogy aztán az „amúgy” olimpiai bajnok társ kisegítse Tamást a medencéből, és átölelve vigasztalja a történtek miatt. „Nagyon el vagyok keseredve, mert egyértelműen érmet akartam – mondta aztán. – Bosszantó a különbség, a hét század, bosszantó, hogy nem tudtam az egyéni csúcsom közelébe kerülni, egy 1:53-as időt jönni. Chadre (le Clos) figyeltem végig, az volt bennem, hogy őt fogom, biztosan érmes vagyok. Sikerült megelőznöm, nem gondoltam, hogy a túlsó pályákon, pláne a nyolcason elém tudnak kerülni.” Tamás ezt követően elköszönt nyugdíjba vonuló mesterétől, Tari Imrétől, és a munkát az addigi második trénerrel, Turós Mátéval folytatta tovább. Ám a „visszapattanás” tovább váratott magára, miután egymás után találták meg a különböző nyavalyák. A kihagyások miatt a 2022-es, budapesti világbajnokságon csupán a hatodik helyre tudott bejönni, aztán a válla olyannyira nem bírta a terhelést, hogy a római Eb-szereplést le kellett mondania. Ott pedig „benőtték” a helyét, hiszen Milák Kristóf mögött immár Márton Richárd ért be másodikként. Nem véletlen, hogy ezek után elég elkeseredetten beszélt a történtekről, és a 2023-ban rá váró kihívásokról: „Sok mindent lehet rólam mondani, de hogy a szerencse fia lennék, azt egészen biztosan nem. Idén többször is megbetegedtem, másfél hónapot kihagytam, fájlaltam a nyakamat, aztán kiújult a vállsérülésem, edzés helyett sokáig csak kezelésekre járhattam. A kúra jelenleg is tart. Lökéshullámos terápiával igyekeznek segíteni rajtam, emellett talpreflexológiai kezelésben is részesülök. Időközben veszítettem az izmaimból, feljött rám nyolc kiló... A súlyfelesleg leadása a kisebb gond, a nagyobb az erőnlétem helyreállítása. Elfogadhatóan jó állóképesség nélkül nem sokra mehetek, de dolgozom azon, hogy jól szerepelhessek a tavaszi országos bajnokságon. Ha ez nem sikerül, akkor lemondhatok a fukuokai világbajnoki szereplésről...”