Cseh

László

2002 december – rövidpályás úszó Eb Riesában. Akkoriban erre a versenyre kevés figyelem irányult, az úszók korábban nemigen vettek részt az évzáró 25 méteres medencés viadalokon; így keveseknek tűnt fel, hogy egy 17 éves ifjú bronzérmes lesz 400 vegyesen. Holott a Kőér utcában már évek óta tudták: Cseh László „nagy zsuga” (ahogy Kiss László korábbi szövetségi kapitány mondogatta Turi Györgynek, hogy csak rá figyeljen), még ha az egykori kiváló úszó, id. Cseh László fia kissé nehezen is volt hajlítható. Kicsit több mint fél évvel később viszont már egy ország kapta fel a fejét, amikor ezüstérmes lett a 2003-as világbajnokságon Michael Phelps mögött. Az év végi Eb-n pedig már átvette a hatalmat a kontinensen: a dublini rövidpályás viadalon nagy fölénnyel, új Európa-csúccsal győzött három-négy évvel idősebb riválisai előtt. Így kanyarodott rá 2004-re. Májusban, a madridi Európa-bajnokságon parádézott: négyszázon kétség sem férhetett ahhoz, hogy ő az új király, már másfél másodpercet vert a mezőnyre. Annál nagyobb volt a csodálkozás, hogy 100 háton is első lett, a számot eladdig uraló osztrákot, Markus Rogant is „lenyúlta” a végén, ha egyetlen századmásodperccel is. Kevesebb, mint egy hónap volt hátra az athéni olimpia rajtjáig, a balatonfűzfői uszodában az ilyenkor szokásos finomhangolás zajlott. Aztán egyik nap a két edzés között rettenetes dolog történt: egy rossz lépés a Balaton-parton, és egy csontdarab letört a lábfejében, ezt csavarral kellett rögzíteni. Mint kiderült, ez volt a kisebb baj – a bokaszalagok durva húzódása okozta az igazi fájdalmakat. És négy hét múlva ott kellett állni az athéni rajtkövön. „Nagyon nagy zuhanás volt ez lelkileg... Jól ment az edzés, jó volt a hangulatom... És hiába tértem vissza relatíve hamar, onnantól kezdve a felkészülés nem mehetett a tervek szerint” – emlékezett vissza utóbb. Azt természetesen sohasem fogjuk megtudni, hol végez, ha makkegészségesen telik a nyár. 400-on így 3.89 másodpercre volt tőle Phelps, és a másik amerikai, Erik Vendt is megelőzte, ha csak 34 századdal is – és rém kevésen múlt, hogy Laci egyáltalán érmes lett, hiszen 13 századdal ért be az olasz Alessio Boggiato előtt. Az utolsó száz méter előtt annyira nem ment a lába, hogy inkább karral úszott gyorson, ez viszont egy ilyen kegyetlen számban, mint a négyvegyes, durván vissza bír ütni – az utolsó ötven már maga volt a küszködés. Se a kéz, se a láb nem működött úgy, ahogy korábban. Csupán hét tizeddel úszott jobbat, mint Madridban – és csaknem két másodperccel rosszabbat, mint egy évvel korábban, Barcelonában. Kétszázon a bronz sem lett meg, az amerikai szuperkettős (Phelps, Lochte) mellett a trinidadi Bowell is elé került, ha csak négy századmásodperccel is. „Athént nagyon negatívan éltem meg, hiába szereztem érmet végül is egy olimpián. Nem ezért jöttem, és nem is örültem egyáltalán. Négyszázon simán második lehettem volna, kétszázon is jóval jobban mehetett volna...”

