Olimpiai ötödik a csapattal
Bánfai Ágnes a híres ASI-ban (Angyalföldi Sport Iskola) ismerkedett meg a torna alapjaival. "Általános iskolai tornatanárnőm buzdítására jelentkeztem tornára, és a mai napig is csak a legnagyobb örömmel tudok gondolni erre a lépésemre" - avatott be a kezdetekbe. Később, 1964-ben a Bp. Spartacusba igazolt, ahol Eöri István vette át a felkészítését, a klubhoz pályafutása végéig hű maradt. Többször nyert mesterfokú bajnokságot. Közel tíz éven keresztül volt a magyar válogatott tagja. Kitűnt szorgalmával és jó versenyzői készségével. A magyar csapat tagjaként részt vett több Európa-bajnokságon, világbajnokságon és az 1968-as mexikói olimpián, ahol egyéniben legjobb magyarként a tizennegyedik, csapatban az ötödik lett. Abban az évben természetesen az év legjobb tornásznőjének választották. Az 1972-es olimpia előtt az utolsó edzések egyikén tört el a lábfeje a tatai edzőtáborban, így nem versenyezhetett Münchenben. Kevéssel a végső nevezés lezárta előtt Nagy Zsuzsa került a helyére, és lett a bronzérmes csapat tagja. Társai ragaszkodtak a jelenlétéhez, amit a vezetőség elfogadott, így legalább nézőként ott lehetett a játékokon. Az 1974-es világbajnokságra visszaküzdötte magát a csapatba, és kiérdemelte a helyét a bronzérmes női válogatottban. Egyetlen olimpiájára így emlékezett vissza:
Az olimpia egy nagy állomás. Az ember végigküzdi, végigizgulja — a többiekért és önmagáért —, azután pedig mérlegel, levonja a tanulságot. A tornában állandó a fejlődés, a gyakorlatok nehézségi fok erősödik. Gyakran még számunkra is hihetetlen, de mindig és mindig megjelennek új gyakorlatelemek, még a felemás korláton is, ahol azt hihetnénk, már nem lehet újat kitalálni.
„„
Artistákat tanított
Aktív versenyzői pályafutását befejezve az Artista Képző iskolában vállalt tanári feladatokat. Férje, Pézsa Tibor, aki az 1964-es tokiói kardvívó bajnoka.
