Vérbeli csapathajós
A két olimpián is aranyesélyesnek számító, végül két bronzot nyerő Farkas Imre visszaemlékezéseiben rendre felidézte: kisgyerek volt, amikor kitört a második világháború, és a negyvenes-ötvenes évek megpróbáltatásai közepette az egyetlen kitörési pontot a sport jelentette. Pályafutását a Vasas tornászaként kezdte, ám egyik társa sérülését látva úgy döntött, kevésbé veszélyes vizekre evez: 1950-ben kezdett el kenuzni a Kossuth Kajak Klubban.
A később a Bp. Honvéd és az FTC színeiben versenyző Farkasról hamar kiderült, hogy vérbeli csapathajós. Párosban nyert országos bajnokságot és a nemzetközi versenyeken is ebben a műfajban jeleskedett. Első sikerét az 1951-es ifjúsági bajnokságon érte el, ahol Mészáros Lajossal C–2 500 méteren győzött. Nem sokkal később, Hunics Józseffel egy hajóban, már a felnőttek között remekelt, 1956-ban és 1957-ben három-három bajnoki címet nyert a kettős 500, 1000 és 10 000 méteren. Farkas 1956-tól volt tagja a felnőtt kajak-kenu válogatottnak, és kivívta Huniccsal párban az indulási jogot a melboume-i olimpián. Ausztráliába aranyesélyesként utazott a duó, amely végül a harmadik lett azt követően, hogy szállítás közben eltört a hajójuk, és kölcsönhajóval kellett rajthoz állniuk.
„Tízezer méteren indítottak bennünket, holott ezer méteren nyolc másodperccel jobbak voltunk az olimpiai bajnok egységnél... Fiatalok voltunk, túltettük magunkat rajta” – mondta szűkszavúan egyik interjújában az első bronzról.
“„
1957-ben még együtt szerzett Európa-bajnoki bronzérmet a páros, egy évvel később Farkas klubot váltott, és az FTC kenusaként már Törő Andrással alkotott a hazai vizeken győztes duót. Az egység az 1960-as római olimpián is a döntő favoritjának számított C–2 1000 méteren, de a rajtnál a hajót fogó olasz kiskatona késve engedte el a magyar páros kenuját, amely így jelentős hátrányba került, s miután a célig nem sikerült ledolgoznia, harmadik lett. Farkas az olimpia után csalódottságában bearanyoztatta a bronzérmét.
Farkas Imre a római játékokra saját felelősségére készült fel, miután szívbetegséget állapítottak meg nála, és tíz-tizenöt évet jósoltak neki az orvosok.
„Amikor eltelt a tizenöt év, találkoztam egy másik főorvossal, az Úr Jézus Krisztussal – neki más véleménye volt – vallotta vigaszát a hitben meglelő kenus az Éjféli Kiáltás Misszió portréfilmjében. – Ma már tudom, akinek vannak céljai és tervei, az megmarad.”
“„
Művészként
1961-ben visszavonult. Rövid ideig tartó edzősködés után lelkész lett, miközben az érdeklődése a művészetek felé fordult. Nevet változtatott, és Kassai-Farkas András művésznéven (a nagyszülei Kassáról származtak, az András pedig a második keresztneve) vált ismert szürrealista, szimbolikus stílusban alkotó festővé. 2014-ben jelent meg „A víztől az olajig” című önéletrajzi könyve, amelynek alcíme (Hittel, lapáttal, ecsettel) utal életpályája mindhárom területére.
2020. augusztus 10-én hunyt el, 85 évesen.