Ennek ellenére rengeteg energiát és motivációt merített a történtekből. Az olimpia után szinte egy percet sem pihent – azonnal ment edzeni. És ez az eltökéltség alig egy éven belül igen szép kamatot fizetett egy napsütötte montreali délutánon. Már a felkészülési időszakban is odapörkölt egy Európa-csúcsot, 2005 júniusában, Canet-ban, aztán a magyar bajnokságon brutális produkcióval rukkolt elő, 8-ból 8 egyéni számot nyert, plusz három arany jött váltóban. Így kanyarodott rá a montreali világbajnokságra. Nem izgatta, hogy irdatlan felelősség nyomja a vállát – elvégre 2005-ben ő volt az egyetlen magyar éremesélyes. Ráadásul... Michael Phelps bejelentette, hogy a 400 vegyest ezúttal kihagyja. Az olimpia kilúgozta, a leginkább embert próbáló számmal nem is próbálkozott. Kétszázon is derekasan szorongatta Laci, féltávnál még vezetett, 250-nél Phelps csak két századdal volt előtte, ám az utolsó hosszon azért elég szépen felbőgette a motorokat az amerikai. Négyszázon ugyanakkor végképp nem tudták megszorítani Lacit, aki Európa-csúccsal, másodperces fölénnyel lett életében először világbajnok. Egyébként Cseh ismét 1-1-1-gyel zárt, avagy 100 háton újfent begereblyézte a bronzot. Az esztendő diadalmenettel zárult: a trieszti rövidpályás Eb-n valóságos gálaversenyt rendezett, életében először jelent meg a neve és az ideje mellett a „WR” felirat, avagy sikerült megdöntenie a világrekordot 200 és 400 vegyesen is. Jellemző, hogy a rövidebb távon két teljes másodpercet adott a többieknek, 400-on 2.4 másodpercet faragott a rekordból, ehhez képest dühösen csapkodta a vizet, miután nem sikerült 4 perc alá mennie (4:00.37). A legemlékezetesebb mindazonáltal a zárónapi 100 hát volt, amin oktatta a szám specialistáit, majd amikor az eredményhirdetésnél pillanatnyi üzemzavar támadt, és nem indult el a magyar himnusz, a lelátón kétezer olasz kezdte ütemesen tapsolva kántálni, hogy „Laszlo, Laszlo!”, ami egyszerre volt visszaadhatatlanul gyönyörűséges és hátborzongató.

Kevés népszerűbb sportoló volt akkortájt széles e hazában – ami persze kezdett picit visszaütni 2006-ban, amikor is csaknem fél évszázad után újra úszó Európa-bajnokságot rendezett Budapest. Az esemény felvezetése kapcsán természetesen mindenütt Lackó volt az adu ász, „hetente-havonta kellett itt lenni, ott lenni, a körítés picit sok volt a végére” – említi utóbb, ami akkor visszaköszönt a medencében. Bár a két vegyesúszó arany egy pillanatig nem forgott veszélyben – 400-on gyakorlatilag fél medencehosszal győzött –, ám nem robbant annyira, mint korábban, avagy a csúcsdöntések elmaradtak. Plusz a harmadik érem is, a száz háton csupán a 6. hely sikeredett. Ez egy korántsem lényegtelen mellékfolyamatot generált: Laci kezdett hátat fordítani a hátúszásnak. Viszont a folyamatos fásulás egyre ijesztőbb jeleket öltött. A decemberi „öröksötétben” rendezett helsinki rövidpályás Eb-n sikerült kikapnia attól a Luca Marintól, akit augusztusban még 4.6 másodperccel előzött meg ötvenes medencében – és bár a 200 vegyest behúzta, érződött, valami szétcsúszott. Csakhogy nem jutott idő a bajok orvoslására. Mivel a 2007-es világbajnokságot Ausztráliában rendezték, annak érdekében, hogy a déli félteke ne legyen téli félteke, március végére hozták előre a viadalt. „Nyomtuk az edzéseket, megállás nélkül, még karácsonykor is le kellett menni. Tudod milyen az, huszonötödikén hajnali ötkor felkelni? Ekkoriban nem voltam ellenálló, azaz mentem, csináltam, ahogy előírták... De hogy még karácsonykor is, amikor más években legalább lehetett szusszanni pár napot... Kegyetlen volt, túl sok a testemnek és lelkemnek.” Melbourne-be totálisan lehervadtan érkezett. És erre még rátett Michael Phelps, aki irdatlan produkciókkal rukkolt elő. Kétszáz gyorson agyonverte a mezőnyt, rettenetes világrekorddal, másnap pedig 200 pillén döntött csúcsot, ami jobb volt, mint Laci országos csúcsa 200 gyorson. „Demoralizáltak, ő is, Lochte is. Úristen, ezek milyen jók, ez járt a fejemben, és teljesen szétestem.” Kétszázon még beevickélt a bronzig, de 400-on beszakadt alatta a jég – csupán 6. lett, szörnyen rossz idővel. Itthon egy hónapig csak kóválygott. Aztán úgy döntött, hallgat a tanácsokra – és hamarosan egy szobában üldögélt, szemben az ország akkori egyik, ha nem a legjobb sportpszichológusával, Vura Mártával.

