Nagykőrösi kezdetek
Donáth Ferenc Nagykörösről Medve László tanítványaként került fel a fővárosba. Sokáig úgy tűnt, hogy Magyar Zoltán utóda lesz lólengésben. A sok nagyszerű eredmény mellett azonban a várt nagy győzelem elmaradt, bár 1978-ban negyedik volt a strasbourgi világbajnokságon. Viszont ő lett a legtöbb válogatottságot elérő magyar tornászok egyike. 1984-ben azon a bizonyos „pótolimpián”, amit a tornászoknak Olomoucban rendeztek, már a 95. válogatottságát ünnepelte. Titokban arra készült, hogy pályafutása során ritka bravúrt hajtson végre, azaz elérje a bűvös 100-as válogatottságot. Egy nem várt sérülés azonban megfosztotta ettől a nagy álomtól. Öt alkalommal vett részt világbajnokságon, kétszer olimpián és Európa-bajnokságon. Betöltötte harmincadik életévét, amikor a budapesti világbajnokságon 1983-ban még a cukahara ugrást is bemutatta a talajon.
Olimpiai bronz Moszkvából
Az első két helyet oda lehetett adni a csapatversenyben a Szovjetuniónak és az NDK-nak. A harmadik helyért Romániát és Bulgáriát kellett megelőznie Bordán Dezső legénységének, amit sikerült is megtenni. Donáth kisebb lábsérülése a rajtra teljesen rendbe jött, az egyéni összetettben összetettben a 12. helyen végzett, a harmadik legjobb magyar volt, így segítette a csapatát a bronzéremhez. Ez az utolsó olimpiai érme a csapatversenyben Magyarországnak. A lólengés szerenkénti döntőjébe is bejutott és a hatodik helyen végzett.
A tornaterem után
Miután befejezte élsportolói pályafutását 1984-ben, Svájcban szövetségi edzőként dolgozott, valamint a magyar férfiválogatottat is vezette, például az 1988-as szöuli olimpián is. Emellett tanított a Testnevelési Főiskolán.
