A Farkas-Törő páros
A Bp. Honvéd versenyzőjeként az 1960-as római olimpián bronzérmet szerzett Farkas Imre párjaként, négy évvel később Tokióban pedig egyes kenuban negyedik helyezett lett. Érdekesség, hogy a Farkas-Törő páros kétszer megnyerte a magyar bajnokságot C-2 500 m-en, és nagy esélyesként utazott a római olimpiára. Az olimpián a C-2 1000 méter rajtjánál példátlan eset történt: a hajót fogó olasz kiskatona késve engedte el a kenut, így jelentős hátránnyal startoltak. Végül 0,12 másodperccel szorultak - véletlenül (!) - egy olasz pár mögé a harmadik helyre. Egyöntetű vélemény, ha nincs a startmalőr, nyerhettek volna. Így gondolta ezt Farkas Imre is, aki az olimpia után bearanyoztatta a bronzérmét.
Törő András a tokiói olimpiáról az Egyesült Államokba disszidált. Az 1964-es olimpia 50. évfordulója alkalmából, 2014-ben Ághassi Attilának sikerült Törő Andrással interjút készítenie, amelyből kiderül, hogy Tokióba a disszidálás szándékával utazott el, mert az olimpián kevésbé szigorú az ellenőrzés. Részletek az indexen megjelent beszélgetésből:
„Már 1962-ben foglalkoztatott a gondolat, hogy Amerikában szeretnék élni. A hazám szabadságharca ugyan elbukott, de én az egyéni szabadságomért még küzdhettem. Akkor Essenben volt a világbajnokság, azt tanácsolták nekem, ne Németországban lépjek le, mert ott táborba kerülök, fél évig ott kell lenni, és onnan semmi garancia arra, hogy utána az USA-ba is mehetek, lehet, hogy csak Svédország fogad be. Volt egy amerikai kenus haverom, ő ígérte, mindenben segít nekem. Csakhogy az olimpia előtt besoroztak. Ekkor egy vasat sem adtam volna azért, hogy én egyáltalán kijutok Tokióba. Aztán váratlanul leszerelhettem, az utolsó pillanatban elkezdtem készülni a válogatókra, amiket megnyerve ott lehettem a csapatban. Emlékszem, még a Képes Sport utolsó lapján is szerepeltem, mint a válogatók győztese, hiszen mindhármat megnyertem”.
“
„
Az USA-ban
Tokióban nem versenyzett jól, aztán egyszercsak csomag nélkül, nehogy gyanút ébresszen a vezetőkben, kisétált a várostól negyven kilométerre lévő, kajakosoknak épített lakóházakból, és egyenesen az amerikai követségre ment. Még útközben is vívódott önmagával, a helyes lépést választja-e, de amikor belépett a követség kapuján, már nem volt visszaút.
„Átléptem a küszöböt, és ez képletesen nagyon jól kifejezi, mi történt. Egy óra múlva már gépre tettek, és már útban is voltam Amerika felé. Folyamatosan pörgött az agyam, dolgozott bennem az adrenalin, akkor most hogyan tovább. Mi lesz a szüleimmel, a testvéremmel, mi lesz azokkal, akik Tokióban maradtak. Utólag elmesélték nekem, hogy egy rögtönzött csapatgyűlést hívtak össze, és azt kutatták, tudott-e bárki más a tervemről. Mindenki hallgatott, ami nem csoda, hiszen senkit sem avattam be. Apróbb retorziók voltak, a bátyám is elveszítette a munkahelyét, a szövetségből is piszkáltak embereket.”
“
„
Amerikában komoly biztonsági vizsgálatokon ment át, mert egy évvel korábban ölték meg Kennedyt, és minden Keletről érkező idegen gyanús volt. Hazugságvizsgálatnak is alávetette magát, hogy igazolja, ő csak elmenekült a diktatúrából. Mivel honvédos volt, egyben katona, ezért tartottak tőle komolyan, hogy ő az oroszoknak dolgozó ügynök. Az FBI még a becenevét (Vanek) is kiderítette, korábbi életének minden részletét ismerték.
Elvégzett egy nyelvtanfolyamot, mert ez volt az egyik alapfeltétele az országban maradásának, és annak is, hogy el tudjon helyezkedni.
Előtte alkalmi munkákat kapott – havat lapátolt, kertészkedett -, többnyire csak kosztért és lakhatásért. 1971-ben kapta meg az amerikai állampolgárságot. Hamarosan eredeti szakmájában, hajótervezőként dolgozhatott, de emellett az USA színeit is képviselte az olimpiákon 1968-ban és 72-ben is. Megnősült, két gyereke született, majd amikor a versenyzői karrierjének vége lett, következett a sportvezetői. Az USA olimpiai bizottságának titkára lett az 1984-es, Los Angeles-i olimpia után, a legszűkebb, hatfős irányítói testület tagja. Ebben a minőségében látogatott először haza, 1986-ban.
„Kár tagadni, tele volt a gatyám. Nagyon szívesen jöttem, mert rég láttam a szeretteimet, de azért megfordult a fejemben, mi lesz, ha elfognak. Schmitt Pali nyugtatott, nem lesz semmi baj, és lényegében ez volt az első kapcsolatfelvétel a két ország sportbizottságai között.”
“
„