Idővel kezdte ismét a régi önmagát idézni. 2007 nyarán az országos bajnokságon 13-ból 12-szer volt aranyérmes. Az eredményhirdetéseknél pedig arra lett figyelmes, hogy... Az a hostess-lány, aki az érmeket hozza, nagyon tetszik neki. És mivel elég sokszor állt a dobogó tetején, többször is szemrevételezhette. Ennek ellenére csupán a verseny végén, a 12. arany után szedte össze minden bátorságát, hogy megszólítsa... Megérte. Dia élete párjává vált. A mentális tréningek és a szerelem pedig hihetetlen röppályára állították. 2007-ben, a debreceni rövidpályás Eb maga volt a szárnyalás. Egy héttel a rajt előtt, a Sipos vendéglőben Gyárfás Tamásnak, a szövetség elnökének borítékban átnyújtott három időeredményt és három helyezési számot. Hogy aztán a 200 vegyes végén csak egy kiabálást lehessen hallani az MTV zajmikrofonjában, midőn Cseh apuka ismételgette fennhangon: „Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el!...” Na igen, ő tudta, mi került a borítékba. Laci ugyanis világrekorddal nyert: 1:52.99. Fél perc múlva Gyárfás Tamás élő egyenesben, kamera előtt felbontotta a borítékot. Ő sem hitte el. A papíron ez állt: 200 vegyes – 1. hely – 1:52.99... „Jó, nem volt nagy hókuszpókusz, 1:53-on belül akartam úszni mindenképp, és ez így adta magát” – mosolyog utóbb Laci. Aki ismét régi önmaga volt. 400-on betörte a 4 percet (3:59.33), a világon elsőként (Marin 4.77-tel mögötte kullogott be másodikként), és koronaként az új szerelem, a 200 pillangó is robbant, megvolt a harmadik aranyérem. 2008 is úgy indult, akár a szélvész: egy kemény, mexikói, majd dél-afrikai edzőtáborból érkezve Európa-csúcsot repesztett az eindhoven Eb-n, holott azt is márciusban rendezték... Hanem ezután kissé kiéleződött a helyzet a Kőérben, ám hamarosan régi kedves versenyén, Canet-ban egy újabb Európa-rekorddal jelezte: meglehet, tényleg érzi, mi az a terhelési határ, amit nem kellene átlépni edzéseken. Mindazonáltal hiába normalizálódtak a viszonyok, nem várt fejlemény kezdte sokkolni az úszótársadalmat. Híre jött az Államokból, hogy Phelpsék egy addig teljesen ismeretlen szuperdresszben fognak úszni az olimpián. Amiből kisvártatva szép kis ribillió támadt, hiszen az új kreálmány teljesen más volt, mint az addig divatozó hagyományos felszerelés. Ám nyár elejére bizonyossá vált: a világszövetség nem gördít akadályt a használatuk elé, azaz a tiltakozó hullám elültével a rivális sportszergyártók is igyekeztek lóhalálában valami hasonlót gyártani. „Az Arenától gyakorlatilag pánikszerűen a Speedóhoz pártolt az összes sztár, a nagy ászaik közül egyedül én maradtam náluk. De megérte: amivel végül kijöttek az olimpiára, az szerintem jobb volt, mint amit a konkurens gyártott.” Igaz, beköszöntött az öltöztető korszak, elvégre már a nulladik generációs cápagatyákat is úgy kellett rácuppantani a versenyzők testére – ha