Mayer
Gréta

Mayer Gréta junior Eb-ezüstérmes, összetett mesterfokú bajnok, sokszoros magyar bajnok, világkupaverseny-győztes tornász. Felnőttvilágversenyen a 2025-ös lipcsei Európa-bajnokságon szerepelt legjobban egyéniben: összetettben 14. lett, ugrásban bekerült a döntőbe, és a 8. helyen végzett.

Születési hely
Dunaújváros
Születési idő
2006. szept. 26.

Az óvodában választották ki

Visszaemlékezése szerint edzők tartottak felmérést az óvodájában, és a szüleinek javasolták, próbálja ki a sportágat. A tornacsarnokban megtetszett neki a közeg, a légkör, így aztán volt kedve folytatni – és ott ragadt. Első edzője Szőke Nóra volt. Első nagy sikereit 2015-ben a diákolimpia döntőjében, a 8–9 éves korosztályban aratta Mayer Gréta: a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola csapatával és egyéni összetettben is az élen végzett. Vagy például a 2017-es serdülő országos bajnokságon négy aranyérmet szerzett, miután ugrásban, felemás korláton, talajon és összetettben sem talált legyőzőre – ekkor már két éve Trenka János készítette fel a Dunaferr SE tehetségét. 2020-ban ifjúsági bajnokságot nyert összetettben és gerendán, ebben az évben szerepelt először Európa-bajnokságon. A törökországi Mersinben gerendán ezüst-, talajon és csapatban bronzéremmel gazdagodott a juniorok között.

Negyedik újvárosiként lett összetett mesterfokú bajnok

Tizenöt évesen letette a névjegyét a felnőttek között, 2021 novemberében megnyerte a mesterfokú bajnokságot gerendán. 2022 októberében először versenyzett a felnőttek között a nemzetközi porondon, a szombathelyi vk-versenyen talajon második, ugrásban és gerendán harmadik lett. A liverpooli világbajnokságon a 38. helyen végzett, ő szerepelt a legjobban egyéni összetettben a magyarok közül. A november végi mesterfokú bajnokságon győzött összetettben, Óvári Éva, Juhász Anikó és Kovács Zsófia után ő a negyedik dunaújvárosi tornásznő, aki ezzel a címmel büszkélkedhet. Egy év végi interjúban elárulta, hogy a gerenda a kedvenc szere.

Döntős ugrásban a lipcsei Eb-n

Részt vett a 2023-as antalyai Eb-n és az antwerpeni vb-n, minden szeren megmérette magát a 2024-es rimini és 2025-ös lipcsei Európa-bajnokságon. A lipcsei kontinensviadalon érte el eddigi pályafutása legjobb egyéni eredményét a világversenyeket tekintve. Összetettben a tizenharmadik helyen bejutott a döntőbe, miként – új gyakorlattal kirukkolva – ugrásban is finalista lett a nyolcadik legmagasabb pontszámot kapva. Végül összetettben a 14. helyen végzett, míg ugrásban a második kísérletét elrontotta, így nem tudott előbbre lépni a nyolcadik helynél. Említésre érdemes, hogy egy hónappal az Eb előtt első lett gerendán a dohai világkupaversenyen. A 2025-ös jakartai világbajnokságon Mayer Gréta 18. helyen végzett a női egyéni összetett döntőjében.

Forrás

• gymnastics.sport • thegymter.net/ • matsz.hu • nemzetisport.hu • Dunaújvárosi Hírlap 2020. december 21. • Dunaújvárosi Hírlap 2022. december 21.

Egyesületei

Dunaújvárosi Központi SE
Dunaújváros

Eredményei

2022
München
Németország
Szertorna Csapat összetett
7
2023
Antwerpen
Belgium
Szertorna Csapat összetett
15
2025
Lipcse
Németország
Szertorna Csapat összetett
8
2022
Liverpool
Nagy Britannia
Szertorna Csapat összetett
14
2023
Antalya
Törökország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Csapat összetett
4
2022
München
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Egyéni összetett
21
2022
München
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Felemás korlát
61
2022
München
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Gerenda
18
2022
München
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Talaj
23
2022
München
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Ugrás
37
2022
Liverpool
Nagy Britannia
Torna-világbajnokság
Szertorna Egyéni összetett
38
2022
Liverpool
Nagy Britannia
Torna-világbajnokság
Szertorna Felemás korlát
119
2022
Liverpool
Nagy Britannia
Torna-világbajnokság
Szertorna Gerenda
23
2022
Liverpool
Nagy Britannia
Torna-világbajnokság
Szertorna Talaj
40
2023
Antwerpen
Belgium
Torna-világbajnokság
Szertorna Egyéni összetett
51
2023
Antwerpen
Belgium
Torna-világbajnokság
Szertorna Felemás korlát
100
2023
Antwerpen
Belgium
Torna-világbajnokság
Szertorna Gerenda
50
2023
Antwerpen
Belgium
Torna-világbajnokság
Szertorna Talaj
73
2025
Lipcse
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Egyéni összetett
14
2025
Lipcse
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Ugrás
8
2025
Lipcse
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Felemás korlát
40
2025
Lipcse
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Gerenda
16
2025
Lipcse
Németország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Talaj
24
2023
Antalya
Törökország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Egyéni összetett
51
2023
Antalya
Törökország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Felemás korlát
101
2023
Antalya
Törökország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Gerenda
14
2023
Antalya
Törökország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Talaj
99
2024
Rimini
Olaszország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Egyéni összetett
26
2024
Rimini
Olaszország
Torna Európa-bajnokság
Szertorna Csapat összetett
10
2024
Rimini
Olaszország
Női torna Európa-bajnokság
Szertorna Ugrás
14
2024
Rimini
Olaszország
Női torna Európa-bajnokság
Szertorna Felemás korlát
64
2024
Rimini
Olaszország
Női torna Európa-bajnokság
Szertorna Gerenda
22
2024
Rimini
Olaszország
Női torna Európa-bajnokság
Szertorna Talaj
44
2025
Jakarta
Indonézia
Torna-világbajnokság
Szertorna Egyéni összetett
18
2025
Jakarta
Indonézia
Torna-világbajnokság
Szertorna Felemás korlát
33
2025
Jakarta
Indonézia
Torna-világbajnokság
Szertorna Gerenda
77
2025
Jakarta
Indonézia
Torna-világbajnokság
Szertorna Talaj
14
2025
Jakarta
Indonézia
Torna-világbajnokság
Szertorna Ugrás
6
Összes eredmény