Egy fényes pályafutás kezdete
Mizsér Attila 1961. április 28-án született, édesapja, Mizsér Jenő öttusázó, edző. Apja hatására kezdte el űzni a sportágat 1970–1994 között az Újpesti Dózsa és az Újpesti TE öttusázója volt. 1980–1994 között a válogatott keret tagja. 1979-ben junior vb bronzérmes volt csapatban, negyedik egyéniben. A következő évben mindkét versenyszámban negyedik helyezett lett. 1981-ben egyéniben 9., csapatban ötödik volt. 1982-ben már csapattag a felnőtt vb-n, az ezüstérmes trió fontos embere, egyéniben kilencedikként végzett.
Egyéni aranyérem - zokniban
A következő világbajnoksága 1985-ben volt. Ekkor egyéniben első, csapatban második lett. Melbourne-ben rendezték a versenyt, és a győzelmének egészen különleges a története. Részint amiatt, mert Balczó 1972-es olimpiai sikere után nem állt magyar a dobogó tetején. Másodsorban pedig azért, mert 16 ponttal, kevesebb mint hat másodperccel vezetett a szovjet Sztarosztyin előtt. Féltávig őrizte is az előnyét, amikor elveszítette a cipőjét, és onnantól zokniban tette meg a táv hátralévő részét. Olyan nagyszerű tempóban haladt, hogy Sztarosztyin nem tudott a közelébe férkőzni. Ebben az évben nyerte egyetlen egyéni felnőtt bajnoki címét, az Év magyar sportolójának választották. Így idézte vissza ezt a futást:
2100 méternél a jobblábas szögesem beragadt a sárba, és csak a zokni maradt rajtam. Pánikba estem, dönteni kellett, visszafordulok a cipőért vagy megpróbálom a lehetetlent és mezítláb futok tovább. Sokat gondolkodni nem volt időm, futottam tovább zokniban.
„„
Csapatban is katartikus aranyérmek részese
1987-ben csapatban lett világbajnok, az egyéni értékelésben 10. helyezett volt. Ez a győzelem azért volt egyedi, mert a lovaglás után a csapat az utolsó, 19. helyen állt, egy lyukas garast nem adtak volna a sikerükért. A mélypont után viszont tökéletesen versenyeztek, és megnyerték a versenyt. Egy évvel később az 1988-as szöuli olimpián Martinek János és Fábián László társaként megnyerte a csapataranyat. Az egyéni versenyben negyedik helyre futott fel az utolsó tusában. Ebben az évben a világkupa-sorozatban Warendorfban második, Budapesten ötödik, Tokióban és Rómában első volt. 1989-es nemzetközi versenyeken San Antonióban és Rómában első, Aldershotban második, Budapesten negyedik, Frankfurtban harmadik volt. Ezenkívül Budapesten két világbajnoki aranyérmet nyert. A lovaglás ekkor már a zárótusa volt, és a Kincsem Parkban 20 ezren ünnepelték a győzelmüket, mámoros pillanat volt, amikor a sportág vezérszurkolója, Bubik István vezényelte a szurkolókat.
Az egyéni ezüst Barcelonából
1990-ben váltóban volt második a vb-n, csapatban és egyéniben negyedik lett. A világkupa-versenyek közül Budapesten negyedik volt. A szezonban többször is sérülést szenvedett. Emiatt nem vehetett részt a világkupadöntőn sem. 1991-ben csapatban szerzett bronzérmet a világbajnokságon, egyéniben 31. lett. A világkupában Párizsban és Essenben ötödik, Budapesten tizenkettedik, Milton Keynesben második volt. Az olimpia évében Mexikóban negyedik, Párizsban 13., Rómában hetedik, Budapesten első volt. A világkupában negyedik lett.
A barcelonai olimpián ezüstérmet nyert, míg csapatban az ötödik lett.
1993-ban váltóban lett világbajnok, egyéniben 13.-ként zárt. Az Európa-bajnokságon csapatban és váltóban lett első, egyéniben nyolcadik lett. A világkupában Mexikóban harmadik, Rómában első volt. 1994-ben Párizsban és Szófiában negyedik, Warendorfban kilencedik, Budapesten hetedik volt. A vb-n kiesett a selejtezőben, csapatban hatodik lett. 1994 novemberében bejelentette, hogy befejezi pályafutását. 1995-től az UTE sportlövője volt, sportlövészetben négyszeres magyar bajnok (1995-1999).
Kiemelkedő tanulmányok és tisztségek
1983–1987 között a Testnevelési Főiskola hallgatója volt. 1990–1994 között elvégezte a Külkereskedelmi Főiskolát. 1996-ban a Magyar Öttusa Szövetség elnökségi tagja, 2009-ben alelnöke lett. 2015 novemberében a 2024. évi nyári olimpiai játékok magyar pályázat sportigazgatójának nevezték ki, de végül ezt nem adták be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. 2023-tól a szövetség főtitkára.