azonban sikerült eltalálni a megfelelő méretet, tényleg sokat dobott a cucc a teljesítményen. Laci pedig repült. Három ezüstérme különösen fényesen ragyogott, mindenki Cseh triplájáról beszélt, na meg arról, hogy a nyolc elsőségével történelmet író Phelps gyaníthatóan földönkívüli. „Ezen én csak mosolyogtam – az embereknek szükségük van valami sztorira, vagy látványos megközelítésre, hogy valaki miként lehet ennyivel jobb mindenkinél... Számomra sosem volt frusztráló, hogy rendre második lettem mögötte. Nála jobb motivációs tényezőt elképzelni sem lehetett volna: nem őt kell eltüntetni az útból, nekem kell javulnom, mindig is ez volt a cél. Úsznom kell, még jobban, mert még mindig előttem van” – mondta Laci, aki azon a nyáron katapultált végleg a világ legjobbjai közé. Vagy ahogy Vura Márta mondta: „Laci az a sportoló, aki nem tud annyira mélyre kerülni, hogy ne lenne képes felemelkedni. Bárhonnan, bármilyen magasra.”

Amikor 2009-ben felszállt a Rómába induló járatra, még kutyabaja sem volt. Amikor a gép süllyedni kezdett, minden porcikája remegett, rázta a hideg. Mire kinyílt az ajtó, már mentőautó állt a betonon. Senki sem tudta, mi váltotta ezt ki – csak azt, Laci láza nagyjából 40 fok lehet. Így indult a római világbajnokság. A reptéri minikórházba vitték, infúziót kötöttek rá – ettől elég hamar rendbe jött. Igazából sohasem derült ki, mi történt vele a fedélzeten. Őt kizárólag az érdekelte, hogy a lehető leggyorsabban jobban legyen, s mivel másnap ugrásszerűen javult az állapota, nem is nyomoztak azután, mi okozta ezt az elképesztő megbillenést. A kétszáz pillangótól mindenesetre vissza kellett lépnie, maradt a két vegyesúszó-szám. Bár Phelps egyikben sem indult, Laci nem bírt a másik amerikai ásszal, Ryan Lochte-val. Kétszázon ezüst sikeredett, négyszázon remek kis csatát vívtak, az első három 37 századon belül érte el a falat, ám Lochte mellett a másik jenki, Tyler Clary is megelőzte. A sajtótájékoztatón aztán abban maradtak Ryannel, hogy „legközelebb nem tartunk ekkora szünetet az olimpia után, mert pokoli ennyi kihagyás után újrakezdeni...” Tényleg az volt. Ám ez tűnt a kisebbik bajnak. Sokkal rosszabb visszacsatolásokat szült, hogy bár egy idő után felvette a ritmust – az már annyi örömöt sem okozott, mint régebben. Ledarálta az edzéseket, a versenyeket, de a legcsekélyebb mértékben sem érezte azt, hogy ismét ereje teljében lenne. Az egész olyan csikorgós volt – és minden olyan esetleges. A cápakorszak zárófázisában a százhalombattai ob-n úszott Európa-csúcsot 200 vegyesen – hogy aztán egy hónappal később az isztambuli Eb-n két másodperccel rosszabb idővel csupán a 7. helyen végezzen. Négyszázon ugyanakkor agyonvágta a világrekordot, avagy nagyon úgy festett, ha van kedve hozzá, akkor bármi lehetséges, ha azonban jön a mentális blokk, akkor mélybe szánkáztatja magát...

A 2010-es budapesti Európa-bajnokság előtt és az eseményen pedig kommunikációs defenzivitásba vonult: nem volt olyan megnyilatkozása, amelybe ne szőtte volna bele, hogy „öregszik”, és kéretik mindent ehhez mérni. Azért a vegyesszámokat leduplázta – ám a két arany sem segített. A fásultság egyre inkább úrrá lett Lacin, hiába jöttek azonban az intő jelek, utólag bevallotta, nem fogta őket. És egyre lejjebb csúszott a lejtőn. Az év végi rövidpályás vb-n zavarbaejtő balesetek érték, 200-on lemaradt a döntőről, 400-on a dobogóról, kettő pillén kapart össze egy bronzérmet... Aztán hasonlóan szegényesre sikerült a 2011-es sanghaji világbajnokság... A kettővegyes harmadik helyét valahogy összevarázsolta, miután az utolsó hosszon a hatodik helyről feljött egy kőkemény hajrával, igaz, a Phelps–Lochte duótól elég messze járt... Hanem négyszázon olyan blokkot kapott, hogy levegőt is alig kapott, így nem jutott döntőbe. 2011 ősze maga volt a vergődés, a százhalombattai rövidpályás ob-n a harmadik napon majdnem otthagyta az egész versenyt, majd az Eb-ig hátralévő hetekben jóformán saját magát edzette. Teljesen más program szerint készült, mint amit szántak neki. „Aszerint tréningeztem, ami jól esett, néha szemezgettem a rendes edzésből, de főképp a saját fejem után mentem. Egy idő után Petrov Iván – aki akkor a Kőbányában dolgozott – kezdett rám figyelni, ő vett végül kezelésbe.” Ezek után Szczeczinben elementáris produkcióval rukkolt elő. Behúzta mindkét vegyesúszó-számot, hazavágta a 200 pillangó mezőnyét, sőt, a három arany mellé kis híján jött egy negyedik is, csak 200 gyorson elég rutintalan volt – ehhez képest még mérgelődött is, hogy csupán bronz sikeredett. Úgy festett, valami nagyon elkezdett működni. Ezután saját magának keresett szárazföldi edzőt, egészen speciális gyakorlatokat végzett, homokzsákokat emelgetett, s bár akadtak szakmai viták, úgy festett, a nagy egész működik. A 2012-es májusi Európa-bajnokságon, Debrecenben három aranyat nyert, plusz jött egy váltóbronz is – ötvenes medencében Eb-n ilyen kollekciót egyszer sem hozott össze addig, azaz az olimpia előtt joggal érezhette, érezhettük úgy: igenis benne van, hogy Londonban valami nagyot dobjon. Ehelyett jött egy újabb rettenetes puffanás. Négyszázon egy előfutamba került Phelpsszel, akivel úgymond elúszogattak egymás mellett. „Egy erősebben megnyomott hossz nem volt benne, el sem fáradtam, úgy voltam vele, ha picit előbb ér be nálam, abból még nem fogok krízist csinálni.” Mégis krízis lett belőle. Merthogy kiderült, Phelps még épp befért a fináléba, Laci – nem. Ennek megfelelően a következő napok egészen rettenetes hangulatban teltek, amelynek áldozatul esett a 200 pillangó is. Mígnem végül a sarkára állt: tudta, vagy hazamegy az első géppel, vagy beleáll az utolsó esély megjátszásába, a 200 vegyesbe, amelyik a két „szörnyű vb-n” (2007, 2011) megmentette. Meglett a bronz, és hogy visszaigazolódjék, úgy összességében semmi gáz nem volt a felkészülésével, a zárónapon, a 4x100-as vegyesváltó nyitóembereként akkora országos csúcsot repesztett 100 háton, hogy a fal adta a másikat, a kvartett pedig nem kis meglepetésre ötödik lett. „Ebből látszott, ha kiszakadok a megszokottból, tudok nagyot úszni” – tette hozzá utóbb.

Valahogy kimászott a rettenetes letargiából, ami a londoni bronz ellenére kínozgatta egy darabig. Ám a 2012-es, isztambuli rövid pályás világbajnokság is csupán annyiban maradt emlékezetes, hogy alapvetően semmi emlékezetes nem történt. Egy-egy ezüst 200 pillangón és 400 vegyesen, bronz 200 vegyesen – tisztességes termés, maradjunk annyiban. 2013 sem hozott áttörést. Sőt, amikor a barcelonai világbajnokságon a 200 pille után a 200 vegyes is érem nélkül ment el – a 400-at már nem vállalta –, akkor mindenki elszomorodott, mondván, ha már a „mentőszám” sem jött össze, akkor sajnos meg kell állapítsuk: 2002 óta először Lászlónk dobogós helyezés nélkül zár egy világbajnokságot. Egyvalamivel nem számolt senki: a 100 pillangóval, amit Phelps mondott neki Londonban: készüljön arra, sokkal egyszerűbb, mint a hosszabb távokkal nyüstölni magát. „A 2012-es Eb-n már indultam ezen a távon, második lettem, és éreztem, egyáltalán nem áll messze tőlem. Az újdonságfaktor pedig Barcelonában sokat segített. Frissebb aggyal úsztam le, nagyon élveztem, jól is ment, kis szerencsém is volt, az az ezüst jót tett a lelkemnek.” (Amúgy tényleg elképesztő volt a vége, Cseh és a 6. helyen beütő Ryan Lochte között 13 századmásodperc volt a különbség – Laci pedig egyetlen századdal előzte meg a bronzérmes lengyel Czerniakot.) Saját bevallása szerint elkövette azt a hibát, hogy kicsit megnyugtatta magát: akkor most nagyjából minden rendben van. Holott semmi sem oldódott meg: a herningi rövidpályás Eb-n halmozta a rémes úszásokat, és végül ez lett 2002 után az első viadal, amin nem nyert érmet. Eljött 2014, amikor ismét nekiállt edzeni az elméjét. Továbbá, valami totálisan új élmény gyanánt igent mondott Ryan Lochte meghívására, és 2014 tavaszán két hétre átruccant Charlotte-ba, néhány közös tréningre. Az új ingerek megfogták. Nem is az olyan extrém gyakorlatok, amitől elsőre összecsinálta magát, sokkal inkább az edzés hangulata volt számára teljesen új. Semmi kényszer, mindenki magától megy, saját magát motiválja, az edző-úszó viszonyt szeretet hatja át, ráadásul a program is változatos... Az impulzusok annyiban jól jöttek, hogy a berlini Európa-bajnokságon legalább visszatért a dobogó tetejére: a 200 vegyest újfent behúzta – ilyet még soha nem csinált senki 1926 óta: ötödször nyeri meg ugyanazt a számot egymás után –, 100 pillén érkezett egy újabb ezüst, a vegyesváltóval meg egy bronz, a kollekció elég jól festett tehát, de... De az egész valahogy mégsem állt össze normálisan. „Ez egy közepesnél is gyengébb úszás volt. Világviszonylatban futottak még kategóriája... Normál körülmények között testhosszal kellett volna nyernem, nem mázlival.” Október végén eldöntötte, a dohai világbajnokságra nem megy ki. Két és fél hónapnyi készülés után nem adja meg az esélyt, hogy nem túl jó erőben tovább rombolja az önbizalmát, azaz hosszú idő után először otthonról nézett egy világversenyt. Viszont tényleg nézte. És amikor a nyár végén a Kőérből annyi év után a BVSC-be távozott Bernek Péter fenomenális teljesítménnyel világbajnok lett 400 gyorson, Csehben megérlelődött: itt az ideje, hogy ő is váltson.

Már csak azt kellett eldönteni, ki legyen az edző. Voltaképpen egyetlen név mocorgott Laci a fejében – egykori gyerekkori mentoráé, Plagányi Zsolté. Hamar megállapodtak. A régi-új mester korábban is csóválta a fejét, amikor látta Lacit úszni a különféle világversenyeken. Hiába telt el két évtized – ismerte minden mozdulatát, és sokszor gondolta úgy: másként is úszhatna. Most eljött az idő, hogy Laci tényleg másként ússzon. „Pillangón tipikus edzéstúlélő technikát csináltam addig. Az volt a jelszó, hogy ússzunk karral főként, mert erősek vagyunk, a lábat annyira ne pörgessük, mert az fárasztó. Csakhogy ezzel ebben a mezőnyben önmagamat limitáltam. Az év elejétől fogva elkezdtünk valami teljesen újat csinálni.” Minden megváltozott, a miliő, ahogy ő maga közelített az úszáshoz. Bár a 2015-ös országos bajnokság előtt egy gyomorvírus terítette le, azaz messze nem ideális formában érkezett Győrbe, ott megszállottan végzett pótedzéseket, és az ilyen állapotban elért eredmények alapján végképp elhitte magáról: bármire képes lehet. Így esett, hogy a kazanyi világbajnokságon, bemelegítés gyanánt, holtversenyben bronzérmes lett, majd jött a kétszáz. 1:53.71 az előfutamban, 1:53.53 az elődöntőben – 2008 óta nem járt 1:54-en belül. Most már a döntő előtt, egy nap alatt kétszer is. A fináléban pedig, bár elkövetett egy apróbb bakit – korábban indította a hajrát a kelleténél, annyira biztos volt magában –, a legendás szíve úgy vitte el a falig, hogy két tizeddel megelőzze az olimpiai és világbajnoki címvédő Chad le Clost. Világbajnok lett – tíz év után. Ilyet még senki sem csinált az úszósport egyetemes históriájában. Olyat se, hogy hét egymást követő vébén legyen érmes. Se Phelps, se Lochte. Amikor százon ezüstérmes lett, megint csak történelmet írt: korábban egyetlen férfiúszó sem tudott ugyanabban az úszásnemben mindhárom távon dobogóra állni. Neki mindez összejött, néhány hónappal a harmincadik születésnapja előtt. Amikor a klub- és edzőváltást kommentálva közölte, hogy igenis győzni akar, szinte mindenki mosolygott. „Aztán a vébén kiderült, nem egy öregember nagyzolása volt az a szöveg, nem a levegőbe beszéltem. Teljesen kicserélődtem év közben, teljesen egyértelművé vált: valóban képes vagyok győzni. Ez az arany visszaadott sokat, szinte mindent. Legfőképpen pedig jelezte azt: nem vagyok öreg, még mindig képes vagyok egy kőkemény állóképességi számban nagyon jól úszni.” A harmincadik születésnapján a teljes netanyai uszoda ünnepelte: épp megnyerte a 100 pillangót a rövidpályás Eb-n, a közönség, a bírók és a lelátón negyvennyolc nemzet úszói felállva énekelték neki a Happy birthday to you-t. Laci ekkorra a sportág élő legendájává vált, a nemzetközi média folyvást interjúvolta, elvégre pontosan tudták: egészen páratlan, hogy valaki 17 évesen már a legjobbak között volt, és még ugyanoda tartozik 30 esztendősen is. 2016-ra úgy kanyarodott rá, hogy minden addiginál jobb esélye van begyűjteni az utolsó hiányzó mozaikdarabot, tán a legfontosabbat a tökéletes összképhez.

És amikor májusban, a londoni Eb-n 1:52.90-es idővel nyerte meg a 200-at, egyértelmű volt: Rióban eljöhet az ő ideje (amióta 2010-től újraindult a textilkorszak, mindössze ketten tudtak 1:53-on belülre kerülni: Le Clos a londoni olimpiai arany megnyerésekor, és Phelps 2015-ös visszatérése után nem sokkal). Azon túl, hogy Londonban újfent szállította a 100-200 duplát (50-en ezüst, a vegyesváltóval bronz), a még jobb nyári formában bízva mindenki hitt abban: Laci igenis a riói arany esélyese. Aztán... Megint előjött az, ami korábban sokszor megkeserítette az életét: a saját magával szemben támasztott elvárások képesek a leginkább megroppantani. Az olimpián az ötkarika látványa inkább bénította, már az előfutamban és a középdöntőben is érezhető volt, hogy csikorog – a döntőben pedig beleveszett a mezőnybe, csupán 7. lett; májusi ideje fényében kifejezetten rémes volt látni, hogy Phelps 1:53.33-mal el tudta vinni az újabb aranyat. Hamarosan kiderült, hogy a fizikai felkészítés, formába hozás működött: százon ugyanis örökkön emlékezetes módon a pillangóúszás három óriása, Phelps, le Clos és Laci holtversenyben lett ezüstérmes. Azaz a negyedik olimpiájáról is éremmel tért haza – ezen a téren túlszárnyalt mindenkit a sportág honi történetében (a három-három olimpián dobogós Halmay Zoltánt, illetve Egerszegi Krisztinát).

Aztán az elnyűhetetlenség újabb példájaként a 2017-es világbajnokságon is felállt a dobogóra: most 200-on lett második Le Clos mögött, miközben tízezer szurkoló tombolt a Duna Aréna lelátóin. Ez már valóban „nem létező” rekord volt: nyolc egymást követő világbajnokságon lett érmes. 2018 és 2019 volt az első Eb és vb, amikor kimaradt az első háromból. Egyértelmű volt, hogy már nincs, nem lehet annyira élesre töltve, és senki sem csodálkozott volna, ha pláne az őt újabb egy esztendővel vénítő pandémia miatt Tokiót nem vállalja be. Ezer és egy jel mutatkozott, hogy nem kéne erőltetni. A 2020-as decemberi kaposvári ob-ról hazautazott a sokadik rossz úszása után. Sokan úgy gondolták, többé nem jön vissza. Aztán mégis. Ám a márciusi ob-n is dadogott minden, jóllehet váltóban megnyerte 112. nagypályás magyar bajnoki címét is. Mégis, a dac munkált benne, valahogy benne is, meg másokban is ott munkált: egy ilyen óriás nem tűnhet el csak úgy, egy szürke hétköznapon. És ő tett arról, hogy a befejezés méltó legyen a felnőttek között eltöltött 19 esztendőhöz. Az utolsó hónapokban teljes odaadással dolgozott a mentális részleteken, brutálisan fegyelmezett étrendet követett – így Tokióra olyan testalkattal érkezett, hogy már-már a pekingi fénykorra emlékeztett. Tudható volt, a nála 7-9-13 évvel fiatalabbak ellen már nem lehet esélye arra, hogy az ötödik olimpiáján is érmes legyen. Ám ezt nem is várta tőle senki, és ő sem magától: emiatt áradt belőle egyfajta mámoros felszabadultság – és így búcsúzhatott méltón, a nagyszínpadon integetve még egyszer, utoljára: az előfutamokban megelőzött 35 riválist, majd nyolcat újból a középdöntőben, és még egy 22 évest a fináléban.

Tizedik egyéni olimpiai döntőjével, egy 7. hellyel zárta le lenyűgöző pályafutását, melynek során 71 érmet nyert 2002 és 2017 között, olimpiákon, nagypályás és rövidpályás vb-ken és Eb-ken. Olimpiai mérlege: 4 ezüst, 2 bronz – FINA Világbajnokság: 2 arany, 6 ezüst, 5 bronz – rövidpályás vb: 0-2-2 – Európa-bajnokság: 14-4-5 – rövidpályás Eb: 19-3-3 – összesen: 35 arany, 19 ezüst, 17 bronz. „Mostanra sikerült meggyőznöm magam arról, hogy csodálatos, amit elértem – összegezte pályafutását, miután 2021 októberében, a FINA Világkupa-sorozat budapesti állomásán egy igen emlékezetes búcsúesemény keretében elköszönt a medencétől. – A legnagyobb őszinteséggel tudom kimondani, egyáltalán nem bánom, hogy nem lettem olimpiai bajnok. Tudom, hogy éveken át mást mondtam, ám be kell látni: hiba volt azt gondolni, hogy egy senki vagyok, ha nincs olimpiai aranyérmem – de hát ezt nevelték belénk. Olyanná lettem, aki állandóan a környezetének akart megfelelni, ahelyett, hogy magammal legyek harmóniában, és erre fordítsam az energiáim jelentős részét. Mostanra megtanultam, hogy a magam útját járjam, a saját értékrendem szerint tegyem a dolgom, miközben arra is figyelek, hogy bármit is csinálok, úgy kell csinálnom, hogy azzal példát is mutatok másoknak.”